Egyéb szerek

 

Az eddigiek során áttekintettük a legismertebb kábítószereket. Ezzel azonban még korántsem teljes a lista. Arra természetesen nincs lehetőség, hogy minden ilyen célra használatos növényt, gyógyszert az eddigiekhez hasonló részletességgel tárgyaljunk. Ehhez valóságos enciklopédia kellene…

Így csak előbb néhány, elsősorban kultúrtörténeti érdekességű kábítószerről olvashatsz, majd rátérünk a társadalom által megtűrt pótszerekre, mint amilyen az alkohol, a tea és társaik.

Van néhány olyan anyag, amelyiket az eddigiek során már legalább érintettünk, mint pl. a maszlagféléket, s vannak olyanok, amelyekre sokan, csak régi útleírásokból emlékeznek, mint pl. a bétel, s lesz olyan is, amelyről (legalábbis ilyen vonatkozásban) talán csak most hallasz először, mint pl. a szerecsendió vagy a kábító bors. A maszlagfélék kivételével ezeket már nehéz rendszerezni, nem is törekszünk rá. Mindössze néhány érdekes adatot és leírást szeretnénk átnyújtani számodra…

A KAWA-KAWA

A kawa-kawa, (a kábító bors), a borsfajták családjába tartozó cserje. Új-Guineában és a Csendes-óceán egyes vidékein, szigetein honos. Az ott élő népek a növény gyökérhajtásaiból kábító italt állítottak elő. Európában gyógyszerként használták, gyulladáscsökkentésre, fertőtlenítésre.

A szigetlakók még ma is nagy mennyiségben exportálják a kábító italt azokra a szigetekre, ahol nem terem meg a növény (és persze maguk is bőségesen fogyasztják). Készítése évszázadok óta mit sem változott, s igen figyelemreméltó…

Nyilvános szertartás során meghámozzák és feldarabolják. Azután az összegyűlt asszonyok és gyerekek finom péppé rágják. Ezt énekszóval, ritmikus testmozgással, tapssal kísérik. A megrágott anyagot, amelyből semmit sem szabad lenyelni, egy nagy tálba összegyűjtik, vízzel hígítják, s addig hagyják állni, míg az oldhatatlan részek le nem ülepednek. Az így készült ital kávébarna színű. Ezt azután kókuszdióhéjból készült ivóedényből isszák.

A növény hatóanyagai, egy gyantaféleség és egy kavain-nak nevezett alkaloid. A hatás az elfogyasztott mennyiségtől függ, kis mennyiség után az ívó erősebbnek érzi magát, nagyobb teljesítményekre képesnek, frissebbnek. Étvágya megnő. Ha nagyobb mennyiséget ivott, akkor ezt az állapotot eufória követi. Boldogabbnak, megelégedettebbnek érzi magát. Azután mindinkább elhatalmasodik rajta a fáradtságérzés, s lassan többórás álomba merül. Ez alatt, de nem minden esetben, színes álmok jelentkezhetnek. Az ébredés többnyire nyugodt, nincsenek kellemetlen tünetek. Hányás, rosszullét csak nagy adagok elfogyasztása után következik be.

A rendszeres fogyasztás képe már korántsem ilyen idillikus, kialakul a szenvedély, és megjelennek a súlyos fizikai tünetek, lesoványodás, szemgyulladás, látásromlás, kézremegés, majd kialakulnak a pszichés zavarok is…

Érdekes megfigyelést tettek vegyészek, ha kémiai úton állították elő a növény vizes kivonatát, az gyakorlatilag hatástalan volt….!!! Csak akkor hatott, ha a kémiai úton nyert vizes oldathoz emberi nyálat adtak….!!! Úgy látszik tehát, hogy a növényben levő gyanta és alkaloid gyors és hatékony erjedéséhez az emberi nyálban levő enzimek szükségesek. Íme újabb példa a természeti népek jó megfigyelőképességére…

AZ IBOGAIN

Afrikában, a pigmeusok egy iboga nevű növényt használtak kultikus célokra. Ennek kábító hatása tette lehetővé számukra, hogy érintkezésbe léphessenek a törzs halott őseivel. Nem csoda hát, hogy egy ilyen fontos növényt egy isten, Zame ye Mebege (a teremtők között az utolsó) adta nekik, igaz, nem mindennapi módon.

Történt egyszer, hogy az isten megpillantotta a fán a pigmeus Bitamut, aki éppen gyümölcsöt szedett. Az isten akaratából Bitamu leesett a fáról, és meghalt. Zame magához vette a lelkét, s azután levágta a halott kisujjait a kezéről is, a lábáról is. Ezeket elföldelte az erdő különböző pontjain, s ezekből nőttek ki az iboga-cserjék…

A növény hatóanyaga, az ibogain, hatásában kb. azonos az ololiuquival. Régen is csak kultikus célokra alkalmazták, de használata ma is kiirthatatlanul hozzátartozik a Közép-Afrika nyugati részein élő népek életéhez.

A HAOMA vagy SZOMA

A haoma a hinduknál szent növénynek vagy inkább az abból készült italnak a neve, egyszersmind így hívják a Zendaveszta egyik istenségét is. A régi hindu irodalomban szoma alakban fordul elő, mint az istenek szent itala. Egyesek úgy vélik, hogy ezek a képzetek azokba az időkbe nyúlnak vissza, amikor a hinduk és az irániak egy népet alkottak. A növény állítólag Indra istennő kedvenc eledele volt, s tőle kapta varázserejét.

A növény nedvéből úgy készítik az italt, hogy előbb tejjel feleresztik, majd liszttel elkeverik, s így teszik ki erjedni. A véda-himnuszok szerint egészen olyan szerepet játszott, mint a bor. Egyébként egyaránt szolgált kultikus és orvosi célokat is.

A MASZLAGFELÉK

Bár a maszlagfélék lényegesen kisebb szerepet játszottak, mint mondjuk az ópium vagy a hasis, ugyancsak ismertek voltak ősidőktől kezdve. Használták is őket, mint bódító szereket mind az öt földrészen. Közöttük sok, ma is ismert, sőt gyógyszerként is használatos alapanyagot adó növény van, mint pl. az atropint adó farkascseresznye vagy a mandragóra. A középkorban azonban egészen más szerepet játszottak, fő össze tevői voltak a boszorkánykenőcsöknek és a szerelmi bájitaloknak. Persze ilyen "fontos" szerepre csak a nagy körültekintéssel összegyűjtött növények voltak alkalmasak. Így pl. csak az a mandragóra lehetett hatásos, amelyet éjjel az akasztott ember lába alól szedtek… (Az már csak külön érdekessége a dolognak, hogy ugyanebbe a növénytani csoportba tartozik a burgonya és a paradicsom is…)

A bódító anyagokat tartalmazó maszlagfélék több fajta növényi hatóanyagot tartalmaznak. Ettől függően mások lesznek az adott növényre jellemző bódulat tünetei vagy a rendszeres használatát követő késői következmények…

Így a szkopolamint tartalmazók nagyobb adagja zavartságot, hallucinációkat, kábultságot, részegségheg hasonló állapotot, izomgyengeséget, csaknem teljes mozdulatlanságot okoz. Az ilyen ember nehezen beszél és nyel, torka száraz, pupillája tág, pulzusa szapora. Majd mély álomba zuhan, amelyből másnap kábultan fejfájással ébred, és semmire nem emlékszik…

A farkascseresznye vagy maszlagos nadragulya (Atropa belladonna) levelei és gyökerei gyógyszeralapanyagok, de bogyója mérges. Az olasz nők kozmetika célra használták, innen a bella donna (szépasszony) elnevezés.

Az atropin hatására torok és szájszárazság, nyelés képtelenség, nagy szomjúság, rekedtség támad. A pulzus igen szapora. Csakhamar egyre fokozódó izgatottság jelentkezik, élénk beszéd, nevető és sírórohamok, táncolás, hallucinációk, az öntudat elhomályosodik majd őrjöngés, és görcsrohamok alakulnak ki. Ezt mély álom követi, melyből lassú az ébredés. A maszlagfélék tudatra gyakorolt káros hatását már korábban említettük…

A SZERECSENDIÓ

A szerecsendiót is ősidők óta használják fűszernek és gyógyszernek Európában és, Ázsiában is. Sőt volt egy időszak, amikor az amerikai nők nagy előszeretettel használták magzatelhajtásra, de eredmény nélkül…

Gyógyszernek adták fájdalomcsillapításra, nyugtatónak (Indiában ma is használják erre a célra), a malájok elmebetegséget gyógyítottak vele, de már a középkorban felfigyeltek mellékhatásaira, központi idegrendszeri tüneteket (izgatottságot), szívdobogást, a testhőmérséklet süllyedését okozták nagyobb adagok, sőt olykor delíriumot is. Indiában ezért shaundának, narkotikus gyümölcsnek nevezték.

Újabban keringenek róla olyan történetek, hogy az USA-ban egyetemista és beatnik-körökben mint hallucinogén anyagot szedik. Egy pszichiáter az információszerzés eléggé eredeti útját választotta, hirdetés útján keresett egyetemi kollégiumokban olyan diákokat, akik erre a célra kipróbálják a szerecsendiót. Nem sokan jelentkeztek, s közöttük alig volt olyan, akin jelentkezett volna valamilyen hallucinogénszerű állapot…

Az egyik hallgató elmondta, hogy több grammnyi, porrá őrölt szerecsendiót lenyelve melegérzése támadt a gyomrában, és izzadni kezdett. Később elálmosodott, lefeküdt, s ekkor úgy tetszett, furcsa alakzatok imbolyognak körülötte, majd elaludt. Amikor hét óra múlva felébredt, szédült, fejfájása volt, hosszabb ideig nem látott, torka kiszáradt, amit a víz sem enyhített. Két óra múlva ismét álmos lett, és transzszerű állapotba került. Ekkor azt képzelte, hogy teste és végtagjai külön-külön lebegnek.

Egy másik diák a bevétel után két órával négy pohár sört is megivott egy kocsmában. Ez után háromnegyed órával szokatlan hatást észlelt. Kezdett dezorientált lenni, folyton beszélt, de úgy tűnt, mintha más beszélne. Kábultan elkezdett mászkálni, és belekötött az emberekbe, mire kidobták a kocsmából. Mivel azt hitte. hogy a kocsmáros kábította el, erőnek erejével vissza akart menni, mire rendőrt hívtak, aki bekísérte az őrszobára. Egy napig teljesen zavart volt, s azt hitte, ki fogják végezni. Egy nap múlva rendbejött, és elengedték a rendőrségről.

A KATH

A jemeni és az etiópiai népek szenvedélyesen rágják a kath levelét. Szájukban szinte állandóan ott van a kath-gombóc, s ettől apatikusak, aluszékonyak. Ha a megszokottnál nagyobb adagot vesznek be, különösen, ha nagy ünnepeiken, pl. valamiféle alkoholtartalmú itallal vagy más kábító hatású növénnyel együtt fogyasztják, apátiájuk őrjöngésbe csap át.

A kath-ot általában az élénkítő szerek csoportjába sorolják. Ez nem egészen helyes, mert ma már biztosan tudjuk, hogy igen kifejezett hallucinogén hatása is van. A növény kissé keserű ízű leveleit kell megrágni. Hatására nem kellemetlen gyengeségérzés, ugyanakkor szellemi frissesség keletkezik. Ez szomjúságérzéssel jár, ezért a kath-élvező sok vizet iszik. Hosszabb ideig történő kath-fogyasztás után hatása hasonlítani kezd az alkohol hatásához, végül kábulatot okoz. Az ébredő kedvetlen, vitára, harcra hajlamos, és elhárít minden irányítási kísérletet.

Rendszeres fogyasztása során álomvilágba kerül a kath élvezője, elveszti kapcsolatát a környező reális világgal. Mindinkább apatikus, antiszociális lénnyé válik. Gyanakvó lesz, majd összeférhetetlen, s idővel állandó szorongás, rettegés lesz úrrá rajta. Képtelen lesz a koncentrálásra, hazudozó lesz, és mindinkább elbutul. Munkaképessége egyre csökken, s lassanként terhes lesz a családjának.

Eritreában (Etiópia) a kath-leveleket mézzel, Tanzániában cukorral készítik el. Arábia egyes részein a szárított leveleket dohánnyal keverve szívják. Rendszeres használatakor a fizikai funkciók egy bizonyos idő után lankadnak, ugyanakkor a kath-evő mind nyugtalanabb lesz, s egyre kevésbé tud aludni. A nagyagyfélteke állandó izgalma miatt károsodnak a környéki szervi funkciók. Gyakori az étvágytalanság, a szívpanaszok, az idegrendszeri és az anyagcserezavarok. A benzpropamin-hoz hasonló mérget tartalmazó kath károsítja a fogakat, gyomor- és májbetegségeket okozhat, sőt elősegítheti hipertónia kialakulását és agyvérzés bekövetkeztét is.

Az arab területeken szégyen, ha egy férfi nőtlen marad. Ezért feltűnő hogy Jemenben sok a nőtlen fiatal férfi. Egy kutató kiderítette, hogy azok az emberek, akik sok kath-ot esznek, kerülik a szexuális életet. Ehhez járul még az is, hogy (különösen a szegényebbek) nem tudják előteremteni a házassághoz szükséges anyagi eszközöket, mert mindenüket a kath-ra költik.

A kath-tal is ugyanaz a helyzet, mint a kenderrel, a bódító hatású hatóanyag csak a forróégöv alatti növényben képződik. Éppen ezért figyelmeztető jelnek kell tekintenünk az angol The Sunday Times egyik riporterének nemrég megjelent leleplező cikkét, miszerint Londonban már illegálisan forgalomba kerül kath. A riportert egy ilyen kath-árus így csábítgat "Nem bánja meg, ha szán 5 fontot egy utazáshoz szükséges kath-kötegre. Ha ugyanis elrágcsálta, úgy érzi majd, hogy minden feladatot könnyen megold.

A BÉTEL

Utolsónak hagytuk az Indiában, Jáva szigetén és a több trópusi vidéken honos bételt. A növénynek Areca-pálmának) egyaránt fogyasztják a leveleit termésének, a bételdiónak a porát. A bétel már átmenet az élvezeti szerek és a drogok között. Egyes esetekben, nagy adagokban, a környéki idegrendszerre kiváltott, korábban is ismert mellékhatásai mellett vagy inkább azokhoz kapcsolódva jelentkezhetnek súlyos, központi idegrendszeri hatások.

A levelekből teát főznek (ez a felhasználási forma kevésbé terjedt el), a dió porát pedig lassan elrágják. A dió festékanyagot, növényi zsírt és kis mennyiségben egy alkaloidot, az arekolint tartalmazza. Nincs kábító vagy hallucinogén hatása, inkább a vegetatív idegrendszer paraszimpatikus területeit izgatja. Ennek megfelelően szűkíti a pupillát, fokozza a hörgő és gyomor, bél rendszer izomzatának tónusát, zavarja a szív működését is. Emellett könnyezést, nyálfolyást idéz elő, s fokozza a gyomornedv-elválasztást is.

A bételdiót evők maguktól rájöttek, hogyha a diót kevés mésszel együtt rágják, akkor íze, illata kellemesebb lesz. A század elején végzett kémiai vizsgálatai kiderítették, hogy mész, tehát alkália jelenlétében, egyrészt gyorsabban szabadul fel az arekolin, másrészt a hatását erőteljesebbé teszi.

Az első fogyasztás legtöbbször éppen olyan kellemetlen, mint az első dohányzás, izzadás, hányinger, hányás, szédülés kíséri. Később megszokják, s a kellemetlen tünetek helyett, mérsékelt fogyasztás mellett, kellemesnek mondható enyhe stimuláló-nyugtató hatás jelentkezik.

A bételrágónak (akit elszíneződött fogairól, köpetéről könnyű felismerni) kedélye, közérzete jó, alig ingerelhető, s alig csökken a munkaképessége. A visszaélés azonban itt sem veszélytelen, mert súlyos következményekkel jár, a fogak meglazulnak, majd kihullanak. Az egész szájnyálkahártya és a nyelv sötétkéken elszíneződik. Az elszíneződött területen és a nyelőcsőben rosszindulatú daganatok képződnek.