Elszúrták
05
(
2001.)
Halálos
harapást ejtett az óriáskígyón
Halálra
harapott egy kígyót egy - feltehetően mérges - férfi
a St. Lucia Karib-tengeri szigeten fekvő Castriesben,
amiért többórányi kényszermunkára ítélték.
Az
áldozat nem volt mérges, és a szigeten a veszélyeztetett
óriáskígyók közé tartozott. Hogy a fiatal boa constrictort
miért harapta meg a férfi, az nem derült ki, feltehetőleg
a szerencsétlen hüllő is meglepődött rajta. Az ítélet
értelmében a férfinak ugyan kényszermunkát kell végeznie,
de nem élete végéig, hanem csupán párórányit - jelentette
az AP. (MTI)
Túl
szolid pornó miatti pénzbüntetés
Nick
Griffin portékáját a vevők felháborítóan puhánynak találták.
Ezeket a filmeket akár a tévében is le lehetne vetíteni,
annyira szelídek! - panaszkodtak feldúltan York városának
kereskedelmi felügyeleténél.
A
videokazetták tokjait díszítő ízelítő képek és a filmek
"szaftos" címei alapján jóval keményebb képekre számítottak
a vásárlók - számolt be a Sun című lapnak York kereskedelmi
főfelügyelője.
A
szexboltos - saját bevallása szerint - igencsak elképedt
azon, hogy az emberek milyen elszántan mennek panaszt
tenni ilyen sikamlós ügyben. Ugyanakkor a büntetés is
meglephette: a kereskedelmi felügyelet 3800 font - több
mint másfélmillió magyar forint - pénzbírsággal sújtotta
pornóportékája puhánysága miatt. (MTI)
Teli
sashas miatt maradt el a felszállás
Norvégiában
egy sas annyira jóllakott, hogy tele hassal képtelen
volt felszállni, és emiatt egyhetes fogyókúrára fogták.
A
sas - becslések szerint - másfél kilónyi zsákmányt falt
fel, saját súlyának több mint a felét. Evés utáni 4,2
kilogrammos tömegével képtelen volt szárnyra kapni.
A légistarttal hiába próbálkozó madárra egy teherautó-sofőr
figyelt fel a réten, 250 kilométerre Oslótól. Értesítette
a helyi vadőrt, aki felderítette a sast, és némi hajsza
után sikerült egy zsákot borítania a madárra. A levegő
királya ezután engedelmesebben viselkedett, mint egy
baromfi a tyúkudvarban. A falánk sast egyhetes fogyókúrára
fogták - jelentette a Reuters.
Norvégiában
mintegy kétezerre tehető a vadon élő, viszonylag kis
termetű sasok száma. (MTI)
Emberére
talált az óriáskígyó
Rémregénybe
illő kalandot élt át egy 57 éves ausztrál férfi, akit
munkából hazamenet óriáskígyó támadott meg a minap.
Lucas
Sibanda elmondta a The Star című lap tudósítójának,
hogy amikor az általa rendszeresen használt keskeny
ösvényen bandukolt hazafelé, hirtelen egy óriáskígyó
mászott ki a bokorból és rácsavarodva fojtogatni kezdte.
A férfi nem vesztette el a lélekjelenlétét és teljes
erővel beleharapott a python nyakába, közvetlenül a
feje alatt. Mikor az állat szorítása gyengült, a férfi
husángot ragadott és végzett a veszélyes hüllővel.
A
kétkedők meggyőzése végett Lucas elhatározta, hogy házának
bejáratánál közszemlére teszi az óriáskígyó lehúzott
bőrét - jelentette az AFP. (MTI)
Rabszabadító
számítógéphiba
Egy
olasz bűnbanda 59 tagját szabadon kellett bocsátani,
mert számítógépes hiba miatt hiányzott egy lap az 1600
oldalas őrizetbe vételi parancsukból.
A
gyanúsítottak lefülelésén három éven át keményen dolgozott
az olasz rendőrség. Egyebek közt kábítószer-kereskedelemmel,
fegyvercsempészéssel és rablással vádolták őket. Az
egész azonban hiábavaló volt, mert kimaradt egy kulcsfontosságú
oldal letartóztatási parancsukból, éppen az, amelyiken
az állt, hogy mennyi időre kell őket börtönbe csukni.
Mivel Olaszországban ilyen hiányosság esetén azonnal
semmissé válik az ügy, a gyanúsított bűnbandát szabadon
kellett engednie a hatóságnak.
Az
államügyészség szerint feltehetően a számítógép vagy
a nyomtató hibája miatt nem nyomtatódott ki ugyanaz
az oldal mind az 59 letartóztatott anyagából - jelentette
a Reuters. (MTI)
Megélhetési
gyújtogató
Egy
francia önkéntes tűzoltó bevallotta, hogy a nyár végén
négy alkalommal ő lobbantotta fel a tüzeket, amelyeket
aztán eloltott.
Az
észak-franciaországi Pas-en-Artois-ban élő húszéves
fiatalember által gyújtott tüzekben összesen mintegy
1500 széna- és szalmakazal vált a lángok martalékává
augusztus 31-e és szeptember 5-e között. Egy ötödik
alkalommal is megpróbált tüzet okozni, de akkor valahogy
nem sikerült. Tettét anyagi rászorultságával magyarázta.
Önkéntes tűzoltóként ugyanis normában fizetik: az eloltott
tüzek arányában kapja honoráriumát.
A
"megélhetési gyújtogatót" februárban idézik bíróság
elé. (MTI)
Kutyáját
hozzávágta a rendőrhöz
Kis
termetű kutyájával egy asszony olyan súlyosan megsebesített
egy rendőrnőt Ostende-ben, hogy kórházba kellett szállítani.
Egy bruges-i bíróság a napokban háromhavi felfüggesztett
börtönbüntetésre ítélte a nőt, akit "állatnak fegyverként
történt felhasználásában" találtak vétkesnek - jelentette
a belga sajtó.
Két
rendőr felszólította a kutyáját egy parkban sétáltató
asszonyt, hogy fizessen büntetést, mert nem takarította
el az eb ürülékét. A nő nem fizetett, viszont pórázánál
fogva a rendőrnőhöz vágta az ártatlan ebet. A repülő
kutya a munkáját végző hölgy nyakszirtjén landolt, súlyos
traumát okozva ezzel a rend és tisztaság őrének. A rendőrnő
a megrázó események miatt négy hónapig képtelen volt
szolgálatba állni. (MTI)
Biztonsági
őrt hívott a betörő
Biztonsági
őrt hívott segítségül Argentínában egy betörő, aki a
klasszikus mikulási úton, a kéményen keresztül próbált
bemászni a kiszemelt házba, ám teljesen megrekedt.
Mivel
képtelen volt kijutni a kéményből, szorult helyzetében
segítségért kezdett kiáltozni. Szerencséjére, illetve
balszerencséjére épp egy biztonsági őr hallotta meg
üvöltözését. A betörő több órán át raboskodott a kéményben,
míg a tűzoltók kiszabadították, amihez még a kéményt
is meg kellett bontani. Az eset Villa Carlos Paz városában
történt - jelentette a Reuters. (MTI)
Előbb
a beteg egészséges lábát amputálták
Lugano,
2001. január 17. (MTI) - Egy nyolcvanéves páciensnek
tévedésből előbb az egészséges lábát amputálták a svájci
Lugano egyik kórházában. Miután rájöttek a tévedésre,
gyorsan eltávolították a beteg mások lábat is.
A
férfit pénteken szállították be egyik lábán artéria
elzáródással, ami azonnal műtéti beavatkozást tett szükségessé.
A nyolc sebész által elvégzett műtét során azonban előbb
az egészséges lábat amputálták anélkül, hogy észrevették
volna a tévedést. Miután mégiscsak rájöttek, gyorsan
eltávolították a beteg lábat is. A férfi állapota lapjelentések
szerint továbbra is életveszélyes.
A
műtétet irányító orvos, aki csak egy éve dolgozik a
kórházban, maga jelentkezett az ügyészségen, amely hanyagságból
elkövetett testi sértés címén eljárást kezdeményezett
ellene. A súlyos következményekkel járó tévedés ellenére
nem függesztették fel állásából. Az orvosi kamara az
egészségügyi személyzet túlterhelésével magyarázza a
végzetes tévedést - áll az AFP jelentésében.
Gyilkolt
az áldozati bárány
Alexandria,
2001. január 3. (MTI-Panoráma) - Megölte gazdáját egy
áldozati bárány Egyiptomban. Az állat alaposan keresztülhúzta
56 éves tulajdonosának terveit: egyetlen határozott
ökleléssel lelökte a háromemeletes ház lapos tetejéről,
és így ő végzett a férfival, nem pedig az vele.
Az
áldozat - aki foglalkozását tekintve adórendőr volt
- már hat hete hízlalta saját kezűleg a háztetőn bárányát,
amelyet március elején akarta leölni.
A
lapos háztetőkön folytatott állattartás meglehetősen
gyakori az egyiptomi nagyvárosokban, de erkélyek is
gyakran szolgálnak karámként vagy istállóként - jegyezte
meg a Reuters.
Morbid
halálok lexikonja
Hamburg,
2000. december 7. (MTI) - Telefon ébresztette fel egyik
barátja Charles Bargert az észak-karolinai Newtonben.
A kagyló helyett azonban az éjjeliszekrényen heverő,
csőre töltött revolverét kapta a füléhez. És a fegyver
meg is szólalt... Barger viszont soha többé.
Halálával Barger posztumusz kvalifikálta magát a "Darwin-díjra",
amelyet az kap, aki furcsa körülmények közt hal meg,
vagy nem mindennapi ostobaság áldozata. Minderről Katja
Doubek nemrég megjelent könyvében, A sajátos halálok
lexikonjában olvashatunk, amely könnyed derűvel, de
hozzáértő kultúrtörténeti eszmefuttatásokkal szórakoztat
és borzaszt egyszerre.
Az "A" betű (mint "lezuhanó ág" - németül: Ast) alatt
például ez található: "Ödön von Horváth... tegnapelőtt
azon balesetek egyikének esett áldozatul, amelyeket
általában értelmetlennek szoktunk nevezni, mert ami
megmagyarázhatatlan azt értelmetlennek tartjuk". Ezt
olvashatták az emberek egy párizsi lapban, miután az
író 1938. június elsején zivatarban életét vesztette,
egy lezuhanó faág csapta agyon.
Hasonló a lexikonban a világhírű angol táncosnő, Isabelle
Duncan nekrológja is. Nyakát törte ugyanis, amikor autózás
közben a sálja beleakadt a Bugatti tengelyébe. Az pedig,
hogy miként halt meg "önkeze által" Stephen Milligan
brit politikus, az "L" (németül "Lusttod" - szexuális
izgalom okozta halál) címszó alatt olvasható. "...többnyire
férfiak azok, akik maguk előidézte szexuális izgalom
következtében vesztik életüket".
És következnek az "egyszerűbb" esetek: Egyiptomban hat
ember "láncreakcióban" halt meg, amikor egyikük megkísérelte,
hogy kimentsen egy kútba esett tyúkot. Csak a tyúk maradt
életben.
Akadnak olyanok is, akik túlzott óvatosságuknak köszönhetően
kerültek a könyvbe. A makabr (akasztófahumor) győztese
egy paderborni állatgondozó. Ő egy XXL-es mennyiségű
elefántürülékbe fulladt bele, miután ormányosának 22
adag hashajtót adott be, és azután az állat hátsó felénél
várta az eredményt. Különösen a tetszhalál tartja évszázadok
óta rettegésben az embereket, illetve az élve eltemetés.
A híres dán mesemondó, Hans Christian Andersen például
olyannyira félt a tetszhaláltól, hogy némelykor elalvás
előtt kis cédulát tett éjjeliszekrényére, rajta ezzel
a felirattal: "Nem igazán haltam meg". (MTI)
Kutya
lőtte vadász
Wellington,
2000. december 11. (MTI-Panoráma) - Vadászt lőtt egy
kutya Új-Zélandon.A férfi éppen leszúrni készült egy
vaddisznót, amikor Stinky nevű kutyája véletlenül ráugrott
a földön heverő puskára és az elsült.
A vadászt sípcsonton találta a lövedék, de kálváriája
ezzel még nem ért véget. Egy órai bicegés után sikerült
csak kijutnia a legközelebbi útra, s ott további hat
óráig kellett várakoznia, amíg vadásztársak rátaláltak.
Nem kizárt, hogy amputálni kell a sérült lábát - jelentette
a dpa. XA vadász a történtek ellenére sem haragszik
kutyájára. "Nem az ő hibája, elvégre én hagytam a fegyvert
megtöltve a földön heverni" - vélekedett az őt a kórházban
felkereső újságíróknak. (MTI)
Feltámadt
a dróttolvaj
Alma-Ata,
2000. december 9. (MTI-Panoráma) - Két nappal a tetszhalál
"beállta" után "feltámadt", és sírjából kimászva, pucéran
tért haza egy kazahsztáni férfi. Az illetőt áramütés
érte, miközben megpróbált villanydrótot lopni. Rokonai
és barátai halottnak vélték, megsiratták és muszlim
hagyományoknak megfelelően koporsó helyett csupán egy
lepelbe burkolva, sekély sírba temették.
Feltehetően
annak köszönheti életét, hogy csak vékony földréteget
lapátoltak rá.
Miután
két nap múlva magához tért, a leplet feledve, meztelenül
mászott elő a földből. Az esetről beszámoló kazah lapnak
elmondta, hogy nem kis problémát okozott neki az abszolút
lenge öltözékben eredményesen autóstoppolni.
Hazatértekor
több rokona kisebb sokkot kapott.
Halálos
születésnapi távirat
London,
2000. december 13. (MTI-panoráma) - Belehalt a 100.
születésnapjára kapott üdvözlő távirat okozta izgalomba
egy brit férfi. A "halálos táviratot" a királynő, II.
Erzsébet küldte neki.
Robert
Talley London Kennington nevű déli peremvárosában élte
utolsó éveit egy öregek otthonában. "Elbűvölő személyiség
volt, mindenki rajongott érte. Szerette a whiskyt, imádott
fogadásokat kötni, mindig mindenkire Isten áldását kérte.
Túlzottan is túláradó örömmel fogadta a születésnapján
érkezett a táviratot, de mosollyal az ajkán halt meg"-
mondta róla az otthon vezetője.
Igaz,
Talley a saját centenáriumát nem igazán jó egészségi
állapotban érte el; fertőzés támadta meg a tüdejét,
s egy ideje légzési nehézségei voltak. Egyébként nem
volt törékeny alkat: 1985-ben például rablótámadás áldozata
lett, 22 késszúrást kapott, mégis felgyógyult. Igaz
akkor még csak 85 éves volt, II. Erzsébet távirata viszont
100 évesen érte.
A
Buckingham-palota szóvivője örömmel nyugtázta, hogy
az aggastyán még megérte a királyi jókívánságok megérkezését.
"Az persze szomorú, hogy alig élte túl..." - idézte
a szóvivőt az AFP. Arról nem érkezett jelentés, hogy
a királynő ellen indul-e eljárás a halált okozó születésnapi
távirata miatt.
Másfél
mázsa üdvözlőlapot és levelet zsákmányoltak a peches
postarablók
San
José, 2000. december 25. (MTI-Panoráma) - Ugyancsak
mérgelődhettek zsákmányuk tüzetes megtekintésekor azok
a rablók, akik a napokban Costa Rica fővárosában feltartóztattak
és kiraboltak egy postai szállítóautót. A remélt nagy
mennyiségű pénz helyett ugyanis a postai zsákokban másfél
mázsányi karácsonyi üdvözlőlapot, szerelmes levelet
és hitelkártya-elszámolást találtak.
A
posta mi mást tehetett: felhívta telefonon a feladókat,
hogy legyenek szívesek újból megírni és postára adni
levlapjukat, levelüket vagy az elszámolást. A Costa
Rica-i posta vezérigazgatója ugyan valószínűsítette,
hogy a rablóknak fogalmuk sem lehetett róla, miszerint
a szállító autóban 99,9 százalékban levelek találhatók,
arról viszont egy szót sem szólt, vajon a sajátos módon
károsult feladók másodszor is megfizessék-e a bélyegköltséget
- áll az AFP jelentésében.
Betörőcsontváz
a kéményben
Washington,
2001. január 25. (MTI) - Az amerikai Mississippi állambeli
Natchez történelmi belvárosában férficsontvázra bukkantak
egy régi ház renoválásakor a kéményben. Az "illető"
szabályosan fel volt öltözve, és zsebében ott lapult
tárcája is. Abból derült ki, hogy az 1985-ben eltűnt
Calvin Wilsonról van szó, aki korábban betörőként szerepelt
a bűnügyi nyilvántartásban.
Annak
idején a házban - amely egyébként csaknem másfél évszázaddal
ezelőtt
épült - ajándékbolt működött. Wilson nyilván a kéményen
keresztül akart bejutni, hogy kirámolja az üzletet,
ám beszorult a kéménybe, és ott lelte halálát.
A
hír nem szól arról, hogy a kémény használaton kívül
volt-e.
Főbe
lőtte magát egy fegyverével söröző török rendőr
Isztambul,
2001. február 20. (MTI-Panoráma) - Szolgálati fegyverével
akarta sörösüvegét kinyitni a minap egy török rendőr,
s közben főbe lőtte magát. Lapjelentések szerint a férfit
súlyos állapotban szállították a közeli kórház intenzív
osztályára.
A
hatóságok megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát
- jelentette a dpa.
Betörés
közben elaludt - rendőrök ébresztették
Nyíregyháza,
2001. február 22. (MTI) - Betörés közben elaludt egy
41 éves, bakonycsernyei férfi Nyíregyházán egy MÁV-állomás
melletti büfében csütörtökön hajnalban - tájékoztatta
a nem mindennapi bűncselekményről Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg
Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön
az MTI-t.
Az
eddigi vizsgálat megállapítása szerint a középkorú férfi
betörte az ablakot, bemászott a büfébe, majd ott elfogyasztott
mintegy 1500 forint értékű szeszesitalt, édességet,
illetve a bolt készletéből elszívott néhány cigarettát.
Magához
vette a kis üzlet pénztárgépében talált háromezer forintot,
és összekészített egy kis csomagot is az árukészletből,
16 ezer forint értékben.
Távozás
helyett azonban - feltehetően az elfogyasztott ital
hatására - álomba merült a betörés helyszínén, ahol
reggel a rendőrök keltették fel.
A
betöréses lopáson rajta kapott férfit őrizetbe vették,
s ellene megkezdődött a bűntető eljárás.
Leállította
saját temetését egy nicaraguai férfi
Managua,
2001. április 6. (MTI-Panoráma) - Leállította a saját
temetését egy nicaraguai férfi: még épp idejében érkezett
ahhoz, hogy családja tévedésből ne temessen el valaki
mást. Az 58 éves Cesar Aguilera temetése előtt egy héttel
vidékre utazott Managua közelében lévő, tipitapai otthonából.
Mivel
nem került haza idejében, rokonai a legrosszabbtól tartottak,
elkezdtek tudakozódni utána, és egy halottasházban rá
is bukkantak egy másik férfi tetemére, akit autó gázolt
halálra, és akiben felismerni vélték szerettüket. Hazavitték,
felravatalozták, és keseregtek is tisztességgel, mígnem
végre felbukkant a nagyon is eleven halott, akit többen
sikolyokkal "köszöntöttek". Miután bebizonyította nekik,
hogy nem szellem, ők pedig elmondták, miként tettek
szert egy hullára, Aguilera úr segített nekik visszavinni
a halottat oda, ahonnan hozták - jelentette a Reuters.
Postarablás
Woody Allen-módra Egerben
Eger,
2001. április 25. (MTI) - Rablás! Ide a pénzt, 1000000
forintot. Ne szóljon senkinek, kívülről figyelnek! -
ezek a mondatok szerepeltek azon a cédulán, amelyet
egy fiatal férfi nyújtott be kedden este, nem sokkal
a zárás előtt az egri főpostán a csomagkiadó ablakon
a postai alkalmazottnak.
A
történtekről szerdán tájékoztatta az MTI-t Varga Tamás,
a Heves megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Elmondta: a postai alkalmazott közölte a férfival, hogy
nincs pénz a kasszában, ezzel egyidejűleg pedig megnyomta
a riasztóberendezést működésbe hozó gombot.
A
rendőrök szinte rögtön a helyszínen voltak, és őrizetbe
vették a rablót, egy 25 éves váci férfit. A fiatalember
egyébként a postai látogatása előtt egy ABC áruházban
felbontott, és megivott egy üveg sört, anélkül, hogy
kifizette volna, és az üveget összetörte - közölte a
sajtószóvivő.
Saját
pénzét követelő rabló
Bordeaux,
2001., május 8. (MTI-Panoráma) - Egyre szerényebb összegeket
követelt egy francia postarabló, míg végül beérte a
saját számláján lévő összeggel.
A
pisztolyos férfi Bordeaux egyik postáját szemelte ki
célpontul. Először 13 ezer 700 dollárnyi frankot követelt
a pénztárostól, mire a hölgy közölte, hogy ennyi pénz
nincs a kasszában. A rablóval lehetett beszélni: némi
töprengés után 6800 dollárra volt hajlandó "lemenni".
A pénztáros azonban ezt is sokallta.
A
harmincas éveiben járó rabló - a szigorú hajthatatlanság
láttán - ekkor már egészen szerény összeggel próbálkozott,
ráadásul azt is a saját számlájáról kérte, azaz lényegében
"átalakult" rablóból normális ügyféllé.
A
pénztáros erre már hajlandó volt teljesíteni a kifizetést,
ám annak rendje és módja szerint, elkérte a rabló személyazonossági
kártyáját, ami alapján azután a rendőrségnek nem volt
nehéz dolga elfogni az illetőt - jelentette a Reuters.
Hattyú
harapta nagymama
Oslo,
2001. május 9. (MTI-Panoráma) - Kiskacsa helyett nagymama
fürdött egy norvég tóban: előbb ülepen harapta, majd
pedig a vízbe zavarta egy hattyú.
A
támadót Oscarnak hívják, és híres türelmetlen természetéről.
A nagymama lánya és három kisunokája társaságában sétálgatott
a Kristiansand városához közeli rezervátumban, amikor
a "légitámadás" érte. Oscar a tó túloldaláról startolva
szemelte ki a hölgyet, illetve tomporát. Előbb beleharapott,
azután pedig idős asszonyt öt méterre a tóba tuszkolta,
és kétszer is a víz alá nyomta. A hattyú csak akkor
hagyta abba a nagymama fürdetését, amikor áldozatának
lánya kővel kezdte dobálni.
Szerencsére
a mentők és a rendőrség hamar a helyszínen termettek:
az előbbiek a nagymamát, az utóbbiak a hattyút vitték
magukkal. A hölgy kórházban töltötte az éjszakát - jelentette
a Reuters.
Pünkösdi
skandalum spanyolhonban: a torreádor nem ölte meg a
bikát
Madrid,
2001. június 3. (MTI) - Nem volt hajlandó megölni négylábú
ellenfelét Spanyolország egyik legnépszerűbb bikaviadora,
és ezzel minden idők egyik legnagyobb botrányát okozta
egy pünkösd előtti madridi bemutatón, amelyen János
Károly király is részt vett.
José
Tomas a jeles személyeket is magában foglaló nézőközönség
végtelen megrökönyödésére ahelyett, hogy a szabályoknak
megfelelően leszúrta volna a féltonnás állatot, hátat
fordított annak, és dolgavégezetlenül kisétált az arénából.
Helyzetét
súlyosbította, hogy mindez az év egyik legfontosabb
bikaviadalán, a madridi védőszent, Szent Izidor ünnepének
keretében tartott bemutatón történt. Állatbarát döntését
később azzal magyarázta, hogy a bika túl nyugodt volt,
nem tanúsított ellenállást.
A
közönség dühös füttyel, sőt székpárnák dobálásával kísérte
Tomas kivonulását. A torreádor vélhetően jelentős pénzbüntetésben
- akár 120 ezer márkányiban - is részesül, amiért megszegte
a szabályokat.
Maratoni
szerenád
Bukarest,
2001. június 1. (MTI-Panoráma) - Két teljes napon és
három éjjelen át énekelt gitárkísérettel imádottja háza
előtt egy 19 éves fiatalember az erdélyi Catalina faluban,
hogy rábírja a hölgyet a házasságkötés nélküli visszatérésre.
A
National című bukaresti lap szerint azonban a szerenád
maratoni hossza ellenére is - vagy tán épp amiatt -
eredménytelen maradt. A lány allani sem akar arról,
hogy tovább várjanak az esküvővel és előbb gyűjtsenek
egy kis pénzt a házassághoz.
A
szerenádot adónak mindenesetre sikerült felingerelni
a Székelyudvarhelyhez közeli falu lakóit, akik a harmadik
reggel már nem bírták tovább hallgatni, és elzavarták
a kimerült, berekedt dalnokot.
Románia
- félresikerült robbantás
Bukarest,
2001. június 16. (MTI) - A lebontásra ítélt épület helyett
a környező házakban okoztak súlyos károkat az irányított
robbantást kissé elszámoló tűzszerészek a romániai Flaminzi
községben - adta hírül a szombati romániai sajtó. A
kínos eredménnyel járt akcióban eredetileg egy elhagyott
tömbházat szerettek volna irányított robbantással földre
dönteni. A vasbeton vázú épület azonban a helyén maradt:
a robbantás nyomás keletkezett légnyomás viszont 24
környező házat rongált meg.
Az
első felmérések szerint 144 lakásban összesen 2500 négyzetméternyi
felületű ablaküveg tört be, sok helyen az ablakkeretek
is kirepültek a helyükről. Az egyik tömbházról a robbanás
szele egyszerűen lesöpörte a tetőt.
Személyi
sérülés nem történt szerencsére, az anyagi kár viszont
jelentős. A leszerepelt tűzszerészek szerint a károkat
a robbantást megrendelő ortodox egyházközösségnek kell
megtérítenie. A helyi parókia az elhagyatott épület
helyén templomot szeretne építeni, s a robbantásos bontás
megrendelésekor kötött szerződésben vállalta, hogy az
akcióról megfelelő módon értesíti a környékbeli lakókat,
beszerzi a szükséges engedélyeket és megtéríti a robbantás
nyomán keletkező esetleges károkat.
A
megyei és a községi állami vezetés mindenesetre Bukaresthez
fordult segítségért: gyorssegélyként ablaküveget, tetőcserepeket
kértek az államtól. Egyben bejelentették, hogy az épületet
más módszerrel próbálják majd lebontani.
A
hadsereg a történtekért elnézést kért, alapos vizsgálatot
ígért és első lépésként leváltották a robbantást végző
tűzszerész alakulat parancsnokát. A szombati román sajtó
ugyanakkor azt állapította meg: "nincs szükség arra,
hogy Romániát külső támadás érje, képesek vagyunk magunk
is lebombázni saját magunkat".
Elektronikus
bukás a kuvaiti érettségin
Kuvaitváros,
2001. június 20. (MTI-Panoráma) - Kudarcba fulladt egy
kuvaiti érettségiző diák elektronikus puskázási kísérlete,
s ezért kizárták a maturálók közül.
Al
Kabasz című lap jelentése szerint a diák az órájába
rejtett miniatűr kamerával szkennelte az érettségi kérdéseket,
majd elektronikus postával elküldte barátainak, akik
ugyancsak emailen küldték vissza a megoldást az óra
képernyőjére.
A
csúcstechnológiás puskázó azért bukott le, mert az egyik
hagyományos technikával figyelő tanárnak feltűnt, miért
siet annyira, miért nézegeti folyton az óráját.