Média
Sam
Phillips egy szerény memphisi lemezkiadó, a Sun
Records tulajdonosa volt 1955-ben, mivel kevés volt
a pénze, eladta az RCA Recordsnak exkluzív szerződését,
melyet egy tekintélyes pajesszal rendelkező fiatalemberrel
kötött.
Ez
a fiatalember, egyszer csak úgy besétált a stúdióba,
hogy "próbaképp" egy lemezt készítsen, ajándékba szánta
a mamájának. Az RCA nem éppen megvetendő, 35.000
dollárt fizetett Mr. Phillipsnek.
Ő
még akkor nem sejthette, hogy amikor a csekket zsebre
vágja, megrövidíti magát több mint egymilliárd lemez
(a Föld minden negyedik lakójára jut egy !!!) jogdíjával...
A
pajeszos fiatalember Elvis Presley volt...
Lord
Beaverbrook az ötvenes évek elején ezekkel a szavakkal
utasította el az ITV-ben felajánlott részesedést,
"Mi főleg és elsősorban újságírók vagyunk".
Úgy
hitte, így megőrzi a Beaverbrook ház újságbirodalom
jellegét, de amilyen "szerencsés" ember, pont e befektetésnek
köszönhetően a Beaverbrook-korszak 1978-ban végét
ért.
Szíve
csücskét, imádott Daily Expressét, az éves kétmillió
fontnyi veszteséggel el kellett adnia egy társaságnak.
Így
utasítsunk el...
Fred
Astaire első bemutatkozása az MGM-nél.
A
döntés gyors volt és határozott, "Ennek a fickónak hatalmasak
a fülei, és rossz a profilja. Sohasem jut be."
A
San Francisco Examiner szerkesztője 1889-ben,
miután Rudyard Kipling egy cikkét elfogadta,
több írását nem volt hajlandó közölni.
Érveléséből
következtetethetünk szakmai kiválóságára, "Mr. Kipling
- mondta - maga egyszerűen nem tud angolul."
Charles
Laughton visszautasította a Híd a Kwai folyón
című filmben a zaklatott ezredes szerepét azzal, hogy
nem érti.
Sir Alec Guinness sem volt oda érte különösebben.
Háromszor is visszamondta, később pedig forgatás közben
abba akarta hagyni.
A
végén mégiscsak Laughton fogalmazta meg a lényeget.
Látta Guinnesst a filmben, és megjegyezte, "Most
már értem a szerepet." És elátkozta magát...
Louis
B. Mayer - szerencséjére - kikerült egy monumentálisan
rossz döntést.
Visszautasította
azt a nevetséges ötletet, hogy Judy Garland játssza
Dorothy szerepét az Óz, a csodák csodájában.
Azt
mondta, "Judy túl öreg Dorathynak." Shirley
Temple-nek szánta a szerepet, de mindenki - és talán
Shirley - szerencséjére, Judy győzedelmeskedett.
Az
Élet apával (Life with Father) hét és fél évig
volt a Broadway műsorán 1939 novemberétől fogva,
s ezzel a kor legtöbbet játszott darabja lett, 3.224
előadással.
Mégis,
nem kisebb kiválóság, mint Robert Benchley, nemcsak
elolvasta, hanem mindjárt el is utasította a forgatókönyvet,
és egy leendő támogatót ekként figyelmeztetett, "Ha
a szimatom azt súgná, hogy még a postás is ezt fütyülné
az utcán... Egy centet se adjon bele."
1956-ban
húsz pénzember alapozta meg hírnevét kollektív hitetlenkedéssel,
egy új musicallel kapcsolatban, amit egy Shakespeare
darab alapján, Leonard Bernstein, Stephen
Sondheim, Arthur Laurents és Jerrome Robbins
írt.
Vélekedésüknek köszönhető, hogy az impresszárió,
Cheryl Crawford úgy döntött, ez nem neki való buli.
A darab a Rómeó és Júlia volt, a musical a West
Side Story.
A
könyvkiadás történetének legnépszerűbb kiadványa, a
Guinness rekordok könyve szerkesztője és társszerzője,
Norris McWhirter őszinte csodálattal emleget
a mai napig egy kis híján meghozott rossz döntést.
Mikor
az Arthur Guinness and Company médiaszakértői
(meg hirdetési szakemberei, nevezetesen S. H. Benson)
tudomást szereztek a legek könyvéről, további információkat
kértek, majd "szállították" professzionális ítéletüket
a tervről, "Amatőr szellemű, pontatlan, és soha nem
lesz sikéres".
Ez
nagyjából negyvennégy millió példánnyal ezelőtt történt...
Nem
minden sajtóorgánum nyert a Watergate ügyön.
1974.-ben
Charles Thierot, a San Francisco Chronicle
tulajdonosa elutasította egy cikksorozat egyidejű közlési
jogát, mely sorozatot a Washington
Post épp akkor hozott, és egy
magyarázat nélküli betörésről szólt.
A
költségvetés minimális volt 700.000 dollár.
A
United Artists a támogatás mellett döntött, aztán
visszalépett, amikor a forgatókönyv elkészült.
Az
American International Pictures sem segített,
mondván, hogy kereskedelmi szempontból elfogadhatatlan.
Az
Universal is elutasította, ám az utolsó pillanatban
meggondolta magát.
Az
American Graffiti minden idők legnyereségesebb
filmjei közé tartozik.
A
Graffitin felbuzdúlva, Lucas úgy határozott,
hogy következzen egy Sci-fi, amit kísérletképpen "Csillagok
Háborúja" néven emlegettek.
Bár
első filmje sikeres volt, Lucas
terve úgy tűnt befuccsol, mert
senkinek, még az Universalnak
sem tetszett.
Pár
hónappal később a langyos Twentieth Century Fox
hajlandó volt némi pénzt kockáztatni, de az anyagiak
nagy részét Lucasnak kellett előteremtenie.
Mire
a film elkészült, Lucasnak egy vasa sem maradt,
ennek ellenére a Fox volt az, aki gyakorlatilag
birtokolta a filmet, és a folytatások jogát.
Az
1977. májusi bemutató után, négy hónap alatt 134 millió
dollárt hozott a Csillagok Háborúja. Az első
év nyeresége meghaladta a 300 milliót. A bemutatást
követő évben a folytatás, a Birodalom
Visszavág, további 200 milliót
termelt…
Mindezek
ellenére nem a Fox kereste a legtöbbet a filmeken,
mivel az addig szokatlan "filmet kísérő termékek forgalmazási
joga" Lucas
birtokában maradt a szerződésük értelmében. A Fox
nem gondolta, hogy azokon is
lehet pénzt keresni…
