Heydrich

 

Panenske Brezanyból a prágai várba Kobylísyn, a Trójai hídon és a Letnán keresztül visz az út. A Bulovka kórháztól nem messze az akkori Kirchmayer út élesen jobb felé kanyarodik. Szürke Mercedes kocsi jelenik meg a dombon, egy járókelő tükröt vesz ki a zsebéből, és fésülködni kezd. A visszatükröződő napsugárnak, pontos célja van. Josef Valcik jelzi, hogy az autó már közeledik.

A kanyarban két fiatalember ácsorog. Kerékpárjukat a kerítésnek támasztották, aktatáskájuk a kormányon lóg. A feljebb álló neve Kubis, a lejjebb állóé Gabcik. Esőköpeny van átvetve a karján, alatta angol géppisztoly. A kézitükör 10.30-kor villant, néhány másodperccel később a kocsi a kanyarba ért. Klein sofőr fékez, Gabcik befut az úttestre, felfedi a géppisztolyt, de a lövések elmaradnak.

Kubis megértette, hogy Gabcik fegyvere csütörtököt mondott, kibiztosítja a bombát, s az utolsó pillanatban elhajítja. A robbanás magemelte a Mercedest kitépte az ajtaját, Klein SS-katonát és főnökét, Heydrichet több repeszdarab érte. Klein mégis kiugrik a kocsiból, és tüzet nyit Kubisra.

A fiatalember védekezik. A sofőr lábába lő, aztán felpattan a kerékpárjára, és leszáguld a dombról, amilyen gyorsan csak bír. Társa közben már szintén eltűnt a legközelebbi sarok mögött. A kanyarban csak a szétlőtt kocsi maradt, roncsai mellett a Nagynémet Birodalom magas méltóságú tisztje, Heydrich támolyog szilánkokkal a testében.

A máskor minden apró-cseprő utcai jelenetre összefutó prágaiak elsuttogták egymásnak, mi történt, és inkább siettek a dolgukra. A sebesült inkvizítort a Holan-cég egy éppen arra menő bútorszállító kocsijába tették fel régi ládák közé, és sietve kórházba vitték. A három fiatal férfinak és a környező utcákban őrködő segítőtársaiknak is sikerült idejében eltűnniük. Mire a prágai Gestapo riadót fúvatott, már biztonságban voltak.

Amikor Reinhard Hieydrich 1941. szeptember 27-én a prágai várba költözött, alighanem a harmadik legnagyobb hatalmasságnak számított Hitler Harmadik Birodalmában. Az ő parancsnoksága alá tartozott a kémkedési és rendőrségi ügyek nagyhatalma, a Birodalmi Biztonsági Hivatal (RSHA), neki volt alárendelve a rettegett Gestapo, a Sicherheitsdienst és a bűnügyi rendőrség, mint SS obergruppenführer tábornoki rangot viselt, s ráadásul a rendőrségnek is tábornoka volt.

Sikeres pályafutás állt mögötte. Hitler birodalmának történetét kezdettől fogva gyilkosságok fémjelezték, és Heydrich keze csaknem mindegyikben benne volt. Csehszlovákia tervezett megszállása előtt vállalkozott a politikai terep titkos előkészítésére, a bevált bérgyilkos Naujocks közreműködésével ürügyet szolgáltatott Hitlernek Lengyelország megtámadására, amikor lengyel egyenruhába bújtatott, kivezényelt fegyencekkel megrendezett támadást intézett a gleiwitzi német rádióállomás ellen.

Akárcsak a kényelmetlen Formis mérnök elleni akció során, ebben az esetben sem riadt vissza a gyilkosságtól. Elvégre hidegvérrel részt vett tulajdon bajtársainak tömeges lemészárlásában a "hosszú kések éjszakáján", amely Hitlert a versenytársaitól volt hivatott megszabadítani, és a "kristályéjszakának" megszervezésében is, amely a zsidók kiirtására adta meg a jelt.

Amikor 1941 ászén Prágában megjelent, köztudomású volt, hogy a legrangosabb hóhér. A hivatalos hír ugyan igyekezett elhitetni a közvéleménnyel, hogy az addigi protektor, von Neurath egészségi okokból volt kénytelen megválni hivatalától, de minden gyerek tudta, hogy Heydrich, aki a már előzőleg megszállt Hollandiában kitűnően bevált, azért tette át székhelyét Prágába, hogy az arcátlan csehek torkát megszorongassa.

Nem kis gondról volt itt szó, ezt a nácik Csehszlovákia megszállásának első pillanatától fogva tudták. Mind a Wehrmacht, mind a Gestapo lépten-nyomon érezte a cseh nép ellenszegülését. Nem akadt hét, sem nap, hogy a Gestapo emberei ne találták volna magukat szembe a jól szerveztett földalatti ellenállással. A munkások széleskörű szabotázsakciókat hajtottak végre, mások tömegesen emigrációba vonultak, hogy fegyverrel a kezükben harcoljanak a megszállók ellen. Mikor 1941. június 22-én a német tankok átlépték a Szovjetunió határát, a csehszlovák ellenállás még fokozódott. A tapasztalt Heydrichet kellett tehát Csehszlovákiába küldeni, hogy erőszakkal nyomja el a nemzeti ellenállás mozgalmát. Szükséges lesz megnevelni őket - mondta 1942. február 4-én a prágai várban a Gestapo parancsnokainak pártfunkcionáriusok jelenlétében tartott gyűlésén - lehetőség szerint a Birodalom különböző táboraiban, a munkaszolgálat kiválasztott, legjobb vezetőinek közreműködésével, a mikor is majd más-más egyenruhát viselnek, aszerint hogy németesítésre alkalmasak-e vagy sem, és munkásokká meg iparosokká képezzük ki őket. Kétéves tábori tartózkodás után segédvizsgát tesznek, vagy valami ehhez hasonlót. Azokat, akik nem mutatkoznak alkalmasnak arra, hogy németté legyenek, az Északi-Jeges-tenger térségének megnyitása után ki lehet majd telepíteni arra a területre, amelynek gyűjtőtáborai a 11 millió európai zsidóságnak is eszményi otthonul fognak szolgálni…

A protektorátusi cseheket, akár a tenyészállatokat, aprólékos vizsgálatoknak készültek alávetni, és ezeknek alapján szétosztani őket jó és rosszfajú csehekre. Azok, akik egyest kapnak, és jobbára engedékeny hajlamúak, szerencséről beszélhetnek majd - őket ugyanis a bizottság kiválasztja az elnémetesítésre. A tisztátalan fajúakat keletre telepítik, de előzőleg még gondoskodnak az ivartalanításukról. Hát a többi ? A jó fajtájúak, de gondolkodásukban tévelygők a Birodalomba kerülnek, ahol belevesznek a németségbe. A maradékot falhoz állítják. Íme, ez volt Heydrich programja.

Akadnak szerzők, akik tudni vélik, hogy Heydrich prágai kinevezésével együtt már határozottan kémkedéssel összefüggő feladatot is kapott. Állítólag le kellett volna lepleznie az A-54, Renének nevezett titkos ügynököt, aki a csehszlovák ellenállási mozgalomban működő tudósítóknak és azok közvetítésével a londoni csehszlovák kormánynak meg a brit titkosszolgálatnak, a Secret Intelligence Service-nek olyan kitűnő és kétségkívül a legmagasabb náci körökből származó értesülésekkel szolgált. Bár René után hiába nyomozott a náci Abwehr és a német kémelhárítás számos egyéb egysége, mégsem valószínű, hogy Himmler vagy Hitler egy titkos ügynök utáni hajtóvadászattal a náci biztonsági szervezet főnökét s a rendőrség tábornokát bízta volna meg, aki mindennek tetejébe még Cseh- és Morvaország birodalmi protektorának a helyettese is. Heydrichnek nyilván csak abban kedvezett a szerencse, hogy René éppen az ő prágai tevékenysége idején árulta el magát, amikor a Gestapo masinériája teljes erőbedobással működött.

Hanem egyelőre az ismeretlen René A-54 még javában szállította a fontos híreket. Megfelelő pénzjutalom ellenében már 1936 óta együttműködött a csehszlovák hadsereg vezérkarának hírszerző tisztjeivel, teljes négy nappal az okkupáció bekövetkezte előtt előre jelezte Csehszlovákia náci megszállását, a katonaság előrenyomulásának ütemtervével kiegészítve, 1939 nyarán részleteket közölt a Lengyelország ellen készülő támadásról, jelentést küldött a Danzig területén tervezett náci provokációkról, és előre tudta, hogy a gleiwitzi adóállomás ellen akció készül.

Renét maguk a náci kémelhárító szakemberek tartották a második világháború legjelentősebb titkos ügynökének. Tevékenysége ugyanis Csehszlovákia megszállása után sem szűnt meg. Morávek törzskapitány illegális leadó útján Londonba továbbította híreit, ahol azután hírszolgálatunk learatta értük a babérokat. Az A-54 értesüléseket küldött a készülő Seelöwe-hadműveletről, a náci Wehrmacht tervezett nagy-britanniai partraszállásáról, amelyhez hozzátartozott Winston Churchill miniszterelnök és Eden külügyminiszter elfogatása, valamint György király trónfosztása s az engedékeny Edward megkoronáztatása is, akinek Hitler beleegyezését adja a Simpsonnéval kötendő házasságához, s ezzel tökéletesen megnyeri magának. A németek ugyanakkor a cseh, a lengyel és a norvég emigránsok elfogását is tervbe vették.

Az A-54 titkos ügynök szállította Morávek törzskapitánynak a Barbarossa-hadműveletnek, a Szovjetunió megtámadásának a tervét is, amelyről a kapitány Kurt Beernek (Kurt Konrad író, abban az időben a TASZSZ prágai tudósítója), az illegális Csehszlovákia Kommunista Pártja, egyik vezető funkcionáriusának a közvetítésével tájékoztatta az illetékes szovjet köröket.

Heydrich 1942. május 16-án sikeres fogással dicsekedhetett el Hitlernek, a nácik 1942. február 27-én tetten érték a fontos hírek szállítóját, a titokzatos Renét, s Heydrich az akció eredményéről ezeket írta a führer főhadiszállására Bormann birodalmi vezetőnek:

"Az 1941 októberében leleplezett illegális rádióadó és elfogott távírásza ügyében folytatott hosszú nyomozás után további 41 személyt tartóztattunk le, mert bebizonyosodott, hogy híradói tevékenységet folytattak, (főként a csapataink megérkezését követő időszakban). A csoport parancsnoka Churavy, egykori cseh ezredes volt, akit Csehország katonai bírósága szabotázstevékenység miatt már 1939-ben, távollétében halálra ítélt. A csoport távírásza már első kihallgatása során, a helyszínen bevallotta, hogy délután időjárás jelentést adott le Londonba, és új rejtjelező kulcs elküldését kérte. Még aznap éjjel huszonnégy óra körül angol repülőgép érkezett a térségbe, és Pardubice környékén egy ejtőernyőst dobott le futárcsomaggal és rejtjelezési segédeszközökkel. Az ejtőernyőst néhány nappal később elfogták. Így az egészen 1942 januárjáig elhúzódó utólagos akciók révén az elfogott személyek száma 57-re emelkedett. A helyszínen talált és később megfejtett rádiótávirati anyag átvizsgálása közben fény derült egy jelentős brit-cseh ügynök, René létezésének tényére. 1942. február 27-én az után megállapítást nyert, hogy a prágai kémelhárító szolgálat parancsnokságának első számú besúgójáról, Paul Thümmel-ről van szó.

Thümmel birodalmi német, kitanult pékmester, és az NSDAP 61.574. számú tagsági jelvényének tulajdonosa. A hírszolgálatban 1928 óta működnie, először mint az NSDAP, esetleg az SA akkori hírszerző osztályának tiszteletbeli munkatársa, 1933-tól pedig mint a katonai kémszolgálat, hírszerzője. 1934 óta Thümmel a kémelhárító szolgálat parancsnokságának fő besúgója volt Drezdában, 1939-ben, Csehszlovákia megszállása után azonban áthelyezték a prágai kémelhárítóhoz. Amennyire Thümmer árulása jelenleg egyáltalában felmérhető, úgy véljük, hogy jó ügynök, valószínűleg a cseh hírszerző szolgálat legjobb ügynöke volt. Szolgálataiért legkevesebb 40.000 birodalmi márkát fizettek ki neki.

1942. március 21-én a német biztonsági rendőrség SS-tisztjei átfésülték Morávek volt törzskapitánynak, a brit-cseh kémszolgálati csoport s a cseh illegális ellenállási mozgalom szabotázsszervezete főnökének kinyomozott rejtekhelyeit, titkos levélszekrényeit, mivelhogy közvetítő útján sehogy sem tudtak a közelébe férkőzni.

A Morávek rejtekhelyein elfogott néhány személy vallomása alapján sikerült megállapítani, hogy 1942. március 21-én Morávek egy bizalmas emberének, Prága egyik városszéli parkjába kell mennie. Néhány emberünk röviddel 19 óra előtt megszállta a parkot, hogy lefüleljék Morávek bizalmasát, és így Morávek nyomára bukkanjanak. Az illetőt 19:10-kor sikerült elfogni, heves ellenállást tanúsított, meg kellett akadályozni kibiztosított pisztolya használatában, s lehetetlenné kellett tenni a szökését. Helyszíni kihallgatása során bevallotta, hogy aznap 22 órára találkozót beszélt meg egy további ügynökkel, mégpedig azért, mert maga Morávek a 19 órai találkozóra személyesen nem jöhetett el.

19:15-kor, amikor embereim éppen készültek elvezetni a foglyot, az egyik mellékúton váratlanul feltűnt Morávek, meglátta elfogott bizalmasát, és tüzet nyitott, amelyet embereim azonnal viszonoztak. Morávekot találat érte a combján és a lábszárán, ennek ellenére megpróbált elvánszorogni. 19:19-kor, mikor már be volt kerítve, és nem remélhette, hogy megmenekül, főbe lőtte magát, mielőtt hivatalnokaim ebben megakadályozhatták volna. Ez alatt a rövid idő alatt Morávek ötven lövést adott le..."

A prágai Gestapo sikere a londoni csehszlovák kormány számára érzékeny veszteséget jelentett. A hazával váló összeköttetés megszakadt, a hírszolgáltatás megszűnt. A csehszlovák emigráció hírszerző szolgálati központja ezért minden eszközzel igyekezett felújítani hálózatát a megszállt területen. Számos újabb ejtőernyős csoport készült a leugrásra, mindenekelőtt Alfréd Bartos főhadnagy csoportja, továbbá a Silver A csoport, Josef Valcik őrmester és Jirí Potücek rádiós a Libuse adóval, a Silver B csoport, Vladimír Skácha és Jaroslav Zemek, s végül az Antropoid csoport: Jozef Gabcik és Jan Kubis.

1941. december 29-én valamennyien ugyanabba a repülőgépbe szálltak, az először említettek a rádiótávirati hálózat megújításának feladatával hogy a zavartalan hírközlés helyreállhasson, Gabcík és Kubis pedig különleges küldetéssel, ítéletet kellett végrehajtaniuk a cseh nemzet hóhérán, Heydrichen.

Angliába úgy jutottak, mint száz más, velük egyívású fiatalember. Az idegenlégión, kiképzőtáborokon, a Loire-i fronton keresztül. Jozef Gabcík 1922-ben Zsolna mellett született, s a gépesített gyalogságnál szolgált Kassán. 1939 nyarán Lengyelországba szökött s azután már sorsa egy volt a csehszlovák légió valamennyi tagjának sorsával.

Jan Kubis Tiebícben született egy évvel később, mint szakaszvezető Hranicében szolgált, későbbi bajtársával az idegenlégióban találkozott ugyanabban a csoportban gyakorlatoztak az ejtőernyős tanfolyamon. Akkor még egyikük sem sejtette, milyen közös feladat vár rájuk.

A csehszlovák hírszerzők brit katonai szakértőkkel együttműködve kiválasztottak tizenöt önkéntest, gondosan ellenőrizték megbízhatóságukat, azután Garramour és Cammus Darrah skót farmokra vezényelték őket.

Kemény kiképzés következik, megtanulnak lőni minden helyzetből és bármilyen körülmények között, párharcban biztosan győzni, gyakorolják az ellenségen való zajtalan rajtaütést, elsajátítják a cselgáncs és a karate alapjait, a Ringway repülőtéren végrehajtják az első ejtőernyős ugrást. Mikor a kiképzés befejeztével mindenből kitűnőre vizsgáznak, a parancsnok hívatja őket, és közli velük, hogy kiválasztották őket Bellasisba.

A csehszlovák külföldi hadsereg két őrmesterét, a cseh Kubist és a szlovák Gabcikot tehát különleges kiképzésre küldik egy Londontól nem messze fekvő kis középkori várba, amelyben a brit titkosszolgálat, a Secret Intelligence Service állandó kiképzőiskolája működik. Módszeres előkészítést kapnak. Egyebek közt betéve meg kell tanulniuk új életrajzukat, mert az akcióban Kubisból Otto Strnad, brünni munkás lesz, Gabcikból pedig Zdének Vyskocil, prostejovi lakatos. Még kipróbálják őket, majd 1941. decemberében katonai gépkocsi jön értük, s a londoni Piccadillyra viszi őket, ahol a csehszlovák hadügyminisztérium irodái vannak. Csak itt tudják meg, milyen feladat vár rájuk. Fegyvereket kapnak és különleges bombákat, az éjszaka folyamán leugornak Csehszlovákia területe felett, és leszámolnak Heydrichhel.

Polgári ruhába öltöznek, kibontják a kis fehérneműs csomagot, s egyikük sem veszi észre, hogy abban már a gyári védjegy szerint is minden bizonyíthatóan angol. Aláírnak még egy nyilatkozatot, amelyet akár utolsó kívánságnak is nevezhetnénk, hiszen egyik mondata ezzel a kéréssel végződik, "hogy a családomról gondoskodjanak", a zakójuk zsebében pedig egy apró ampullát tapintanak ki, amelyben gyorsan ható méreg van a saját maguk számára és minden eshetőségre.

Aztán már csak a repülőtér következik, meg némi várakozás a négymotoros Halifaxben, majd Hockey hadnagy, a kanadai pilóta felemeli az ujját, feldübörögnek a motorok, és a nehéz gép elválik a földtől. 22:49-kor repülték át a La Manche-ot, és Franciaország fölött folytatták útjukat. Csak negyvenkét perccel éjfél után találkoznak valahol Darmstadt felett egy alkalmatlankodó német vadászgéppel, de a pilóta Hockey öreg róka, tudja, mit kell tennie, dugóhúzót csinál, s eltűnik a sötétben. Két perccel fél kettő után már Bayreuth fölött vannak, 2:12-kor, egy légelhárító üteg tüzet nyit rájuk a pilseni Skoda Művek védelmében három perccel később Pilsen fölé érnek. Ez a jeladás pillanata. Kigyullad a zöld fény - felkészülni a leugrásra, aztán a piros - ugrás a sötétbe. Prága közelében értek földet, Nehvizdy falu határában. Még szerencse, hogy nem Prága utcáin kötöttek ki. Talán a pilóta tájékozódott rosszul, vagy a meteorológusok számítása volt téves vagy csupán - december vége lévén - kedvezőtlenek voltak a légköri feltételek ? Az angol Halifaxből ledobott három csoport egyike sem ott ért földet, ahol kellett volna, tehát a számukra első kapcsolatul megadott címek semmit nem értek. Maguknak kellett búvóhelyről gondoskodniuk.

Elásták az ejtőernyőket meg a kezeslábasokat, Kubis most egy elhagyott kőbányában Gabcik sérült lábát vizsgálja. Földet érés közben ütötte meg. Egy ideig keresik az erdőt, amelynek közelében kellett volna földet érniük, de mivel órák hosszat csak fagyos, sík szántóföldeken bolyonganak, a tájékozódást reggelre halasztják.

A brit Halifax többi ejtőernyőse is máshova jutott, mint ahogy várta, s így nem kis fáradságukba került felvenni a kapcsolatot az ellenálló csoportok összekötőivel. Valcik és Potücek Pardubicéban jelentkezett Bartos főhadnagynál, Gabcik és Kubis pedig Opálka főhadnagy prágai csoportjával lépett összeköttetésbe.

Gabcik és Kubis azért érkezett csehszlovák területre, hogy ítéletet hajtson végre Heydrichen. Már januárban nekiláttak a merénylet előkészületeinek. Megvitatták a cseh ellenállás képviselőivel a támadás legmegfelelőbb módját, a nemzeti ellenállás egyik vezetője, Vanék - fedőnevén Jindra - professzor azonban kezdettől fogva ellenezte a merényletet. Úgy vélte, hogy az idő nem alkalmas az efféle akcióra. A németek minden fronton győznek, bármelyik neves náci halála véres megtorlást vonna maga után, amelynek azután ártatlan csehek százai eshetnek áldozatul. De hát az ejtőernyősök parancsot kaptak a londoni hadügyminisztériumtól, az ő dolguk az volt, hogy felkészüljenek.

Először is igyekeztek megtalálni annak a módját, hogyan kerülhetnek feltűnésmentesen Heydrich közelébe, hiszen állandóan fegyveres őr ügyelt rá, vagy szigorúan őrzött német épületben mozgott. Ezért kezdettől fogva azt tartották a legcélszerűbbnek, hogy a kocsijában támadják meg, a Panenské Brezany-i kastélyból a prágai várba tett rendszeres útja közben. Eredeti tervükről azonban csakhamar lemondtak, mivel az megvalósíthatatlannak bizonyult. Kötelet akartak ugyanis kifeszíteni keresztbe az országúton, hogy ha majd Heydrich kocsija megáll, géppisztollyal végezzenek a hóhérral.

A Prága és Panenské Brezany között tett kerékpáros útjaikon, Heydrich gépkocsiját figyelve, megállapították, hogy azt néha két rendőrautó, máskor viszont senki sem kíséri. De mikor ? Miként állapíthatja ezt meg valaki ? Mindamellett igyekeztek értesüléseket szerezni a csehszlovák ellenállási mozgalom dolgozói segítségével Heydrich személyi programjáról.

Frantisek Safarik asztalosként dolgozott a prágai vár gazdasági hivatalában, gyakran Heydrich lakásába is bejutott. Novotny, a vár órása, az értékes hírek másik várbeli szállítója. Véletlen körülmények folytán később sikerült hozzáférnie egy irathoz, amelyet Rasnerová takarítónő segítségével ki is hozott Heydrich dolgozószobájából. Ennek az iratnak azután fontos szerepe volt a merénylet dátumának eldöntésében.

Gabcik és Kubis eredetileg már április végére tervezték a merényletet, de Vanék professzor az egyik állandó illegális adóállomás útján jelentést küldött a csehszlovák kormánynak Londonba, amelyben utal a Protektorátusban uralkodó viszonyokra, és felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a merénylet nem járna kedvező eredménnyel a németek megtorló intézkedései megtizedelnék az ellenálló szervezeteket.

Bartos főhadnagy eljuttatta a jelentést Londonba, és mivel egyetértett Vanék professzorral, hozzácsatolta a maga javaslatát, "Ha külföldi okoknál fogva valamilyen gesztusra van szükség, akkor válasszák ki inkább valamelyik hazai quislinget (kollaboránst), elsősorban E. M.-et."

Az E. M. betűk Emanuel Moravec kollaboráns protektorátusi miniszter nevének kezdőbetűi voltak, a csehszlovák ellenállás képviselőinek álláspontja nagyon is előrelátónak bizonyult. Egyetlen cseh honosságú hazaáruló halálát sem követték volna olyan tragikus megtorló intézkedések, mint Heydrichét. Csakhogy Londonban már megtörtént a döntés.

A politikai helyzet 1942 elején mind Hitlerre, mind tábornokaira nézve rendkívül kedvező volt. A náci Wehrmacht az Atlanti-óceántól az ukrajnai rónákig megszállta Európát, a felkészületlen szövetségesek, akiket a Seelöwe-hadművelet (náci egységek partraszállása Nagy-Britanniában) előkészületeinek híre rendkívül nyugtalanított, akár az agresszorral való kiegyezést is fontolóra vehették volna.

Az eddig ismeretes elgondolások szerint Londonban elsősorban azért határozták el a merényletet, hogy demonstrálják a világ Hitler frontsikereitől megszédített közvéleménye előtt a cseh nép törhetetlenségét, s ismételten felhívják a figyelmet, a fasizmus fenyegető veszélyére.

Létezik azonban egy másik elmélet is, amely megmagyarázza, miért adott Benes kormánya Londonból parancsot egy olyan akcióra, amelyet a cseh ellenállás harcosai határozottan elleneztek. Ez a változat abból indul ki, hogy az A-54 titkos ügynök, Paul Thümmel a maga csakugyan kivételes értesüléseit a náci Németország legmagasabb helyeiről, valószínűleg közvetlenül Canaris tengernagytól kapta, vagyis, hogy Hitler kémelhárító szervezetének főnöke valóban együttműködött a brit Secret Intelligence Service-szel, és a lebukott Thümmelt a prágai Gestapo börtönében fogva tartó Heydrich nyomára jött ennek az együttműködésnek.

Ezt az elméletet igazolja az a körülmény is, hogy 1942. május 18-án Heydrich Prágába hívatta Wilhelm Canarist, az Abwehr főnökét, és amint kiszivárgott, drámai összecsapás során kényszerítene a tengernagyot, hogy attól a naptól fogva az Abwehr is Heydrich Birodalmi Biztonsági Hivatalának legyen alárendelve.

Ez volt Canaris számára a vég kezdete, s Heydrichnek roppant nyomós érvei lehettek, ha a náci kémelhárítás mind az ideig sziklaszilárd pozíciójú főnöke meghajolt előttük.

Mindezeket fontolóra véve, felmerülhet a Heydrich elleni merényt elrendelésének még egy további oka is. A brit Secret Intelligence Service értesült a prágai várban lefolyt eszmecseréről, ha tehát meg akarja menteni a maga emberét, Canarist, meg kell szabadulnia Heydrichtől. Néhány héttel később, 1942. május 27-én megtörtént a merénylet, amely annyi kétséget váltott ki.

Alighogy Heydrichet a kórházba vitték, megjelent a helyszínen a prágai Gestapo főnöke, Geschke és a cseh viszonyok hírhedt ismerője, az államtitkárnak nevezett Karl Hermann Frank. Még mielőtt Heydrich ágyánál megjelentek volna, parancsot adtak az ellentámadásra, előbb azonban a biztonság kedvéért megtudakolták Berlin véleményét.

A náci gépezet gyorsan működött. A merényletet röviddel fél tizenegy után követték el, s alig egy óra múlva Hitler is, Himmler is pontos értesülések birtokában volt. Frank, az úgynevezett államtitkár és Boehme, a Sicherheitsdienst prágai parancsnoka telefonösszeköttetésbe lépett Hitler főhadiszállásával és jelentést tett. 12:50-kor - miután kikérte legközelebbi munkatársai véleményét - Hitler már konkrét utasításokat adott Franknak, azonnal indítsanak nyomozást a merénylet tettesei után, kézre kerítésükért egymillió birodalmi márka, tehát tízmillió cseh korona jutalom írandó ki. Mindenkit, aki segíti őket, vagy titkolja hollétüket, családjával együtt agyon kell lőni. Első megtorló intézkedésként Hitler elrendelte tízezer cseh - politikai fogoly vagy gyanús személy - kivégzését. És naponta jelentés teendő.

Ám ez még nem volt minden. Már délután öt órakor statáriumot hirdetett ki a prágai biztonsági rendőrség parancsnoka, Horst Boehme, éjszakai kijárási tilalommal. Minden vendéglőt, mozit, szórakozóhelyet, színházat azonnal be kell zárni, s Prága egész területén le kell állítani a nyilvános közlekedést. Aki kilép az utcára, azt könyörtelenül le kell lőni. A nyomozás minden eszközzel folytatandó. Kezdetét veszi a történelem mind ez ideig legszélesebb körű razziája.

Mikor Himmler, SS birodalmi vezető az eseményekről tudomást szerzett, különvonatáról, a Heinrich-ről ezt a titkos és nyomatékos parancsot küldte Prágába, a tízezer túszt elsősorban a cseh értelmiség soraiból szedjék. S hogy a csehek mindjárt a kezdet kezdetén tudják, kihez van szerencséjük, megfélemlítésképpen elrendelte száz jelentős cseh értelmiségi azonnali kivégzését.

Másnap, 1942. május 28-án hirdetmények jelentek meg a prágai utcasarkokon Miroslav Valcík (a neve Josef volt) ejtőernyős fényképével. A Morávek törzskapitánnyal folytatott tűzharc után találtak rá a dejvicei kis parkban, a Lőportorony-híd közelében. Valik kézre kerítőjének vagy nyomra vezetőjének százezer korona jutalmat ígértek, s még nem sejtették, hogy a körözött, hodoníni születésű fiatalembernek valami köze lehet a Heydrich elleni merénylethez.

Május 28-án kora reggel felszállt a gbelyi katonai repülőtérről Frank gépe, hogy utasát Hitler főhadiszállására vigye. Frank, aki egyike volt a Csehszlovákiát bomlasztó henleini politika legfőbb irányítóinak, nemcsak a cseh viszonyok hivatott szakértőjének tartotta magát, hanem a legérdemdúsabb csehországi párttagnak is, és most ügy érezte, elérkezett az ő ideje. Heydrich harcképtelenné vált, s az utóda csak ő lehet. De nem járt szerencsével.

Csütörtökön, május 28-án újabb hirdetményt ragasztottak ki a prágai utcákon. Az ellenállók, akiknél a merénylők rejtőztek, értesültek belőle, mit is tud a rendőrség tulajdonképpen. Meglehetősen sokat tudott. A merénylők túl sok bűnjelet hagytak fölöslegesen a tett színhelyén, s ezeknek csaknem mindegyike nyomukra vezethette a nácikat.

"A merénylet után a tettesek egyike a Kirchmayer úton és a Na Kolínské utcán át a Na Zápalcí utca 22. számú házába, Frantisek Brauner mészárszékébe menekült. Onnan, miután leadott néhány lövést, a Na Zápalcí utcán a V Holeskovickách utca felé szökött tovább, valószínűleg a város irányába. A másik tettes szintén a Kirchmayer úton szökött meg, az előkészített kerékpáron Stará Liben városrész felé. Középtermetű, karcsú férfi volt, sötét öltönyt és fekete kalapot viselt.

Az elsőként említett merénylőt, aki a Kirchmayer úton s a Na Kolínské utcán menekült el, így írták le, mintegy 160-162 cm magas, széles vállú, erőteljes alkatú, telt, kerek, napbarnított arcú, szája széles, haja sötét, hátrafésült, kb. 30-36 éves. Sötét, esetleg sötétbarna, világos csíkozású ruha volt rajta és barna félcipő. Fedetlen fővel menekült.

A tettesek egyike csontgombos, világos drapp selyemballon köpenyt hagyott a helyszínen. Mindkettőjüknél sötétbarna aktatáska volt, amelyet ugyancsak a helyszínen felejtettek. Ezek egyikében egy bepiszkolódott, drapp teveszőr sapka volt a Bilá labut (Fehér Hattyú) áruház nagy, kerek, kék-sárga cégjegyével. A gyalogosan menekülő tettes a tetthelyhez közel egy Moto-velo J. Krőmar, Teplice jelzésű, 40.363 gyári számozású női kerékpárt hagyott hátra…"

Ezután a kerékpár, a szerszámtok, a kézi pumpa és a kormányon maradt aktatáskák színének aprólékos leírása következett. Végül valamennyi megtalált bűnjel megjelent még aznap a Vencel téri Bata cipőáruház kiürített kirakatában, pontos utasítás kíséretében, miképp kell a gyanús egyéneket feljelenteni. Az utasítás nyomatékosan kiemelte az árulásért járó tízmillió koronás vérdíjat.

Az utcasarkokon kiragasztott további rendeletet már Heydrich utóda, Daluege rendőr vezérezredes és SS obergruppenführer írta alá, közzétéve benne a fenyegetést, hogy mindazok, akik szombatig, azaz 1942. május 30-án éjfélig nem jelentkeznek a rendőrségen, úgyszintén azok, akik lakásukon bejelentetlen személyeket rejtegetnek, könyörtelenül agyonlövetnek.

Ennek a fenyegetésnek fele sem volt tréfa. S a prágai utcák mégis elnyelték a két támadót. A Csehországba villámgyorsan behívott 4,5 ezer főnyi fekete egyenruhás német katonaság nem fedezte fel a legcsekélyebb nyomot sem. Pedig a merénylők egyike feltűnő "jelet" viselt. Jan Kubisnak véres seb volt az arcán, a fél szemére nem látott. Mégis sikerült felkapnia a kerékpárra, elszáguldania a kórház mellett le Libenbe, és elbújni Novákéknál. A sebét később orvos kötözte be.

Gabcik ott hagyta a kerékpárt aktatáskástul a kerítésnek támasztva, és gyalogszerrel menekült. Szerencsésen elért az Óvárosba, a Svatos család lakásába, Svatoséknál átöltözött, és azonnal barátja keresésére indult. Az közben átjutott Libenből Dejvicébe, s ott május 28-án este megjelent Ogoun professzor lakásán. Gyűrött vasutas egyenruha volt rajta, sérült szemét és az arcát zsebkendővel takarta el. Az ellenálló szervezet gondoskodott Kubis és Gabcik elrejtéséről. Előbb különböző lakásokban, majd a Ressl utcai Cirill és Metód-templom kriptájában bújtatták el őket.

A németek mindjárt a merényletet követő éjszakán olyan rendőri razziát hajtottak végre a prágai utcákon és lakásokban, amilyenre még nem volt példa. Közel háromezer személyt igazoltattak, de a merénylet tetteseinek nyomát sem találták. Nem segített az erőfitogtatás, a megfélemlítés sem, amelynek jegyében Frank és Kurt Daluege elrendelték, hogy a hirtelenében Prágába összevont rendőralakulatok páncélkocsijai egész nap cirkáljanak a város utcáin. Sőt nem segített a megduplázott vérdíj sem. Már teljes húszmillió korona készpénzt ígértek a besúgónak, aki a Gestapót a merénylők nyomára vezeti.

A túszok kivégzése megszakítás nélkül folyt. A nácik bosszújának immár számos hazafi áldozatul esett, köztük Vancura, az író és a Protektorátus kormányának letartóztatott elnöke, Eliáz tábornok. De ez sem ingatta meg a cseh lakosság elszántságát, egy emberként csendes ellenállást választottak. Himmler s végül a nyomozó bizottság tagjai is, élükön Nebével, a birodalmi bűnügyi rendőrség főnökével, attól kezdtek tartani, hogy nem sikerül áttörniük a szolidaritás védőfalát, ezért még keményebb szankciókra határozták el magukat. Hitler parancsot adott, hogy az SS égessen fel cseh falvakat, és férfilakosságukat lője agyon.

Heydrich olyan sérülések következményeibe halt bele, amelyeket az orvosok könnyűnek mondtak, s Berlin olyan meglepetést készített, amely a szó szoros értelmében megrendítette az egész civilizált világőr - Hitler elrendelte, hogy tegyék a földdel egyenlővé Lidicét, a Kladno melletti jelentéktelen kis községet, a lakosságát pedig irtsák ki.

Július 10-ére virradó éjjel rablóhordaként törtek Lidicére a német rendőrség és a Wehrmacht egységei, és körülkerítették a falut. A felnőtt férfiakat kivégzőosztag elé állították, és agyonlőtték, az asszonyokat a ravensbrücki gyűjtőtáborba szállították, a gyerekeket egy másikba, Lódzba. Kilenc gyermeket kiválasztottak elnémetesítésre, idegen nevet adtak nekik, és szétosztották őket német családok között. Egyedül ezek élték túl Lidicét - a többiek a gázkamrában pusztultak el.

A nácik meg akarták félemlíteni az ellenállókat, és megtörni egységüket, ezért kijelentették, hogy a község lakói segítséget nyújtottak "a tett elkövetésével gyanúsítható köröknek". Természetesen ebből egy szó sem volt igaz, a náci rendőrség változatlanul nem akadt a merénylők nyomára. A Gestapo tanácstalan volt, minden kivégzés és elfogatás csődöt mondott. Pedig hát mintegy 6.500 főnyi náci rendőr, katona és NSDAP-tag szimatolt a községekben, vizslatott az erdőkben, leselkedett az állomásokon, szállodákban és vendéglőkben a merénylet tettesei vagy legalább azok segítőtársai után, s a Gestapo ebbe a monstre vállalkozásba a Protekturátus mintegy 7.000 csendőrét és rendőrét, továbbá a tűzoltóság, a légoltalom és az erdészet 6.000 emberét is bekapcsolta.

Mindhiába. Ellenkezőleg, az SS biztonsági rendőrségének parancsnoka, Horst Boehme június 14-i jelentésében ezeket írja, "A cseh értelmiség a lidicei esetet lépten-nyomon legendák terjesztésére használja fel. A cseh munkásság megváltoztatta a merénylettel és a belőle eredő következményekkel szemben eddig elfoglalt álláspontját. A lidicei megtorló intézkedés csak nagyon csekély megértésre talált. (!)

Az ellenséges propaganda első reakciója a Lidicében végrehajtott megtorló intézkedésre egy jegyzék volt, amelyet a csehszlovák kormány "a szövetséges és a baráti nemzeteknek" adott át, s amely a lidicei esetet a német barbárság tetőfokának nevezi. Az ellenséges rádió Lidice megtorlásaként az RAF támadásait helyezi kilátásba a német városok ellen.

"A hazájukhoz hű cseheket felszólítják, csatlakozzanak a cseh szabadságharcosokhoz, akik már gyülekeznek az erdőkben, hogy fegyverrel a kezükben felkeljenek a németek ellen."

A Protektorátus kormányának minisztere, Emanuel Moravec kijelenti, hogy a cseh nemzetre sötét jövő vár, ha nem akad végre valaki, aki ujjal mutat a tettesre, "Hűséget, hálát és odaadást ígérő levelek tucatjai, ezrei helyett csak néhány szóra van szükség ahhoz, hogy a cseh nemzetet megmenthessük. Néhány szóra, amely lehetővé teszi a tettesek kézre kerítését. Kezeskedem, hogy az, aki annak a söpredéknek nyomára vezet, kegyelmet kap, ha bűnös volna is. A szavammal és az életemmel kezeskedem érte és családjáért is."

Végül mégis akadt egy áruló.

Karel Curdának hívták, a külföldi hadsereg őrmestere volt, és brit repülőgépről ugrott le a Protektorátus területére egy ejtőernyős csoporttal március 28-án éjjel a morvaországi Telé közelében. A merénylet előtt bujkált. És bujkált a merénylet után is. Karel Curda őrmester tulajdonképpen mást sem tett, csak bujkált. Akkor is, amikor feljelentő levelet írt, és elküldte a benesovi csendőrállomásnak. Bedobta a feljelentést a postaládába, és újra elbújt a Treborl melletti Nová Hlínában anyja házának padlásán. Karel Curda gyáva féreg volt.

Végül azonban mégiscsak rászánta magát, és elindult Prágába. Nem bírta már tovább a rettegést anyja szénapadlásán. Volt ugyan protektorátusi nyilvántartási lapja idegen névvel és a saját fényképével, de hiányzott róla a pecsét, amely május 28. óta az életet jelentette. Karel Curdának nem volt igazolása arról, hogy a megadott határidőig jelentkezett a rendőrségen, halálra volt tehát ítélve.

Jantur Gestapo-tag jegyzőkönyve szerint Karel Curda június 16-án ért Prágába, s az állomásról egyenesen az egykori Petschek-palotában levő Gestapo-parancsnokságra ment, az akkori Bredovsky utcába. A bejáratnál azt mondta a tájékoztatónak, hogy fontos bejelentést szeretne tenni a heydrich elleni merénylet ügyében.

Az ország a negyedik emeletre vezette, s a 415. számú szobában átadta egy előadónak. A referenst Heinz Janturnak hívták, bűnügyi felügyelő volt, és arról lett híres, hogy ő beszélt először Curdával.

Érthető, hogy a Gestapo-pribék Janturnak elakadt a lélegzete, mikor megtudta, hogy milyen szerencse érte. Amint egy kissé magához tért, karosszékbe ültette a becses vendéget, kezet fogott vele, és biztosította, hogy nemcsak neki, de a rokonainak sem görbül meg egyetlen hajszála sem, s hogy fényes jövő és busás jutalom vár rá. Aztán rászólt, hogy most már ne reszkessen a félelemtől, inkább mondja el, hogyan is történt az egész. Karel Curda engedelmesen kiöntötte a szívét. Elárulta magáról, hogy ő a brit ejtőernyősök egyike, éjszaka ugrott le egy Halifax gépről, hónapokig bujdosott, de aztán annyiszor hallotta a felszólításokat…

Elmondott mindent, amit tudott, a Gestapo értette a kihallgatás módját. A rémült Burdát különben sem kellett sokat biztatni. Elég volt azt mondani neki, hogy egyetlen családtagjának sem esik bántódása, ellenkezőleg, megmenti sok ember életét, nem kell földig lerombolni egy újabb Lidicét, nem lesz már szükség kivégzésekre. Burda jegyzőkönyvbe diktálta azokat a címeket, amelyeket Londonban kapott, elárulta az ellenálló szervezet tagjait, akik a maguk és gyermekeik életének kockáztatásával rejtegették.

S főként elárulta Gabcikot.

Megnézte egy aktatáska fényképét, és felismerte, hogy az Gabcik táskájáról készült. Amikor aztán a prágai Gestapón megmutatták neki az eredetit, kijelentette, nem tévedett, közvetlenül a merénylet előtt látta nála a Svatos házaspár lakásán, a Melantrich utca tizenötben. Nézzék meg, az egyik zár alatt meg van kopva a bőr, Gabcik a kopást barna cipőkrémmel próbálta eltüntetni. A gestapós megállapította, hogy az áruló nem hazudik.

Karel Curda az első sikeren felbuzdulva elmondta, hogy Gabcik ebben a táskában egy angol géppisztolyt tartott, s nehogy valaki illetéktelen meglássa, néhány marék fűvel takarta be. A gestapósok előzőleg már gondosan megvizsgálták a táskát, s a fenekén néhány száraz fűszálat találtak.

Curda elárulta számos cseh ellenálló csoport prágai, pilseni, pardubicei és Lézne Belohrad-i címét, a Gestapo rátört a lakásokra, és mindenkit letartóztatott. Az ifjú Vlastimil Moravec anyja megértve, hogy vége mindennek, elfogatásakor inkább lenyelt egy méreggel telt kapszulát. A fia nem bírta elviselni az embertelen kínzásokat, s kihallgatása során további rejtekhelyeket vallott ki.

Az egyikben közülük, a pardubicei Krupka házaspár lakásán, becses zsákmány jutott a Gestapo kezébe. Találtak egy lezárt szekrényt, s miután feltörték, Alfréd Bartosnak, az ejtőernyősök parancsnokának levéltárára bukkantak benne. Megbocsáthatatlan hiba volt, hogy Bartos ilyen esetleges kitett helyen tartotta a hadinaplót, amelybe csoportja munkaprogramját jegyezte fel attól a pillanattól kezdve, hogy ejtőernyősök Csehszlovákia területére leugrottak, egészen 1942 májusáig, a Londonba küldött jelentések másolataival, sőt néhány Londonból kapott hírrel együtt. A Gestapo ily módon megszerezte mintegy ötven levél híranyagát, s lefoglalta az annyira szükséges hamis okmányok, munkakönyvek, protektorátusi igazolványok és rendőri bejelentő lapok egész készletét. Néhány szöveg ugyan rejtjeles volt, de piros irattartóban ott feküdt a kulcs. Így a prágai Gestapónak sikerült pótlólag felderítenie a merényletnek és az ellenállási csoportok tevékenységének számos, mindeddig homályos körülményét, s kiegészítenie az ejtőernyősök búvóhelyeinek címjegyzékét.

Megállapították, hogy a Ressl utcai pravoszláv Cirill és Metód-templomban rejtőznek, mégpedig dr. Petrek káplán tudomásával és beleegyezésével. Élelemmel való ellátásukat Moravecné vette át. A tény, hogy Vlastimil Moravec hosszas kínzások után elárulta a rejtekhelyet, azzal magyarázható, hogy neki magának is ebben a templomban kellet volna elbújnia az államrendőrség megjelenése esetén. A Himmlernek és Hitlernek küldött prágai jelentés így folytatódik, "1942. június 18-án reggel 4:15-kor Vlastimil Moravec vallomása alapján az említett templom a szomszédos városnegyeddel együtt megszálltuk, illetve hermetikusan elzártuk."

Két órakor éjjel a prágai SS parancsnokának lakásán megszólalt a telefon. Boehme fölvette a kagylót, s ezt a kurta parancsot hallotta, haladéktalanul Frank "államtitkár" úrhoz kell mennie. Hét perccel később már tudja, miről van szó.

Az SS-őrzászlóalj laktanyájában riadót fújtak. 17 tiszt és 740 SS-katona ugrott tehergépkocsikra, páncélosok gördültek ki, gépfegyveres géppisztolyos gyalogegységek kerítették körül a Károly tér alatti térséget. A Cirill és Metód-templom mellett levő házakból az embereket az utcára kergették, s az ablakokba lövészek ültek. A Ressl utcai Jirásek Gimnáziumból is gépfegyverek csöve kandikál ki. A templomot veszik célba.

A Gestapo készenléti állapotot rendelt el. A parancsnokság Petsche palotabeli őrségének létszámát huszonöt SS katonával megerősítették. Bőrkabátos, fegyveres civilek csoportjai rajzanak ki, de egyenruhás gestapósok is, halálfejjel a sapkájukon, a pravoszláv egyház lelkészeire rendeznek hajtóvadászatot. Már aznap éjjel letartóztatják Vladimír Petre segédlelkészt és Václav Cikel plébánost, és igyekeznek belőlük kiverni, hogy az ejtőernyősök a templom melyik részeiben rejtőznek. Mindkettő hallgat.

Václav Ornest sekrestyést az ágyból rángatták ki, először is összeverték, majd megbilincselték, és hátának pisztolyt szegezve kényszeríttették, hogy vezesse őket a templomba. Beléptek a templom hajójába, s alaposan körülnéztek. Ebben a pillanatban pisztolylövés csattan. Az SS-ek a falnál keresnek fedezéket, s pár pillanat múlva heves tüzet nyitnak a templom kórusára, ahonnan a lövés eldördült.

Az ejtőernyősök már hármadik hete éltek a templom alatti tágas sírboltban, elviselhetetlen hidegben és teljes sötétségben. Az ellenállás dolgozói jól tudták, hogy ezen a rejtekhelyen nem hagyhatják őket sokáig. Az sem volt célszerű, hogy a keresettek mindegyike egy helyen van. Megkísérelték megoldani az átszállításukat, bár kétséges, hogy ez az adott körülmények közt kivihető volt-e. Többségüket rendőrautóval akarták elszállítani a sírboltból Kladnóba, ahol egyelőre egy raktárban rejtőztek volna el.

Gabcikot és Kubist koporsóban fekve, átszállított holttestekként kellett volna Prágából a Benesov melletti Oubénicébe juttatni, ahová Angliából egy futárgépnek kellett volna értük jönnie. Adolf Opálkának leadója volt, ezzel akarta a pilóta leszállását irányítani az ismeretlen terepen. Ez a terv volt az utolsó reményük, ezért tarthatták kivihetőnek. De a Gestapo meg az SS, a Wehrmacht és a protektorátusi csendőrség egységei állandó készültségben voltak, minden út szigorú ellenőrzés alatt állt. Az akciót június 19-én kellett volna végrehajtani, de a németek már egy nappal korábban körülvették a templomot.

Aznap éjjel Adolf Opálka, Jan Kubis és Jaroslav Svarc álltak őrt a kóruson. Amint meghallották az utcáról beszűrődő zajt s később a német kiáltozást, felkészültek a harcra, s abban a pillanatban, amikor az SS-ek megközelítették az oltárt, tüzet nyitottak.

A németek egy ideig védekeztek, de csakhamar visszahúzódtak, s Pannwitz parancsnok különítményével együtt kiszaladt az utcára. Onnan szervezték meg az új támadást, melyet a Ressl utcai Jirásek Gimnázium ablakába állított gépfegyver indított el. Még ágyút is szegeztek az ostrom alá vett templomra. Aztán a gestapósok csapata újra megrohanta az ejtőernyősöket, ám a templom belsejében a saját tüzükbe kerültek. A templom ablakán át a tulajdon gépfegyverük lőtt rájuk, s akadályozta a támadás kibontakozását. Egy ideig még lőtték a templomkarzatot, aztán ismét vissza kellett vonulniuk. Ekkorra azonban már Geschke, a prágai Gestapo parancsnoka megértette, hogy ez a taktika nem vezethet eredményre, és megparancsolta a tűz beszüntetését. Nem sokkal később egy új, ezúttal kézigránátokkal felszerelt gestapósokból álló csapat tűnt el a templom ajtaja mögött.

Teljes két óra hosszat tartották magukat a csehszlovák ejtőernyősök a gestapósok túlerejével szemben, harcoltak utolsó csepp vérükig. Az első találatot Jaroslav Svarc kapta, de sebesülten is még sokáig küzdött tovább. Mikor látta, hogy nincs több remény, halántékához emelte a pisztolyát, és meghúzta a ravaszt. Jan Kubist egy gránát telibe találta. Adolf Opálka védekezett a legtovább, bár ő is súlyosan megsebesült. Reggel hét óra tájban azután kettéharapta a méregkapszulát.

A templomra ismét csend borult. Az SS-ek felmentek a csigalépcsőn a kórusra, és rádöbbentek, hogy még nem győztek, egyelőre csak az előretolt őrséggel harcoltak. A többi ejtőernyős valahol a templom földalatti üregeiben rejtőzik. Keresni kezdték a sírbolt bejáratát.

Közben kivitték a két haldoklót és halott társukat az utcára, a még élőket kocsira tették, és kórházba szállították, a halotthoz pedig odavezették Curdát.

- Ez Opálka - közölte az áruló.

Svarc és Kubis meghalt útban a kórház felé. Egyikük sem szólalhatott meg többé.

Az SS-ek csoportja eközben tovább kutatott a sírbolt bejárata után, s végül az oltár közelében, a szőnyeg alatt rábukkantak a súlyos kőlapra. Az ejtőernyősök azonban egy oldalbejáraton, létrán jutottak le a kriptába. Schink SS-katona néhány lépésnyire lemerészkedett rajta. Heves tűz fogadta. A nácik megértették, hogy odalent még több felfegyverzett férfi áll harcra készen. Először gépfegyvert állítottak a négyzet alakú bejárathoz, s vaktában sortüzeket küldtek a kriptába. Ilyen kedvezőtlen szögből azonban a föld alatti térségnek mindössze jelentéktelen részét vehették tűz alá. Ezért más taktikát választottak.

A sírboltból szellőzőnyílás vezetett ki, s a falba vágott kis ablakba torkolt. Petrek káplánt odavezették az ablakhoz, és kényszerítenék, hogy szólítsa fel megadásra az ejtőernyősöket. Először vonakodott, de aztán mégis engedelmeskedett.

- A német parancsnok utasítására megadásra kell felszólítanom magukat - mondta szilárd hangon. Lentről a válasz határozott elutasítás volt.

A Gestapo a Cirill és Metód-templom megostromlásába bevonta a prágai tűzoltókat is. Első feladatként a szellőzőnyílás kisablakának rácsát kellett kitördelniük. Nem siettek túlságosan, de az ostromlottakon, néhány percnyi nyugalom már úgysem segített. A gestapósok aztán néhány könnyfakasztó bombát dobtak a nyílásba, de azoknak egy része megint visszarepült a kisablakon át. Amikor később a tűzoltók a nyílásba fecskendőt helyeztek, s a gestapós Geschke parancsára azon voltak, hogy az ostromlottakat vízzel kiöntsék, az ejtőernyősök a létra segítségével egymás után többször is visszanyomták a fecskendőt. A németek eközben újra meg újra felszólították őket, hogy adják meg magukat.

Az SS-ek hasztalan törték a fejüket, hogyan kaphatnák az ejtőernyősöket közvetlenül puskavégre, s megint csak visszatértek az oltár előtti súlyos kőlaphoz. Először kalapácsokkal meg fejszékkel próbálták szétverni, végül felrobbantották. Széles lépcső tárult elébük.

A tűzoltók pedig csak egyre szivattyúzták a sírboltba a vizet. Pannwitz bűnügyi tanácsos kiválasztott néhány gestapóst, és parancsot adott nekik, hogy a sötétben óvatosan menjenek le a lépcsőn. Azok lenyomták golyószórójuk ravaszát, és szakadatlanul tüzelve, lépcsőfokonként nyomultak lefelé. De még az út harmadában sem voltak, amikor lent is megszólaltak a fegyverek. Az SS-pribékeknek nem volt fedezékük, hagyat homlok rohantak vissza. Néhányan közülük holtan terültek el a lépcsőn.

Mások léptek a helyükre, kézigránátokat hajítottak a föld alá. Cirill és Metód templomának sírboltját robbanások rázták meg. Csak egy fél óra múlva hallgattak el az ejtőernyősök fegyverei, a vízzel elárasztott föld alatti erőd védői kilőtték muníciójukat. A négy férfi az utolsó előtti töltényéig harcolt, a négy utolsó golyót maguknak tartották meg. Jan Hruby, Jozef Gabcik, Josef Valcík és Josef Bublík nem feleltek többé. A németek felvonszolták a négy holttestet, és lefektették a templom kőpadlójára. Frank "államtitkár úr" lábát szétvetve, kedvtelve himbálózott a sarkán, meg volt elégedve a zsákmánnyal. Aztán odahívták az áruló Curdát és a többi tizennyolc elfogottat, hogy megállapítsák a halottak személyazonosságát.

Egyes hírek szerint közel négyszáz, mások szerint hétszáznál több gestapós és SS-legény bírta csak legyőzni a hét rettenthetetlent. Mikor végül napvilágnál is megvizsgálták a holttestüket, szégyenszemre meg kellett állapítaniuk, hogy egy sem halt meg közülük német golyótól. Mind a heten harcoltak, amíg bírtak, aztán önkezükkel vetettek véget a küzdelemnek. Hallatlan kudarca volt ez a dölyfös német tiszteknek, a Gestapo és az SS parancsnokai hajba kaptak, kölcsönösen tehetetlenséggel és pipogyasággal vádolva egymást.

A Cirill és Metód-templom ellen szervezett akció befejeződött, de nem szűnt meg a Gestapo hadjárata a cseh hazafiak ellen. Hiába ígérték a németek, hogy a tettesek kézre kerítése és megbüntetése után a számadást lezártnak tekintik, a letartóztatások és kivégzések tovább folytatódtak. Egy Hitlernek tett későbbi jelentésében Frank "államtitkár" azzal dicsekedett, hogy a cseh nemzet 3.188 elfogottal fizetett Heydrichért. A halottakat nem lehet megszámolni, csak hozzávetőleges kísérletet tehetünk a végső mérleg megvonására. Prágában és Brünnben a rögtönítélő bíróságok több mint ezerötszáz halálos ítéletet mondtak ki pusztán azért, mert a vádlott állítólag "helyeselte a helyettes birodalmi protektor ellen elkövetett merényletet". S még egy tömeges kivégzés kavarta fel a világ közvéleményét és mozgósította további harcra a fasisztaellenes erőket. A tragédia színhelyét ezúttal Lezákynak hívták.

A Gestapo nyomára jutott Bartos kapitánynak, aki rádióösszeköttetést tartott fenn Londonnal. Őt is Curda árulta el. Három nappal a Cirill és. Metód-templom ostroma után elfogták. A titkos adót keresve eljutottak egészen a Chrudimtól nem messze fekvő Lezáky falucskáig. A pardubicei Gestapo parancsnoka szintén babérokra vágyott, ezért szigorú megtorló intézkedést javasolt, Lezáky települést földig rombolják, felnőtt lakóit pedig kivégzik…

Először Prágába telefonáltak, de a prágai Gestapo parancsnoka nem merte beleegyezését adni Berlin megkérdezése nélkül. Az engedély nem soká váratott magára, s így 1942. június 24-én a Gestapo és az SS állig felfegyverzett egységei körülkerítették Lezákyt, gépfegyverek csöve meredt a nyolc kis munkásházra. A bennük lakó tizennégy házaspárral és hét gyerekkel szemben fegyveres osztagok sorakoztak fel. Az újságokban, másnap ez a hír látott napvilágot,

"1942. június 24-én Lezáky település a földdel vált egyenlővé. Felnőtt lakosait a rögtönítélő bíróság ítélete alapján agyonlőtték. A telep lakossága cseh ejtőernyős ügynököket rejtegetett, akiknek vezető szerepük volt a Heydrich SS obergruppenführer elleni merénylet előkészítésében, s megpróbálta megmenteni éket a rendőrség beavatkozása elől. A Protektorárus csendőrségének a Lezáky ügyeiben illetékes tagja, aki ebben bűntársként segítséget nyújtott, letartóztatása előtt öngyilkosságot követett el."

A kivégzőosztag sortüzének Lezáky harmincnégy felnőtt lakója esett áldozatul. A hét gyerek közül az "árja lovagok" csupán kettőt találtak alkalmasnak az elnémetesítésre. A többi koncentrációs táborban pusztult el.

Alig pár nappal később Pannwitz, a Gestapo bűnügyi tanácsosa fogadta az áruló Curdát Petschek-palotabeli irodájában. Júdás eljött az ígért zacskó ezüstért. A volt csehszlovák ejtőernyős eladta bajtársai és sok száz cseh hazafi életét a Creditanstalt der Deutschen prágai német bank ötmillió koronás betétkönyvéért. A könyv a saját nevére volt kiállítva, de a Gestapo egyidejűleg új nevet is adományozott neki, új okmányokkal. Álcáznia kellett magát a népharag elől.

Az újdonsült milliomost ezután Jerhotnak hívták. Egy vinohradyi fényűző lakosztályba költözött, s minden hónap elsején harmincezer korona fizetés ütötte a markát. Német nőt vett feleségül, s mivelhogy többé már nem volt cseh, hanem hithű német, zergetollas vadászkalapot, szürke bőrkabátot és Hitler-csizmát visel, s besúgásból él. A Gestapo csalimadárnak használja, amellyel brit Halifaxekről leugró újabb ejtőernyősöket csal lépre. Így aztán az áruló Curda lelkét egyre főbb kivégzett terheli.

Úgy látszik azonban, nem érez lelkiismeret-furdalást, 1945-ben, egymillió koronával bőröndjében, még megpróbált átjutni a határon Nyugatra. Bíróság elé került, és akasztófán végezte. Csak a felszabadulás után adódott rá idő és alkalom, hogy felülvizsgálják az áruló múltját. Miért éppen ő bocsátotta áruba bajtársai életét ? Elvégre, akárcsak a többieket, őt is a legjobbak közül választották ki. Úgy látszik azonban, nem a leglelkiismeretesebben. Curda állítólag szerette az italt, s nem volt sem becsületes, sem megbízható. Rövid angliai tartózkodása alatt két alkalommal házasságszédelgéssel is megpróbálkozott. Mikor a csehszlovák területen végzendő akcióra kiválasztották, sokan tiltakoztak a személye ellen. Bajtársai, akik ismerték a jellemét, megírták Ingr londoni csehszlovák nemzetvédelmi miniszternek, hogy Curda megbízhatatlan, csodálója Hitler hadi sikereinek, többször is kijelentette, hogy kár volt Angliába jönnie, maradt volna inkább otthon, a Protektorátusban jobb dolga lenne. A londoni hírszerző szolgálat elolvasta ugyan az óvást, de a saját belátása szerint döntött. Vajon miért ? Sietniük kellett, vagy parancsot kaptak a Secret Intelligence Service-től, hogy az akciót mindenáron végre kell hajtani ?

Egyetlen náci halála sok száz cseh hazafi életébe került, s Londonban számolniuk kellett ezekkel a veszteségekkel. Éppen így tudatában kellett lenniük annak a ténynek is, hogy Heydrichhel a náci rendszer nem dől meg. Hiszen a prágai hóhér csak egyike volt a Hitler-féle nemzetiszocializmus számtalan képviselőjének. És mégis megadták a jelt a támadásra.

A Heydrich elleni merényletet már sok közíró, történész és politikus elemezte, s nézeteik meglehetősen eltérőek. Talán azért, mert a világ közvéleményét felzaklató akció hátterében még mindig ott lappang az a felderítetlen titok, amelynek aktáin a brit titkosszolgálat Top Secret pecsétje látható.