Wallenstein

 

Albertus Dei Gratia Dux Fridlandiae Sacsae Caesareae Maiestatis Consiliarius Bellicus, Camerarius, Supremus Colonellus Pragensis et Eiusdem Militiae Generalis, ez a cím áll a szigorú, kecskeszakállas, sasorrú, átható tekintetű férfiú, Albrecht Wenzel Eusebius Wallenstein arcképe alatt, aki kétségkívül a legsikeresebb cseh hivatásos katona, bérelhető hadvezér, condottiere, vállalkozó szellemű üzletember, ugyanakkor kíméletlen bitorló és üzér a legmagasabb szinten, a császár generalisszimusza, de ellenfele is, a harmincéves háború legjellegzetesebb alakja.

Szegény nemesi családban született a Jaromel melletti Heimanicében 1583. szeptember 14-én, Padovában tanult, majd visszatért Prágába, II. Rudolf császár udvarába került, és katonai pályára lépett. Huszonhárom éves korában már ezredes. Nem sokkal ezután vagyonos menyasszonyt szemelt ki magának, a nem éppen szép landeki Lukrécia Neskovnát, levetette az egyenruhát, és visszavonult birtokaira. Lukrécia csakhamar meghalt, és Wallensteinre maradt a vagyon. Öt évig még gazdálkodott, majd újból a katonai szolgálat mellett döntött. Mint a morva rendi hadak ezredese becstelen és szégyenletes árulást követett el. A pénztárral, kilencvenhatezer tallérral átszökött Bécsbe, s átadta a rablott zsákmányt a császárnak.

Jól számított. Később a győztesek oldalára került, és hozzálátott, hogy a pénzt visszaszerezze. Mint Csehország tartományi kormányzójának ez könnyen sikerült. Különlegesen kedvező áron elkobzott birtokokat vásárolt össze, de társadalmi és vagyoni helyzetének megerősítését szolgálta Harrach gróf Isabela Katerina nevű lányával kötött házassága is.

Hatalmának és dicsőségének tetőfokán Wallenstein több mint hatvan uradalmat birtokolt mintegy hetven négyzetmérföldnyi területen, ötvenhét várat és kilenc várost mondhatott magáénak. Amikor a császártól hercegi címet kér, és kap, Albrecht Wenzel Eusebius Wallenstein Mecklenburg, Friedland, Sagan (ma Zagan) és Glogau (ma Glogów) hercege, császári fővezér.

Tervei nem voltak szegények. A friedlandi hercegséget Jicín fővárossal királysággá akarta emelni a királyságban, politikai és gazdasági önkormányzatot szánt neki, kolostorok és saját egyetem alapítását tervezte.

Wallenstein a leggazdagabb főnemesek egyike volt, ennek ellenére nem átallott kihasználni bármiféle alkalmat vagyona gyarapítására. Részesült Csehország, Morvaország és Ausztria pénzének veréséből, s kiváltságával visszaélve Lichtensteinnel együtt a saját zsebére dolgozott. Egy font ezüstből hetven érmét (forintot) kellett volna verniük, de százhuszonhármat vertek. A holland származású Jan de Witt udvari szállító és bankár, valamint prágai kollégája, Jakob Bassewi segítségével Wallenstein az így megtakarított ezüstön elkobzott uradalmakat vásárolt.

A császárnak azután előnyös javaslatot tett, katonaságot toboroz neki, és fizeti a zsoldot, a császár pedig az adósságot hadisarc, illetékek és adó formájában egyenlíti ki, amelynek behajtásáról Wallenstein maga gondoskodik. A császár elfogadta az ajánlatot, s a generalisszimusz újabb jövedelemre tett szert. Az egyezményre számos háború sanyargatta ország népe fizetett rá. Wallenstein adószedői kérlelhetetlenek voltak, s uruk nem ismert könyörületet.

A nép éhezett, nélkülözött, ő pedig európai nagyságrendű pénzügyi hatalmassággá lett. Hercegsége felvirágzott, Wallenstein püspökség alapítására készült, kézműipari műhelyei lábbelivel látták el a katonákat, szövödéi szövettel a zsoldosokat, korszerűen vezetett birtokai és gazdaságai pedig a hadsereg élelmiszerellátásáról gondoskodtak. Mindez újabb nyereséget hozott.

Ám Wallenstein érdemeket szerzett a haladás előmozdítása terén is. Toborzókat küldött szerte a világba, hogy ügyes iparosokat és termelésszervezőket keressenek. Alig volt az elnyomorodott Európának olyan zuga, ahol olyan jólétben folyt volna az élet, mint Wallenstein uradalmain. S a paloták, amelyeket Prágában, Jicínben és más városokban emeltetett, mindmáig, az építészet remekei.

1630-ig csupa siker volt a pályafutása. Ekkor az uralkodó hercegek és választófejedelmek regensburgi kongresszusán sokan nemtetszésüket fejezték ki a kimerítő háború, a katonaság magas létszáma és Wallenstein legfőbb hadvezetése ellen. Az évszázados családfájú német fejedelmek a cseh nemesben parvenüt láttak. Gyűlölték, mert semmibe vette előkelő származásukat, és mert hadai tönkretették a birtokaikat.

Regensburgban Walleinsteinről Wallenstein nélkül tárgyaltak, a generalisszimus köszvénytől kínzottan az ágyat nyomta. Ellenfelei előtt nyitva állt az út, megvalósíthatták tervüket. A császár megfosztotta Wallensteint fővezéri tisztségétől.

A hódító, aki mindeddig nem ismerte a vereséget, a császári fővezér egyszerre az arcvonal túlsó oldalán találta magát, szemben a császárral. Számos történész megegyezik abban, hogy Wallensteinben éppen ebben az időszakban fogamzott meg a bosszú és az árulás gondolata.

Máig sem világos, mi késztette arra, hogy a svédekkel való Habsburg ellenes szövetséget fontolóra vegye. Az egyik ok talán Gusztáv Adolf délre és keletre történt előnyomulása lehetett. A svéd király szövetséget kötött a franciákkal, bevette Frankfurtot, és befészkelte magát Magdeburgba. Hanem a császári seregek Tilly gróf vezérlete alatt visszafoglalták a várost. Röviddel azután, tehát nyilván a kellő pillanatban terjesztettékelő Jindrich Matyás Thurn és Jaroslav Sezina Rasin, cseh emigránsok Gusztáv Adolf svéd királynak a Wallensteinnel kötendő szövetség tervét. A feltételek egyszerűek és világosak voltak, a cseh hadvezér néhány ezredet kért a svédektől, hogy Bécs ellen vonulhasson. Megegyeztek, de Wallenstein kérésének teljesítésére nem került sor. A svédek ugyanis közben Breitenfeld mellett megverték a Tilly gróf vezette császári sereget, Gusztáv Adolfnak további sikerekre nyílt kilátása, és elvesztette érdeklődését a nyugalmazott hadvezérrel való együttműködés iránt.

A svéd király csaknem harc nélkül vonult végig hadaival Európa csataterein, gróf Tilly szorongatott helyzetbe kerülC, s Arnim szász választófejedelem számára, aki csatlakozott a svédekhez, itt volt az alkalom, hogy megjelenhessen a határokon; a szászok bevonultak Prágába. Ilyen körülmények között érte Wallensteint a bécsi hír, hogy becsületben és dicsőségben visszatérhetne a császári seregek élére.

Elfogadta a feléje nyújtott jobbot. Negyvenezer főnyi hadsereget toborzott és fegyverzett fel, kikötötte magának a személyes döntés jogát, és egyszeriben nagyobb hatalmat tartott a kezében, mint bármikor azelőtt. Ám ellenségei még nem adták fel a harcot.

Wallenstein seregének bevetése rendkívül sikeresnek bizonyult, aztán a Lützen melletti csatában maga a svéd király, Gusztáv Adolf is elesett. Wallenstein szintén megsebesült, s egészségi állapota erősen megrendült. Újra foglalkoztatni kezdte a svédekkel és szászokkal, de a franciákkal való szövetség gondolata is. A parlamenterek jicíni találkozója után a cseh emigráns Bubna lett volna az összekötő Wallenstein és a svéd állami kancellár, Axel Oxenstjerna között. Wallenstein e szövetség útján béketárgyalásokra akarta kényszeríteni a császárt, hogy biztosítsa az evangélikusok jogait. Ma sem tudjuk, miképp támadt Wallensteinnek ez a gondolata. A hadvezér és spekuláns egyszerre új megvilágításban jelenik meg.

Tárgyalásokba kezdett még az ellenséggel is, a szász sereg vezérével, Johann Georg Arnimmal, a svéd kancellárral önmaga cseh királlyá koronáztatásának lehetőségéről tanácskozott, s ígéretet kapott, hogy a svédek támogatni fogják. Franciaország szintén felkínálta Wallensteinnek a cseh koronát. XIII. Lajos király levélben biztosította őt, hogy kész a szövetségre, s ajánlatát a francia követ, de Feuquiéres márki részletesen is kifejtette. Wallenstein évi egymillió fontot kap, ha a császár ellen harmincötezer főnyi hadsereget szervez, a francia államkincstár félmillió aranyat azonnal kifizet neki a költségek előlegeként, ha megszállja Csehországot, és bevonul Ausztriába és Stájerországba, hogy Franciaország német területen folytatandó hadműveletei elindításában szabad kezet nyerjen.

Wallenstein tétovázik, a betegsége kínozza, hiányzik a tettereje, bár ötven sincs még, öreg, fáradt, képtelen dönteni. Egyre több hibát követ el, hadi taktikája sikertelennek bizonyul, Bécs türelmetlen, ismét a leváltását mérlegelik. Az udvari haditanács elnöke, Schlick gróf titkos küldetésű szemleútra kap parancsot, meg kell állapítania Wallenstein schweidnitzi táborában, miként vélekednek a főrangú tisztek a fővezér esetleges leköszöntetéséről. Schlick gróf Octavio Piccolominival és Mathias Gallasszal tárgyal, s úgy látszik, elégedett az eredménnyel.

Wallenstein mintha csak sejtené, mi történik a kulisszák mögött, megfeledkezik a szövetségről folytatott tárgyalásról, harcra készül a svédek ellen, Amim ellen is, és győz Schweidnitznél. A svédek azonban Regensburg ellen vonulnak, és megszállják a várost. Wallenstein újabb veresége ez, amely meggyorsítja az események folyását. A fővezér egyelőre, legalább kifelé, igyekszik megőrizni a határozottság látszatát, azt üzeni Bécsbe, hogy készül visszavágni a svédeknek. Csehországban hátrahagyja Gallas hadtestét, s a hadsereg fennmaradó részével elindul Pilsenbe. Ott találkozik Trautmannsdorf gróf császári követtel, s az rossz benyomásokkal távozik kettejük megbeszéléséről. Wallenstein határozatlan, megalkuvásra hajlamos öregember, kétséges, vajon meg tudja-e tartani ígéreteit. így veszti el a császár bizalmát.

Közben érkeznek a hírek Bécsbe, viszik Wallenstein fővezér bűnlajstromát, harácsolással vádolják, azzal, hogy visszaél magas tisztségével, s a maga javát követi. Mindenki a fővezér elbocsátásáról beszél. Ekkor a császár megtudja, hogy Wallenstein minden ígéretével szemben nem vonult Bajorországba, hanem Csehországba tér vissza. A császár levelet küld neki, amelyben felszólítja, hogy haladéktalanul induljon Bajorországba Weimari Bernát ellen. Wallenstein nem engedelmeskedett. Nem akart, vagy nem tudott ?

Bármik voltak is az indítóokai, Wallenstein megértette, hogy Bécs ellene van, és szövetségesek után nézett, igyekezett felújítani kapcsolatát a szászokkal és svédekkel. Hadseregének három tisztje, Piccolomini, Tréka és Ilov tudnak e törekvéséről, de csakhamar tudomást szerez róla Bécs is. Octavio Piccolomini, Amalfi hercege elárulta parancsnokát, jelentést küldött Bécsbe a készülő tárgyalásokról. Híradását január 21-én kézbesítette Diodati ezredes a császári kancelláriába. Három nappal később II. Ferdinánd császár aláírta Wallenstein ítéletét. Megfosztotta a fővezérségtől, és Johann Mathias Gallast nevezte ki a helyére, továbbá megparancsolta, hogy a generalisszimuszt s a hozzá hű Trékát és Ilovot fogják el, és állítsák á császári ítélőszék elé, vagy gyilkolják meg. A császári parancs végrehajtásáról Gallas, Aldringen, Piccolomini és Colloredo-Waldsee tábornokoknak kellett volna gondoskodniuk. A valóságban Wallenstein ezredesei ragadták magukhoz a kezdeményezést.

A Wallenstein leváltását elrendelő császári pátens szigorúan titkos volt. Pilsenben nem szereztek róla tudomást. Talán azért mert maga a császár, hogy meg ne riassza az elítéltet, és ne adjon neki módot az ellenintézkedésre, változatlanul, mint főparancsnokkal levelez Wallensteinnel, holott Wallenstein tulajdonképp már nem az. Lehetséges-e, hogy a fővezér hírszolgálata végképp csődöt mondott ? Valószínű-e, hogy nem akadt senki, aki figyelmeztette volna Wallensteint ? Hiszen Bécs az ezredparancsnokokat és külön levélben utasította arra, hogy tagadják meg az engedelmességet Friedland hercegének, és csakis a hadsereg új vezérkarának parancsait kövessék. Nem volt-e a császár minden levele tulajdonképpen biztatás a merényletre ? Végtére is a tájékoztatott tisztek mindegyikének világosan értésére adták, a kényelmetlenné vált fővezér eltávolítása Bécsnek nagyon is kedvére való.

A fáradt, beteg és megalázott Wallenstein megpróbál élni az utolsó lehetőséggel. Elindul Pilsenből Égerbe (ma Cheb), hogy ott bevárja a weimari fejedelem segítségét. De nincs semmi reménye. Maroknyi híve, mintegy kétszáz lovas és tíz század gyalogos, akikkel 1634. február 24-én Égerbe vonult, már nem mentheti meg. Töredék hadseregének parancsnoka, Buttler ezredes, sem áll már mellette. Ellenkezőleg, úgy dönt, hogy érdemeket szerez, hiszen a helyzet világos, Wallenstein bukása elháríthatatlan. Buttler a győztes oldalára akar kerülni. Tudja, hogy tervét egyedül nem viheti véghez, azért segítőtársat keres. Választása Walter Leslie alezredesre esik.

Octavio Piccolomini tábornagy és Gallas, a császári hadak fővezére Taafe segédlelkész útján szerzett tudomást az ezredes szándékáról. Nagy kő esett le a szívükről, hiszen nem tudták, miképp teljesítsék a császár parancsát, s ráadásul Wallenstein Égerben aggasztóan közel volt szövetségeseihez.

Pénteken, 1634. február 24-én estefelé Friedland hercege még aránylag nagyszámú kísérettel és maroknyi hadsereggel megjelent Éger kapuinál. A helyőrség parancsnoka Tréka regimentjének ezredese, John Gordon volt, skót, kálvinista és Wallenstein neveltje. Nyomban felajánlotta a főparancsnoknak saját főtéri lakását a Pachelbelovsky-házban. A szomszédos házban Wallenstein udvari asztrológusa, Gianbattista Seiti, a túloldali szomszédságban pedig a Tréka és a Kinsky család talált otthonra.

Walter Buttler ezredes a Maierhöfer-házban szállt meg, vacsorát készíttetett, és meghívta rá Gordont és Leslie-t. Ettek, ittak, késő éjszakáig beszélgettek mindenféléről, csak Buttler tervéről nem. Pedig az ezredes éppen azért hívta meg a két tisztet, hogy megegyezzen velük, miképpen küldjék Wallensteint a másvilágra.

Éjfél felé járt már, amikor valaki bezörgetett az ajtón. Wallenstein küldönce hozott üzenetet. A város kapuja előtt futár áll, Leslie adjon parancsot a bebocsátására. Lesbe felcsatolta vítőrét, feltette kalapját, és ment, Aztán még elkísérte a futárt Wallensteinhez, és ott megrázó jelenet szemtanújává vált. A futár átadta Wallensteinnek a császár pátensét, gyakorlatilag a halálos ítéletet. Az egykori nagyhatalmú fővezér nem uralkodott magán többé. Tajtékzott, szitkozódott, átkozta a császárt és tanácsadóit, bosszút esküdött. Walter Leslie hallgatta, és határozott. Visszatért Gordon asztalához, elmondta, minek volt a tanúja, és kijelentette, most már kötelességének tartja az árulót megölni.

De wallenstein sem ült ölbe tett kézzel. Összehívta tisztjeit, és meghányta-vetette velük a helyzetet. Tudta, hogy Kinskyben, Itovban és Trékában megbízhat. A három tiszt tüstént nekilátott a védelmi intézkedések előkészítésének, már az ebédnél hűséget fogadtattak a tisztekkel. Hanem az összeesküvők sokkal tovább jutottak szándékaik megvalósításában. Kiválasztották a megbízható embereket, Walter Deveroux kapitányt, Walter Geraldin alezredest, valamint MacDaniel és Edmond von der Burg kapitányokat. Ezekhez csatlakozott még Tréka regimentjének két tisztje és mintegy kétszáz lovas meg gyalogos. Végül meghívták Trékát, Ilovot és Kinskyt a várba vacsorára.

Február huszonötödike a farsang utolsó vasárnapja előtti szombatra esett, elegendő ok volt hát a lakomázásra. Wallenstein titkára, Niemann lovaskapitány is az égeri várba készült. Friedland hercege rossz bőrben volt, gyötörte a köszvény, alig bírt mozogni. (Örült, hogy este megpihenhet az ágyában.)

A tisztek hintón érkeztek a várba öt és hat óra között. Az őrség feszesen tisztelgett, a vendéglátó, mint nagyra becsült barátait fogadta őket, elvégre néhány órával azelőtt együtt esküdtek hűséget Wallensteinnek.

Nyirkos hideg este volt, nedves hó szitált, a vár nagyterme hideg, akár a jégverem. A szolgák ezért a mellette levőt fűtötték ki. Az kisebb, meghittebb, és főként lépcső vezet belőle az első emeletre.

Ott rejtőzött el ugyanis Walter Geraldin alezredes megbízható fegyvereseivel. Egy másik helyen Deveroux kapitány áll lesben hat dragonyosával. Nekik kell gondoskodniuk arról, hogy a csapdából senki meg ne menekülhessen.

Hat óra után a szolgák kezdték felhordani az ételeket. Fél nyolcig zavartalanul folyt az evés-ivás, kitűnő volt a hangulat, a bor megtette hatását. A vendégek közül senki sem sejtette, hogy körös-körül mindenütt gyilkosok leskelődnek, s csak a megadott jelre várnak. Nem soká kellett várniuk.

Elsőnek Walter Geraldin alezredes rontott a helyiségbe. Lefutott a lépesőn, s kivont tőrrel megállt az asztal előtt, Leslie, Gordon és Buttler felugrottak, s egy-egy gyertyatartót ragadva félreugrottak, hogy ne álljanak a gyilkosok útjában. A támadók az áldozatokra vetették magukat.

Kinsky gróf fel sem állhatott székéről. Elsőként esett el. A következő Ilov volt. Trékának még sikerült felkapnia félretett tőrét, a sarokba ugrott, hogy a háta fedezve legyen, s küzdött az életéért. Néhány zsoldos elhull csapásai alatt, a szolgák egyike mellette terem, hogy segítse, majd mindketten az ajtó felé hátrálnak, de a mögött is halál várja őket. A szolga elesik, s az őrség puskavesszővel veri agyon a grófot. MacDaniel aztán még keresztüldöfi tőrrel. Niemann-nak szintén sikerült kijutnia a teremből; de az összeesküvők már néhány lépés után utolérték.

Ez volt az éjszakai tragédia első felvonása. Most Wallenstein van soron. Odalent a városban még senki sem sejti, mi játszódott le a várfalak mögött. Éjszaka van, zimankó, az utcák kihaltak. Csak itt-ott halad el egy-egy fegyveres őrszem.

Gordon a várban maradt, Leslie Tréka regimentjének gondját vette magára, Buttler pedig elindult a Pachelbelovsky-házhoz, ahol Wallenstein lakott. Bekerítették az elitéltet, s Deveroux készült, hogy rárontson. Állítólag éppen ebben a pillanatban sírás és jajveszékelés ütötte meg a zsoldosok fülét. A szomszéd házból hallatszott, ahol Tréka és Kinsky grófnék laktak. Valamelyik hű szolgájuk meghozta nekik a várból a történtek hírét. Mondják, hogy Wallenstein is meghallotta a sírást és a segélykiáltásokat, s az ablakot kinyitva kitekintett az utcára. De vagy nem látott a világosból a sötétbe, vagy már a házban voltak az összeesküvők.

Tizenegy óra. Az őrség, amelynek feladata, hogy a fővezér biztonságán őrködjék, ilyen magas rangú tisztek láttán félreáll. Deveroux akadálytalanul bejut Wallenstein hálószobájába, útközben egy kis csetepatéban még ártalmatlanná tesz egy szolgát, közben kardját töri, azután ott áll az ajtó előtt.

Zajos léptek, dörömbölés az ajtón. Wallenstein még az ablaknál áll, az imént bocsátotta el Seni udvari csillagjóst, tehát csak pillanatokig volt egyedül. Megfordul, várja, mi történik.

Gyorsan ment minden, Deveroux kapitány a szobába rontott, kezében alabárd, amelyet valamelyik zsoldostól ragadott el. A hálóinges Wallenstein felemeli karját, ám Deveroux már döf is.

Az ötvenéves öregember azonnal meghalt. A holttestet az égeri várba vitték, s a többi halott mellé fektették. Később a minoriták stríbrói templomában temették el a zsoldosvezért, majd átmenetileg a karthauziak kolostorába szállították át földi maradványait, végül a Wallensteinek családi sírboltjába helyezték örök nyugalomra Mníchovo Hradistéban.

Wallenstein halála politikai gyilkosság s egyúttal a legfelsőbb helyről elrendelt kivégzés. Bizonyos, hogy a világot nem változtatta meg, de Csehország politikai fejlődésére erős befolyással volt. A császár elkoboztatta a meggyilkoltak vagyonát, s javaikat hívei között osztotta szét. Cseh föld, birtokok és uradalmak, nagyszerű várak jutottak idegen kézre. Nem a tulajdonjogba való jelentéktelen beavatkozás volt ez, az elkobzások mértéke a fehérhegyi csatát követő kisajátítások mértékét is meghaladta.

Az egykor oly nagy hírű fővezérvagyonát tízmillió forintra becsülték. Ebből Dallas szolgált meg legtöbbet, övé lett a friedlandi uradalom, Liberec és Smicice. Piccolomini kapta Náchodot, Caretto-Millesimo Kurívodyt és Belát, a Colloredo fivérek Opóénót, Isolano Cesky Dubot, Morzin az Elba menti birtokokat, Strozzi Hocicét. Buttler grófi címet és magas kitüntetést, aranyláncot nyert, s ráadásul a Doksy, Pernstein és De~tná uradalmakat, Gordonnak Smidaryt adományozta a császár. Wallenstein gyilkosának, Deveroux kapitánynak pedig ezredesi rangot és három cseh uradalmat juttatott.

A császári megbízottak gondoskodtak róla, hogy Wallenstein hívei szigorú bümtetésben részesüljenek. Életükkel fizettek mindazoknak, akik utolsó napjaiban segítséget nyújtottak neki, vagy akárcsak nyilvánosan kifejezték iránta való rokonszenvüket. Tizenhat tiszt és nyolc pilseni polgár került hóhérkézre.

Az összeesküvésről szóló teljes igazságot a császár sohasem tudta meg. Hiszen Dallasnak és Piccolomininak, a Wallenstein elleni vád lehetséges koronatanúinak érdekében állt, hogy az égeri gyilkosságról minél kevesebb hiteles adat kerüljön napvilágra.