Érdekes
02
(
2001.)
A
bőre fölött is
Gyűrű
papírpénzből
Különös
ékszerdivat hódít Kölnben: valódi papírpénzből készülnek
gyűrűk. A gondos hajtogatással előállított papírpénzgyűrűk
a legkülönbözőbb pénznemekből készülnek - dollárból,
jenből, stb. -, és ott sorakoznak a drágakövekkel kirakott
nemesfém gyűrűk mellett egy kölni ékszerüzlet kirakatában.
A pénzgyűrűkhöz mellékelt használati utasítás arra figyelmezteti
a kedves vevőt, hogy ékszerét ne viselje kézmosáskor,
mert szétmállhat - olvasható a dpa jelentésében. (MTI)
Bértárgyalás
Kazahsztánban
Kézigránáttal
ment fizetéséért egy kazah férfi, hogy meg is kapja.
Az 52 éves Viktor Beljajevnek már 950 dollárnyi bérrel
és egyéb juttatással tartozott munkáltatója.
Mivel
a sorozatos ígérgetés ellenére is rendre üres maradt
a zsebe, fogott egy kézigránátot, és túszul ejtette
a Namys nevű geológiai cég főnökét azzal fenyegetőzve,
hogy felrobbantja.
Így
is többórás tárgyalásba telt, míg végül megkapta a jussát
- közölte a kazah belügyminisztérium szóvivője. Hozzátette,
hogy a gránátos bérharcost vállalata kimerült állapotára
való tekintettel hazaküldte - jelentette a Reuters.
(MTI)
Olaszos
műveltség
Szerintük
a balkánhoz tartozunk
Kolombusz
Indiát akarta megtalálni, helyette pedig Amerikát fedezte
fel. Az ANSA olasz hírügynökség még nagyobb szenzációra
lelt anélkül, hogy ki kellett volna mozdulnia Rómából:
felfedezte Magyarországot a Balkánon.
A
hírügynökség most nyitotta meg Balkán című Internetes
honlapját (www.ansa.it/balcani). A valóban balkáni országok
között ott szerepel Magyarország és Románia is. Elegendő
ráklikkelni a "Balkáni planéta" feliratra, hogy minden
kételyt eloszlassunk: ott láthatóak az országok, nemzeti
zászlóikkal is megjelölve.
Az
MTI római tudósítója kíváncsi volt arra, hogy tévedés
történt-e, avagy csak arról van szó, hogy az elmúlt
évtizedekben felcseperedett nemzedék elnyomtatott földrajzkönyvből
tanult az iskolában. Egy telefonhívás nyomán kiderült
Magyarország és Románia "ezer szállal kötődik" a balkáni
térséghez, mind történelmileg, mind politikailag, ezért
logikus, hogy ugyanazt a közös térséget alkotják: a
balkáni térséget.
De
hát nem vagyunk a Balkán része - kötözködött a magyar
tudósító, mire a hírügynökség egyik szerkesztője kifejtette,
hogy Románia a balkáni félszigeten van, Magyarország
pedig félig. További kőkemény érvként hozta fel, hogy
magyarok laknak balkáni országokban is. Erre a magyar
újságíró megpróbált másként érvelni: mi lenne, ha Itáliát,
mondjuk, ibériai országnak neveznénk. Nem - hangzik
a válasz -, Itáliát mediterrán országnak minősítik,
ezt az olaszok nem tartják sértésnek, bennünket se bántson
tehát a "balkáni" jelző - mondta az olasz kolléga vigasztalásul.
(MTI)
Az
olaszok nemi életébe is beleszól a tévé
Az
olaszok szokásai a paplan alatt is átalakulni látszanak:
Itália felnőtt lakossága egyre kevésbé él nemi életet
az esti órákban, inkább reggel hajszolja a testi örömöket.
A
"Donne qualitá della vita" (Nők, az élet minősége) elnevezésű
egyesület felmérése szerint a több mint kétezer megkérdezett
43 százaléka vallotta be, hogy a szexet reggel 7 és
8 óra között szereti. Vagyis megszűnt a hagyomány, hogy
este 22 és 24 óra között induljon útjára a gyönyör.
Pusztán 27 százalék maradt meg ennél a szokásnál. A
futottak még kategóriába tartoznak a vacsora előtt,
18 és 19.30 között szeretkezők (15 százalék), valamint
a 9 százalékot képviselő kilengők, akik ebéd előtt és
után (de nem helyette vagy közben) kedvelik a testi
szerelmet. Pusztán 7 százalék azoknak az aránya, akiket
éjfél és hajnal között késztet cselekvésre a nemi vágy.
Az
esti szerelem elmaradásáért a szakértők egyértelműen
a televíziót okolják. Európai más részein ez már régóta
így van, csak a taljánok számára jelent újdonságot,
hogy a képernyő ilyen mértékben képes elvonni őket kedvenc
foglalatosságuktól. Maurizo Costanzo népszerű televíziós
műsorvezető beszélgető műsora a ludasok közül is az
első: túl sokat beszélnek benne a szexuális és pszichológiai
kérdésekről, annyira, hogy közben az olasz nézők libidója
kihuny aznap estére. (MTI)
Ki
mit talál, nem azé
75
ezer dollárt kapott 640 ezerért egy clevelandi férfi,
aminek mégis nagyon örülhet.
A
640 ezer dollárt ugyanis találta az utcán: a pénz egy
páncélozott pénzszállító autóból egyszerűen kipotyogott.
A 38 éves Mark Morant azonnal magához vette a három
zsákot, de csak két nappal később szolgáltatta vissza
a pénzt a jogos tulajdonosnak. Ezért aztán az FBI -
az Egyesült Államok szövetségi nyomozóhivatala - ellenezte,
hogy Morant megkapja a páncélautós cég időközben kitűzött
75 ezer dolláros jutalmát. Az FBI úgy vélte, hogy a
szerencsés megtaláló nyilvánvalóan hosszasan vívódott
azon, miként tűnhetne el nyomtalanul a 640 ezer dollárral.
Morant
azzal magyarázta késlekedését, hogy hiába próbálta már
másnap elérni telefonon az érintett bank tisztségviselőit,
egyikkel sem sikerült beszélnie. Mivel azonban két nap
múlva sértetlenül szolgáltatta vissza a pénzt a banknak
- a zsákok felbontatlanok voltak -, az FBI végül mégsem
ellenezte, hogy Morant megkapja a jutalmat, bár a férfi
szándékait illetően fenntartotta kételyeit.
A
páncélautós cég ugyanakkor bejelentette, hogy további
10 ezer dollárral jutalmazza azt a férfit, aki látta
Morant, amint összeszedte az utcán heverő pénzt, és
személyleírást adott róla a rendőrségnek - jelentette
a Reuters. (MTI)
Ctvrthrst
- csupa mássalhangzós cseh szórekorder
Összesen
kilenc betűből áll az a leghosszabb cseh szó, amely
csupa mássalhangzóból tevődik össze. Ezt a kitüntető
címet, amely a minap került be a cseh rekordok könyvébe,
az akadémiai nyelvészek döntése alapján a "ctvrthrst"
(olvasd: cstvröthröszt) szó kapta, amelyet magyarul
"negyed maroknyi"-nak lehetne fordítani. A "ctvrthrst"
a nyolc betűből álló "scvrnkls" (olvasd: szcvröklsz)
szótól vette át a pálmát, amely magyarul azt jelenti
"összementél". "A "ctvrt" (negyed) számos cseh szó előtagja,
ezért az újonnan képzett szóösszetételt - bár nem várható,
hogy gyakran fogják használni - elfogadta a szakmai
bíráló bizottság" - jelentette ki Ludmila Uhlírová nyelvész.
A
cseh tudományos akadémia anyanyelvi intézetének kimutatása
szerint a leghosszabb cseh szó 31 betűből áll: nejnevykrystalizovávatelnejsími
(legkevésbé sem kikristályosíthatóak). Ez a szó 1997-től
szerepel a szókincset összegyűjtő adatbankban. Korábban
a 26 betűből álló "nejneobhospodarovatelnejsí" (gazdaságilag
legkevésbé gondozható) szócskát tartották a leghosszabb
cseh szónak. (MTI)
Moszkvai
csigavész beszűkült szex miatt
Már
csak néhány év, és Moszkvából és környékéről eltűnnek
a csigák - állítják a Lomonoszov egyetem kutatói, akik
negyedszázada folyamatosan figyelemmel kísérik e gerinctelenek
helyi populációját.
A
moszkvai tudósok megállapítása szerint az utóbbi időben
katasztrofálisan lecsökkent a csigaállomány az orosz
főváros parkjaiban és zöldterületein, s ennek elsősorban
nem is a környezetszennyezés az oka, hiszen a puhatestűek
viszonylag gyorsan tudnak alkalmazkodni a változó életkörülményekhez.
A szakértők szerint a gond a csigák szexuális életével
van, pontosabban azzal, hogy a betonrengetegben az utak
által darabokra szabdalt csiga-élettér belterjességet
okoz. A zsebkendőnyi zöldterületekre szorult puhatestűek
szaporodási lehetősége erősen beszűkül, s nincs lehetőség
a vérfrissítésre. Ennek nyomán az egyes parkokban szinte
csak "azonos kaptafára készült" csigákat látni: házuk
azonos színezetű és rajzolatú. A tudósok jóslata szerint
az uralkodó populáció egy idő után az adott területről
kiszorítja a vetélytársakat.
Moszkva
és városiasodó környéke csigaállományát így a degeneráció,
vagyis a teljes pusztulás fenyegeti, s ez igaz a többi
orosz nagyvárosra is. (MTI)
Leborotválják
a hegyeket
Az
északnyugat-kínai Lancsou, a világ egyik legszennyezettebb
levegőjű városa arra kényszerül, hogy leborotválja hegyeit
- azt reméli ugyanis, hogy így egy kis többletlevegőt
juttathat 2,5 millió fulladozó lakosának.
"Lancsou
olyan, mint egy ajtó és ablak nélküli szoba, amelyben
dohányoznak, és még huzat sincs, hogy kivigye a füstöt"
- jellemezte a helyzetet az AFP riporterének Jü Hsziung-hu,
a helyi környezetvédelmi iroda vezetője. A Jangce által
átszelt ipari város országos szinten évek óta a légköri
környezetszennyezés élén áll, gyakran eléri a táblázat
csúcsát jelentő 500-as értéket. Jü szerint nem lenne
rosszabb Lancsou helyzete a többi kínai városénál, ha
nem vennék körül hegyek. Csakhogy egy valóságos természetes
fal határolja 2-8 kilométeres sávban a folyó két partján.
Bár a hegyek igen közel vannak a városhoz, legtöbbször
eltűnnek a füstfelhőkben.
Bűnbaknak
a 150 méter magas Tacsingot nevezték ki. Már korábban
legyalultak belőle 30 métert, de belátható időn belül
teljesen el kell tűnnie, hogy beengedje a széláramlatokat
a völgybe, és egy kicsit könnyítsen az atmoszférán.
A munkálatok jelenleg állnak, mert sírokba ütköztek,
és a folyóparti lakosság nem akarja, hogy megzavarják
a holtak álmát. De Jü szerint a város végrehajtja a
tervet, a hegy helyén pedig egy 200 hektáros villanegyed
fog állni. (MTI)
Figaro
itt, Figaro ott - de nem Malajziában
Súlyos
fodrászhiánnyal küszködik Malajzia, és immár jelentős
importra szorul, hogy lakosságának haja ne nőjön gondozatlanul
hosszúra.
A
borbély lassan olyan ritka az országban, mint a fehér
holló. Tavaly csupán Kuala Lumpurban - a fővárosban
- és Penang tartományban legkevesebb harminc fodrászatot
kellett bezárni szakemberhiány miatt. A Reuters jelentése
szerint a malájokat nem érdekli a borbélykodás, nem
éreznek érdeklődést Figaro hivatása iránt, ezért aztán
az Indiai Borbélyok Malajziai Szövetsége "importengedélyt"
kért a kormánytól 2500 külföldi fodrászra.
Az
ügylet mielőbbi jóváhagyására sürgeti a kormányt az
egyik malajziai fogyasztói szervezet elnöke, aki szerint
egyetlen hónap késlekedés is további borbélyüzletek
bezárását okozhatja - jelentette a Reuters. (MTI)
Póktömeggyűlés-rejtély
Austráliában
Immár
tudósok próbálják megfejteni, hogy miért özönlötte el
Ausztráliában egy igen ritka és mérges pókfajta egy
családi ház kertjét.
Az
egérpókok nem sokkal az után kezdtek hemzsegni a Sydneytől
északra fekvő Newcastle városában lévő kertben, hogy
új család költözött a házba. A háromgyermekes Osbornék
döbbenten észlelték, hogy valóságos pókszőnyeg borítja
a pázsitot. Még azt a fimon ropogást is hallani, ahogy
a hadakozó pókok két "karmukat" egymásba mélyesztik
- mondta az egyik családtag.
Ezek
a pókok annyira ritkák, hogy eddig ellenszérumot sem
kísérleteztek ki mérgükre Ausztráliában. Osbornék -
gyerekeik védelmében - már leglább 120 pókot öltek meg,
a tudósok pedig 65-öt fogtak be. Mint mondták, még sohasem
láttak ekkora "póktömeggyűlést", és azt sem értik, miért
csak és éppen Osbornék kertjét választották az egérpókok
"fesztiváljuk" helyszínéül - jelentette a Reuters. (MTI)
Arckrém
rothadó uszadékfából
Vízben
jó ideje rothadó uszadékfából készít újfajta arckrémeket
és más kozmetikumokat egy japán energiaszolgáltató cég.
A
vállalat sokat próbálkozott azzal, hogy valamiképpen
hasznosítsa a vízerőműveinek gátjai előtt összegyűlő
fahordalékot, ám csak mostanra derült ki, hogy a legjobb
megoldás, ha arckrémalapanyagot nyer ki belőle. A vízben
jó sokáig ázó fából nyert vegyület ugyanis remekül pótolja
a bőr vízveszteségét.
Az
energiaellátó vállalat kezdetnek évente 100 millió jen
értékben kíván eladni az uszadékfa alapanyagú kozmetikumokból,
és nem tart attól, hogy ne bírná alapanyaggal, ha az
újdonság túlzottan kapós lenne - jelentette a Reuters.
(MTI)
Mexikóváros
belföldi időeltolódása
Mexikóváros
nem fog igazodni az országos nyári időszámításhoz -
jelentette be a mexikói főváros polgármestere annak
ellenére, hogy Mexikó többi részén várhatóan átállítják
majd az órákat. Így Mexikó lenne az első olyan ország
a világon, amelynek fővárosa és más részei között "időeltolódás"
alakulna ki.
A
polgármester azzal indokolta döntését, hogy Mexikóváros
lakosságának 75 százaléka egy közvélemény kutatás során
ellenezte az átállást - jelentette a Reuters.
Mexikóban
egyébként nem csak a fővárosiak zúgolódnak az óraátállítás
miatt, de eddig csak a főváros jelentette be hivatalosan,
hogy dacolni fog a még csupán négyéves hagyománnyal.
A lakosság szerint vajmi csekély a 600 millió dollárnyi
energiamegtakarítás, az nem érzékelhető az életszínvonalon.
Ugyanakkor többségüknek elege van abból, hogy a gyerekekbe
az óraátállítás után jó darabig alig tud reggelente
lelket verni, ősszel pedig még sötétben kell iskolába
küldeni őket. Sokan azzal is érvelnek, hogy megsínyli
a szexuális életük az óraátállítást, mivel nem jut idejük
egy manyanerónak nevezett - magyarul reggeli gyorsot
jelentő reggeli pásztorórára, illetve pár pásztorpercre.
(MTI)
Interkontinentális
palacsintasprint
Új
rekord született az interkontinentális palacsintasprinten:
a 24 éves amerikai Lisa Spillman 58,1 másodperc alatt
tette meg serpenyővel - abban pedig egy palacsintával
- a 380 méteres távot. Ezzel csaknem teljes fél másodpercet
javított a hagyományos palacsintasütős futóverseny eddigi
legjobb idején.
A
verseny azért interkontinentális, mert Amerikában, a
Kansas állambeli, 17 500 lelkes Liberalban, és Nagy-Britanniában,
Olney településen rendezik meg minden évben. Eredete
a XV. századra nyúlik vissza - és természetesen a brit
városkába. A fáma szerint egy háziasszony, aki éppen
palacsintát sütött, nem akart elkésni az esti miséről,
viszont az utolsó palacsintára való tésztát sem akarta
veszendőbe hagyni. Ezért aztán a templom felé futtában
sütötte meg.
A
versenyt 1950-ben rendezték meg először - és csak Olney-ban.
Amerikában is hallották azonban a hírét, és a kansasi
Liberalnek annyira megtetszett a sportág, hogy versenyre
hívta ki Olney menyecskéit. Az eddigi állás 26:24 Liberal
javára. (MTI)
Átzuhanná
a hanghatárt
Az
ejtőernyősök számára is lélegzetelállító magasságból,
világrekordnak számító 40 ezer méterről kíván a földre
zuhanni-ereszkedni egy volt ausztrál katona.
A
37 éves Rodd Millner egy héliummal töltött hőlégballonnal
akar a Föld légkörének és a világűrnek a határához emelkedni,
ahonnan a tervei szerint űrhajós ruhában veti majd le
magát a mélybe. A világhírnévre vágyó, jelenleg egy
éjszakai klubban kidobó emberként dolgozó Millner az
ausztrál AP vasárnapi jelentése szerint két és fél óra
alatt juthat el a világűr szélére, a visszaút a Föld-felszínre
azonban már csak tíz percig tart majd. Elképzelése szerint
hét percnyi szabadesés után oldja ki ernyőjét. Ha a
repülés sikerül, akkor az ausztrál férfi különleges,
nyomáskiegyenlítővel felszerelt szkafanderében 1800
kilométer/órás sebességet fog elérni zuhanás közben,
és így az első olyan ember lesz, aki szabadesés során
átlépi a hangsebességet. Millner az extrém sportteljesítmények
kedvelője, mint mondta, mindig tisztelte azokat az embereket,
akik kitolták az élet határait. Az élet, véleménye szerint
arra való, hogy kihívásokat teremtsünk magunknak, és
azokat mindenáron leküzdjük, persze nem felelőtlen vakmerőséggel,
hanem úgy, hogy tudásunk is kiteljesedjen.
A
hihetetlen kísérlet előkészítésében tudósok segítették
Millnert, aki megjegyezte: arról még nincs senkinek
tapasztalata, hogy egy ilyen esést képes-e kiállni az
emberi szervezet. (MTI)
Hosszabb,
mint tudták, a kínai nagy fal
A
kínai nagy fal ötszáz kilométerrel hosszabb, mint azt
eddig feltételezték.
Kínai
tudósok ugyanis falmaradványokra bukkantak, amelyek
azt bizonyítják, hogy a védőfal egészen a kínai atomkísérletekről
elhíresült Lop Nur térségéig (Hszincsiang-Ujgur Autonóm
Terület) nyúlt északnyugaton. Ezek szerint a nagy fal
teljes hossza 7200 kilométer - jelentette az Új-Kína
hírügynökség. Szakértők szerint a Kína északnyugati
részében talált falmaradványokkal sem teljes még a nagy
fal hossza, mivel az keleten egészen a tengerig húzódott.
(MTI)
Halott
férje spermájával termékenyítenek meg egy cseh asszonyt
Prágában
A
Csehországban eddig példa nélkül álló orvosi beavatkozást
az elmúlt héten engedélyezte egy prágai bíróság. Bírósági
döntésre az ügyben azért volt szükség, mert Csehországban
csak abban az esetben engedélyezett a mesterséges megtermékenyítés,
ha azzal az érintett nő férje írásban is egyetért. A
férfi leukémiában halt meg, de mielőtt kemoterápiás
kezelésnek vetette volna alá magát, egy prágai kórházban
spermát adott le megőrzésre - csakhogy nem csatolt hozzá
írásos szándéknyilatkozatot. Az asszony férje elhunyta
után azonnal kérte a mesterséges megtermékenyítést,
de azt az orvosok a hatályos törvény miatt nem tudták
végrehajtani. Ezt követően fordult az özvegy a bírósághoz.
"A
nő férje intézetünkben akkor adott spermát, amikor még
élt. Ez tudatos döntés volt, s ezzel gyakorlatilag a
mesterséges megtermékenyítéssel is egyetértett, ahogy
azt a törvény megköveteli" - jelentette ki Miroslav
Kadlec, a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó
prágai intézet igazgatója. Kadlec szerint a bíróság
döntés precedenst teremtett, ám nyilvánvaló, hogy bizonyos
problémákat is rejt magában. Cseh szakértők szerint
ugyanis a döntés megkérdőjelezi azt az etikai tételt,
hogy minden újszülöttnek két szülője kell, hogy legyen.
Ebből kifolyólag Csehországban törvény tiltja a nem
férjezett, egyedül élő és leszbikus nők mesterséges
megtermékenyítését. (MTI)
Síerkölcsrendőrség
Iránban
A
rendőrbrigád feladata nemes: meg kell akadályoznia,
hogy nők és férfiak érintkezhessenek egymással a Teherán
környéki sípályákon. A Kajhan című teheráni napilap
beszámolója szerint a síerkölcsrendőrség az iráni fővárostól
nyugatra lévő Dizine sípályáin kezdte meg működését.
Az újítás - jóllehet szigorúnak tűnik, mégis - enyhítést
jelent, ugyanis korábban a nőket és a férfiakat teljesen
különválasztották a pályákon. Most viszont együtt siklanak
- mondta a rendőrség egyik tisztségviselője magyarázatként.
A síerkölcsrendőrök rendszeresen járőröznek a pályákon,
és elsősorban a fiatalabb korosztályt figyelik árgus
szemmel.
Teherán
környékén több sípálya van, délkeletre és délnyugatra
is, ahova immár két éve a jómódú teheráni fiatalok a
hétvégeken és az ünnepnapokon is kijárnak - jegyezte
meg az AFP. (MTI)
Vakon
és féllábbal a világ tetejére
Egy
vak és egy féllábú hegymászó is megpróbál feljutni a
világ tetejére, a Mount Everestre az idei tavaszi szezonban,
amely májusban ér véget.
A
32 éves amerikai Erik Weihenmayer az első vak ember,
aki - egy tízfős amerikai csapatban - megpróbálkozik
a 8850 méter magas "világcsúcs" megmászásával. A féllábú
kísérletező neve Baba Munindra Pal, aki hat indiai hegymászóval
együtt vág neki a Mount Everestnek. Ő biztosan nem lesz
világelső, mivel 1998-ban már járt egy féllábú - illetve
egyik lábára művégtagú - férfi a világ tetején az amerikai
Tim Whittacker személyében. Említésre méltó még a koreai
Kim Hong Bin próbálkozása: mindkét keze hiányzik, mégis
nekivágott tavaly októberben a Mount Everestnek. Ő azonban
7300 méteres magasságban kénytelen volt visszafordulni
- jegyezte meg a Reuters.
Eddig
összesen 984-en mászták meg a világ legmagasabb hegycsúcsát,
amelyre az új-zélandi Sir Edmund Hillary és a nepáli
Tenzing Norgay serpa (hegyi vezető) jutott fel először
- 47 évvel ezelőtt. (MTI)
Beszélő
cigarettás doboz készült
Angol
mérnökök beszélő cigarettás dobozt fejlesztettek ki,
amely minden egyes kinyitásnál figyelmezteti a dohányost,
hogy a nikotin káros az egészségre.
A
beszélő cigarettás dobozokat integrált áramkörrel, mikrocsippel
és minihangszóróval látják el - olvasható a New Scientist
című tudományos folyóirat legújabb számában. Valahányszor
a dohányos felnyitja a dobozt, egy hang - a mindenkori
beprogramozás szerint - figyelmezteti: "Ebbe belehalhatsz!".
A figyelmeztetés mellett beprogramozható temetéseket
kísérő gyászzene is.
A
beszélő cigarettás dobozt a dél-angliai High Wycombe
székhelyű Molins cég mérnökei szabadalmaztatják. A Molins
gépalkatrészeket szállít az angol dohányiparnak - emlékeztetett
az AFP jelentése. (MTI)
Órás
félkarú rablók
Órával
szerelik fel a félkarú rablókat Ausztrália egyik tagállamában,
hogy a játékosok kevésbé veszítsék el realitásérzéküket.
Az
órákon kívül Victoria államban kötelező lesz több természetes
fényt engedni a játéktermekbe, hogy ezzel is jobban
kötődjenek a valós világhoz a játéktól megmámorosodok.
A rendelkezés szerint július elsejéig kell ellátni órával
minden játékautomatát az államban.
A
közelmúltban egy felmérés arra világított rá, hogy Ausztráliában
a szerencsejáték - és ezen belül az automaták világa
- jelentős szerepet játszik az elszegényedésben és a
hajléktalanok számának növekedésében. Ausztráliában
egyre több ember kerül az utcára amiatt, hogy mindenét
elveszíti. A szerencsejáték ugyanakkor komoly adóbevételhez
juttatja mind az adott államot, mind pedig a szövetségi
kormányt - jegyezte meg az AP. (MTI)
Lecsapott
a guillotine-os betörésgátló
Guillotine-os
betörésgátlót szerelt fel konyhája ablakára egy trinidadi
férfi. A szerkezet lecsapta a szomszéd lány kezét.
A
17 éves Ann Marie Hall - helyi lapértesülések szerint
- azt vallotta, hogy ennivalóért próbált bemászni a
konyhaablakon. A guillotine csuklójánál metszette le
az egyik kezét, amelyet az orvosok 12 órás műtéttel
visszavarrtak ugyan, de nem tudják megmondani, hogy
a lány tudja-e majd valaha is újból használni.
A
guillotine-os háztulajdonos, Brent Hall - aki csak névrokonságban
áll áldozatával - korábban már többször tett panaszt
a rendőrségen azért, mert betörtek otthonába. (MTI)
A
lopott sírkő szerencsét hoz
Lopott
sírkövektől várják szerencséjüket a balszerencsés és
ugyanakkor babonás lottózók Malajziában.
A
főváros, Kuala Lumpur egyik muzulmán temetőjéből történetesen
huszonnégy sírkő tűnt el nyomtalanul az elmúlt két esztendőben
- ellopták és eladták őket balszerencsés lottózóknak.
A
Malay Mail című lap jelentése szerint elsősorban kisgyermekek
sírkövei tűntek el szőrén-szálán, mert a lottózók hozzájuk
fohászkodnak, hogy a jövőben segítsenek eltalálni szelvényeiken
a nyertes számokat. Malajziában egyébként rendkívül
népszerűek a különböző szerencsejátékok. Ha pedig elmarad
a nyeremény, akkor a szenvedélyes lottózók gyakran médiumhoz
fordulnak segítségért vagy éjszakánként temetőket látogatnak,
hogy a halottak szellemeitől kérjenek tanácsot - írja
a dpa. (MTI)
Levágják
a cár körmét
Sebészi
beavatkozásra szánták el magukat az orosz államvasutak:
levágják "a cár körmét" a Moszkva-Szentpétervár pályán,
vagyis kiegyenesítik a csaknem 700 kilométeres pálya
kanyargós szakaszát.
A
hagyományok szerint másfél évszázaddal ezelőtt I. Miklós
cár jelölte ki a nyomvonalat úgy, hogy vonalzóval húzott
egyenest Moszkva és Szentpétervár között - csak éppen
a fenség körme kicsit átlógott a líneán, s a ceruza
megugrott. Az uralkodónak állítólag senki sem merte
észrevételezni e kis ügyetlenséget, s ezért a vasútépítők
híven követték a cár ujjának vonalát.
A
valóságban azonban műszaki okai voltak a pálya kanyarulatainak,
ugyanis 150 évvel ezelőtt még megoldhatatlan akadályt
jelentettek a nagyobb emelkedők és lejtők, ezért kényszerültek
kerülőre a vasút építésénél. Most azonban, amikor már
hetente egyszer több mint kétszáz kilométeres sebességre
képes szuperexpressz is közlekedik a pályán, alig négy
óra alatt gyűrve le a Moszkva-Szentpétervár távolságot,
időszerűvé vált a kacskaringók felszámolása. A nyárra
4,5 kilométerrel rövidítik meg a két város közötti távolságot,
így természetesen ezzel kurtítják a menetidőt is. A
korszerűsítés legalább egymilliárd rubelbe kerül az
előzetes becslések szerint. (MTI)
Bármikor
összeomolhat a Machu Picchu
Bármelyik
pillanatban összeomolhat az ősi inka citadella, a Machu
Picchu - állítják japán geológusok.
A
perui Andokban 2550 méteres magasságban lévő építmény
- amely a világörökség része, és Latin-Amerika egyik
legismertebb turisztikai látványossága - mozog, és földcsuszamlás
fenyegeti. A japán tudósok számításai szerint havonta
egy centimétert süllyed a Machu Picchu alatti hegy hátsó
lejtője, ami igen gyors mozgásnak számít. A geológusok
egyelőre nem tudják megmondani, hogy pontosan mikorra
várható az építmény katasztrófája, de mostantól ennek
kiszámítására összpontosítanak, és megpróbálnak megoldást
találni arra, hogy miként lehetne megmenteni az ősi
inka vallási központot - adta hírül a New Scientist
magazin. (MTI)
Mellplasztika
és honvédelem
Mi
köze van az esztétikai sebészetnek a bakteriológiai
háborúra való felkészüléshez? Első megközelítésben azt
mondanánk, hogy semmi.
A
nagy-britanniai Salisbury-kórház esztétikai sebészetének
páciensei mégis jelentős segítséget adtak - igaz, erről
mit sem tudva - a bakteriológiai háborúval kapcsolatos
katonai kutatásoknak: azzal, hogy felvarratták mellüket.
A
The Guardian című brit napilap beszámolója szerint ugyanis
a mellplasztika közben eltávolított bőrdarabokat a kórház
(évi 17 ezer fontos, azaz nagyjából 7 millió forintos
áron) eladta "tesztek elvégzésére", kísérletezésre a
brit Védelmi Kutató Intézetnek.
A
londoni védelmi minisztérium utóbb azzal mentegetőzött,
hogy a teszteket "kizárólag védelmi célból végezték".
(MTI)
Internetes
posta - halál után is
Aki
már életében szívesen küldözget e-maileket, az elintézheti,
hogy elektronikus postáját halála után is továbbítsák.
Az
"Utolsó gondolatok" honlap (finalthoughts.com) lehetővé
teszi az előfizetőknek, hogy betároljanak elektronikus
üzeneteket, amelyek haláluk után eljutnak majd a világ
minden részébe rokonaikhoz és barátaikhoz.
Ez
nem morbid tréfa - állítja a kaliforniai Todd Michael
Krim. A 31 éves jogásznak Los Angeles és London közötti
repülőútján támadt a halál utáni internetes posta megszervezésének
gondolata. A gép ugyanis légörvénybe került, és őt halálfélelem
fogta el. Cikáztak agyában a gyötrő gondolatok: "Ki
törődik majd Jini kutyámmal, ha lezuhanok? Tudják-e
vajon a szüleim, hogy mennyire szeretem őket? Ugyan
milyen temetést tervez majd nekem a család?"
Todd
ezek után otthagyta munkahelyét és web-oldalt nyitott
mindazok részére, akik "gyakorlatiasan elő akarják készíteni
a halálukat". Előre intézkedhetnek olyan dolgokról,
mint a végrendelet szövege, a temetés lebonyolítása.
Nyolcvan országból eddig már több mint 12 ezren jelentkeztek.
A
kliensnek nincs más dolga, mint kijelölni egy családtagot
vagy barátot, aki elhalálozás esetén azonnal értesíti
a web-oldalt. Erre az összes e-mailt, amelyeket az elhunyt
betárolt elektronikus aktatáskájába, elküldik a címzetteknek.
Az előfizetők azonban nem elégszenek meg az írásbeliséggel.
Krim már az idén video- és audio e-maileket is felkínál
majd, hogy ügyfelei egyidejűleg búcsúzhassanak el hang
és kép segítségével - olvasható a dpa jelentésében.
(MTI)
Beszédes
kukák Spanyolországban
Számítógépesítéssel
beszédessé teszik a kukákat Barcelonában a város vezetői,
hogy a szemétbegyűjtés olajozottabban folyjék.
Mind
a 18 ezer barcelonai kukába mikrochip kerül. A szemétbegyűjtők
kézi számítógépükön a kukák "jelentéseiből" értesülhetnek
arról, hogy mennyire vannak tele a szemetes ládák, mikor
ürítették őket legutóbb vagy, hogy már ideje lenne újrafesteni
őket.
A
kukakomputerizálással Barcelona optimalizálni akarja
a begyűjtési útvonalakat, illetve a kukások munkáját
- jelentette a Reuters. (MTI)
Kereszthalál
Kivágják
a horogkeresztet az erdőből. 60 méter kiterjedésű horogkeresztet
vágnak ki egy német erdőből, pontosabban több tucat
olyan fát, amely eltérő színe miatt egy hatalmas horogkeresztet
mintáz felülnézetből.
A
szvasztikus erdőrész Berlintől 100 kilométerre északra,
Zernikow kisváros közelében van. Még 1938-ban ültette
horogkereszt alakzatban az örökzöld fenyők adta környezetüktől
szezonálisan elütő, ősszel sárgára váltó vörösfenyőket
Adolf Hitler egyik lelkes rajongója. A náci jelképet
csak minimum 300 méteres magasságból lehet észrevenni,
a földön kirándulók nem érzékelik.
A
18 méter magas erdőrészlet a Reuters hírügynökség fotójának
köszönheti a végét: a brit hírügynökség légifényképe
megjelent a környék lapjaiban és közfelháborodást váltott
ki. Ezért aztán az állami erdőgazdálkodás emberei láncfűrészeikkel
nekikezdtek a fák kivágásának. Földtulajdoni vita miatt
azonban nem az egész horogkereszt, hanem csupán a fele,
mintegy 25 fenyő vágható ki, de a brandenburgi környezetvédelmi
minisztérium szóvivője szerint ennyi is elég a probléma
rendezéséhez - jelentette a Reuters. (MTI)
Európai
hímtagfelmérés
Elkészült
a passzentosabb gumióvszerek gyártása végett végzett
átfogó európai hímvesszőfelmérés német kiegészítése.
A német férfiak az európai középmezőnyben helyezkednek
el méreteiket tekintve - tárta fel az Esseni Egyetem
és a Pro Familia német családsegítő alapítvány. A Kölnben
ismertetett tudományos eredmények szerint izgalmi állapotban
a német átlaghímtag pontosan 14,48 centiméter hosszú
és 3,95 centiméter széles. A hosszúsági, illetve rövidségi
szélsőértékek: 10 és 19 centiméteresek.
A
dpa német hírügynökség jelentéséből nem világlik ki,
hogy más európai nemzetek férfitábora milyen méretekkel
van felruházva. Az Európai Unió egyébiránt 17 centiméter
hosszúságban és 5,6 centiméter szélességben szabta meg
a szabványos gumióvszer paramétereit. A felmérés németországi
részét egy esseni urológián végezték, ahol 111 férfiról
vettek méretet. A Pro Familia alapítvány szóvivője hangsúlyozta,
hogy korábbi hasonló vizsgálódásoktól eltérően ezúttal
nem a kísérleti alanyok "önbevallására" támaszkodtak,
hanem orvosi alapossággal, "idegenkezűleg" vették le
a méreteket laboratóriumi körülmények között.
A
hímvesszőmustrán az is kiderült, hogy nincs egyenpénisz,
szinte mindegyik lemért hímvesszőnek megvan a maga "arculata",
és "saját profilt" mutat erektált állapotban - fogalmazott
a dpa. A felmérés megbízói közölték, hogy a mérési eredményeket
az európai gumióvszer-gyártók rendelkezésére bocsátják
"barlangos testhezállóbb" óvszerfazonok kialakítása
céljából. Mivel a fiatalkorúaknál még növésben van a
pénisz, számukra a szabványosnál valamivel kisebb, "kamaszkonfekciós"
ifigumi gyártását ajánlják. (MTI)