Érdekes
05
(
2001.)
A
philadelphiai kenyércsipkedő
Bostonnak
fojtogatója volt, de Philadelphiának is megvan a maga
réme: a kenyércsipkedő.
A
37 éves Samuel Feldmannak az a mániája, hogy az egyik
nagyáruházban állandóan kicsíp egy-egy falatkát a kenyerekből.
Összesen 3 ezer 87 ártatlan cipót csonkított meg és
175 zacskónyi süteményt. Túl ezen jó pár sárgabarackot
is "megbecstelenített": beléjük nyomta a hüvelykujját.
Az
áruház két éven át tűrte a kenyércsipkedő garázdálkodását,
ám végül a kamerák felvételei nyújtotta bizonyíték alapján
bíróság elé citálta. Felesége azzal próbálta menteni,
hogy férje csupán a családjának akart jót: azért csipkedte
meg a kenyereket, hogy a legfrissebbet tudja hazavinni
- jelentette a Reuters.
Feldman
számára - aki a foglalkozását tekintve reklámszakember
- a bíró pszichiátriai kényszerkúrát javasolt. Ítélet
még nincs, de a kenyércsipkedő akár félévi börtönt is
kaphat. (MTI)
Irán:
a fekete ruha viselése öngyilkossághoz vezethet
Súlyos
depressziót okozhat és öngyilkossághoz vezethet, ha
(mint eddig elvárták) az iráni nők szinte folytonosan
fekete ruhát viselnek - állítja egy iráni kriminológus.
Ali-Reza
Amirpur az Iran című napilapnak nyilatkozva emlékeztetett
arra, hogy a depressziós irániak kétharmada öngyilkosságot
is megkísérel. Úgy vélte, a fekete ruha mindennapos
viselése növeli a depresszió kifejlődésének lehetőségét.
A
szakértő ezért fontosnak tartja, hogy a fiatal nők világos
színűvel váltsák fel hagyományos fekete sáljukat és
blúzukat.
Az
AFP emlékeztet arra, hogy a 9-11 év közötti irániakat
a közelmúltban mentesítették a fejet és vállat takaró,
általában fekete, hagyományos fátyol viselése alól.
Világosabb színekre válthatnak a kislányok más ruhadarabok
esetében is. (MTI)
Kilométeres
sorok várták az adómentes benzint Norvégiában
Nemcsak
hazánkban bosszantóan magasak a benzinárak, számos külföldi
országban, köztük Norvégiában is alaposan megkérik az
árát az üzemanyagnak. Ott is - nálunk is a magas benzinadók
drágítják meg jelentősen a naftát. Ezért határozta el
Svein Erik Bakke norvég milliomos, hogy megrendezze
példátlan akcióját, egy órán keresztül fizette az arra
járó autósok által vásárolt üzemanyag árának adórészét
egy norvég kútnál. Norvégiában 70 százalék körüli a
benzinadó, így aztán nem csoda, hogy kilométeres sorok
vártak a kútnál, hogy alaposan feltankolhassanak az
adómentes benzinből. (MTI)
Cipőbűztelenítő
dobozzal rukkoltak elő brit kutatók.
A
New Scientist ismertetése szerint a doboz salétrom-oxidos
gázzal kezeli a nem kívánatos szagú cipőt, és "megfojtja"
a bűzért bűnös baktériumokat. A "penetránstalanító"
kúrát elég pár hetente elvégezni, és a "gázolás" után
a lábbeli "patikaillatú" lesz, nem pedig sajt-, vagy
halrothadás gyanúját keltő.
A
cipő-bűztelenítő elterjedésének útjába sajnos elsősorban
épp a legkellemetlenebb lábszagú cipőtulajdonosok állhatnak
- vélekedik Robin Gilbert, a feltaláló. "Sokan ugyanis
kifejezetten büszkék arra, mennyire büdösek edzőcipőik"
- mondta, és nem légből kapottan, hanem tapasztalatból.
A készülék tesztelése végett ugyanis hirdetés útján
kérték az embereket, hogy adományként áldozzák fel a
tudomány oltárán legbüdösebb cipőiket, ám jó páran visszakoztak,
miután megtudták, hogy lábbelijük szaga minimum "penetráns-lighttá"
szelídülhet.
A
találmányt mindenesetre levédették feltalálói. (MTI)
Vécén
szerzett diplomával a Guinness-könyvbe
A
világ leglassúbb diákja kitüntető címet adományozta
a Guinness Rekordok Könyve Stuart Baldwin angol könyvkereskedőnek,
amiért 28 esztendőre volt szüksége, hogy levelező tanfolyamon
diplomát szerezzen természettudományokból.
"Tulajdonképpen
csak akkor volt időm tanulni, amikor a vécén ültem"
- magyarázta Baldwin a The Timesnek. Mint mondta, minden
idejét igénybe vette családja, hivatása és a hobbija.
Fellelkesedve
azon, hogy csaknem három évtized alatt sikerült diplomát
szereznie, a 70 éves férfi most doktorálni is akar.
Korát tekintve azonban sietnie kell, hiszen a disszertáció
elkészítésére mindössze nyolc év áll rendelkezésre -
emlékeztet a dpa jelentése.
Egy
krónikus hasmenés viszont megszaporázhatja a tanulási
tempót. (MTI)
Kerti
séta harckocsival
Második
világháborús T-34-es szovjet tankkal "harckocsikázott"
kertjében, és rémisztgette szomszédjait egy harmincéves
drezdai férfi.
A
rendőrség szóvivője szerint harckocsijával "sétált"
a kertben. A szomszédok a pokoli zaj miatt értesítették
a rendőrséget, akik a T-34-esen kívül egy aknavetőt
is találtak a telken.
A
lefolytatott vizsgálat megállapította azonban, hogy
mind a harckocsit, mind pedig az aknavetőt előzőleg
hatástalanították, a férfi pedig jogosan harckocsikázott,
mert megfelelő hatósági engedéllyel rendelkezett - olvasható
az AP jelentésében. (MTI)
Tilos
lesz a szökés a börtönből
Norvégiában
tilos lesz a szökés a börtönökből, illetve büntethető
lesz, ha a parlament elfogadja a kormány törvénytervezetét.
Jelenleg
ugyanis nem ütközik a törvénybe, és nem is büntethető,
ha egy elítélt megszökik a börtönből, vagy nem tér oda
vissza kimenőjéről idejében. Az őrök összesen annyit
tehetnek, hogy szigorúbb felügyeletű fegyintézetbe irányítják
át a rabot, vagy megtagadják tőle a kimenőket.
-
Itt az ideje, hogy szigorúbban lépjünk fel azokkal szemben,
akik nem tartják be a börtönbeli szabályokat - mondta
a norvég igazságügy-miniszter. Javaslata szerint fél
évvel kellene meghosszabbítani a rabságát annak, aki
megszökik, vagy meg kellene bírságolni az újból letartóztatott
szökevényt - jelentette az AP.
A
javaslat előzménye, hogy több olyan szökés is történt
Norvégiában, amelyek nem vetettek túl jó fényt sem a
börtönőrökre, sem a politikusokra. Különösen nem az
a gyilkos, aki 14 éves büntetéséből 230 napot töltött
szökésben. Eközben arra is jutott ideje, hogy egy jégkorongcsapatban
játsszon, és még egy újság sportrovatába is bekerült
a neve.
Egy
másik fogoly - akit szexuális bűncselekményekért ítéltek
el - négy éven át volt "szabadságon": Szingapúrban,
a Fülöp-szigeteken és Görögországban vakációzott. (MTI)
Ülőhelyet
vagy életet !
Revolverrel
harcolta ki egy nyolcvan éves férfi Németországban a
bielefeldi villamoson, hogy az egyik utas átengedje
neki ülőhelyét.
Mint
a rendőrség közölte, az idős ember igazi vadnyugati
virtussal nekiszegezte pisztolyát egy 38 éves férfinak,
amikor az vonakodott felkelni a mozgássérülteknek fenntartott
ülésről. "Ha nem kelsz fel azonnal, szétlövöm a fejed!"
- kérlelte az agg.
A
megfenyegetett férfi ezután a villamosvezetőhöz fordult
segítségért, aki igazoltatta a fenyegetőző aggastyánt,
mire az sietve leszállt, megjegyezve, hogy "most már
mennem kell". A villamosvezető által értesített rendőrök
azonban lakása előtt elfogták, és elkobozták nyolcmilliméteres
riasztópisztolyát.
A
harcias öregúr beismerte tettét, de védelmére felhozta:
az utóbbi időben nem látott más lehetőséget arra, hogy
közlekedési eszközön ülőhelyet kaphasson - számolt be
az esetről az AP. (MTI)
Vérengző
nyúl Romániában
Megvalósulóban
van a rókákat megleckéztető rengeteg nyúlmese, bár róka
helyett még csak kutya szereposztásban. Egy román nyúl
ugyanis terrorizálja és harapdálja a vele egy háztartásban
élő, hatalmas német dogot.
Az
ötkilós, hófehér tapsifüles rendszeresen eleszi az eb
elől az ételt, fenyegetően morog rá, és egy alkalommal
- amikor az elrettentésnek még ez a módja is kevésnek
bizonyult - megharapta a kutyát. Jókora darabot "szabott
ki" az öles termetű eb füléből.
Mindemellett
a "vérnyúl" nagyon illedelmes, szobatiszta: éjszaka
bilit használ - számoltak be a bukaresti lapok. (MTI)
Az
elefánt megtalálja a szeszt
Mindegy
nekik, hogy alkohol, bódító növény, vagy fantáziálást
előidéző gyökér - olasz kutatók szerint sok állat kedveli
a "bódulatot".
Az
elefántokat már a pálinka illata is megvadítja - számolt
be kutatási eredményeiről a La Repubblica című lapban
Giorgio Samorini olasz botanikus és szakíró, aki szerint
csaknem száz állatfajta érzékeny a drogra.
A
jelenségről a közeljövőben tudományos konferenciát tartanak
az észak-olaszországi Roveretóban.
"A
szó szoros értelmében keresik az alkoholt" - állapította
meg Samorini az elefántokról. Ezért türelmesen megvárják,
amíg a különböző gyümölcsök megerjednek, hogy azután
"óriási ivászatokat" rendezhessenek. Bangladesben például
elefántok az illatáról felismertek egy illegális szeszfőzdét,
és áttörték a kőkerítést, hogy hozzájussanak a tömény
szeszhez. A szarvasmarhák is kedvelik a bódító növényeket
és Kansas amerikai államban sok köztük a "drogfüggő".
A
kanadai vörösbegyek február hónapban ezrével repülnek
Kaliforniába, hogy ott teleigyák magukat egy bizonyos
szederfélével. Samorini szerint a gorillák különösen
kedvelnek egy gyökérfajtát, amelynek elfogyasztása fantáziálást
idéz elő. Még a trópusi méhek és a szibériai szarvasok
sem mentesek ettől: nekik is gyengéjük a "szenvedélyutazás"
- olvasható a dpa jelentésében. (MTI)
Gagarin
hólyagja a kabala
Az
orosz űrhajósok ugyanazt a filmet nézik végig és ugyanúgy
könnyítenek magukon a start előtt, mint Jurij Gagarin
tette 1961-ben. Gagarin "kötelezővé" vált filmje egy
klasszikus szovjet alkotás, a Fehér nap a sivatag felett
- ezt nézte meg történelmi űrútja előtt.
"Utódkollégái"
ugyanezt tekintik meg a fellövés előtti este. A babonás
rituáléhoz azonban hozzátartozik a vizelés is, mivel
Gagarin - útban űrhajójához - megállítatta az autóbuszt,
hogy könnyítsen hólyagján. Ez nem ment túl könnyen,
mivel már felöltötte az űrhajós ruhát, de azért megoldotta
a problémát az erre szolgáló slicctájéki csövön keresztül.
Azóta
minden szovjet és orosz űrhajós hűen követi a gagarini
startelőkészületet, és még arra is ügyel, hogy ugyanúgy
a busz egyik hátsó kerekét célozza meg. A szokás alól
a hölgyek sem kivételek, sőt, a külföldiek is követik
a példát. Legutóbb az amerikai William Shepherd sem
akarta kísérteni a sorsot: megnézte a filmet és a buszkereket
sem hagyta ki - jelentette a Reuters. (MTI)
Osztott
a lottónyertes
Szegények
közt osztotta szét lottónyereményének nagy részét egy
77 éves Fülöp-szigeteki asszony.
A
foglalkozására nézve virágárus nő megnyerte a jackpotot
a múlt heti lottósorsoláson és átszámítva több mint
220 millió forintnak megfelelő összeget vehetett fel.
Másnap reggelre azután összehívta szomszédjait a főváros,
Manila szegénynegyedében, sorba állíttatta őket, és
unokahúgai, valamint unokaöccsei segítségével 100 pezós
bankjegyeket osztogatott nekik.
"Sokakon
fogok segíteni, főleg szegényeken. Hiszen nem vihetem
magammal a sírba a pénzt" - mondta újságíróknak az asszony,
aki csak akkor hagyta abba a bankjegyek osztogatását,
amikor észrevette, hogy egyesek "repetáztak", másodszor
is sorba álltak - áll az AFP jelentésében. (MTI)
Tajvani
erőművészek legénykedő rekordja
A
Csi Kung nevű küzdősport két tajvani művelője új világrekordot
állított fel azzal, hogy a hímtagjával húzott odébb
egy teherautót.
A
két mester mindössze 30 centiméteren át vonszolta a
11 tonnás kamiont, de nézők százainak lelkesedése közepette
Tajpejben - jelentette az AFP.
A
páros egyik tagja, Tu Csin Seng csupán gyakorlatozásnak
minősítette a teherautó megmozdítását, és felfedte,
hogy sokkal nagyravágyóbb tervet dédelgetnek: egy repülőgépet
akarnak elmozdítani - hasonló húzástechnikával és eszköztárral.
Azt azonban nem ígérte meg, hogy a repülőgép el is száll
majd.
A
rekorder elmondta: fiatalok is könnyűszerrel megtanulhatják
ezt a sajátos küzdősportot oly módon, hogy akár 200
kilós súlyokat aggatnak nemzőszervükre. Óva intette
azonban a péniszerőművész-palántákat attól, hogy tapasztalt
mester segítsége nélkül gyakoroljanak. Hozzátette, hogy
a Csi Kung segíthet feljavítani a férfiak szexuális
teljesítményét is - tehát nem csak lerobbant teherautóknak
jöhet jól, hanem lerobbant teherautó-sofőröknek is.
(MTI)
Száműzött
tisztesség
A
polgármesternek el kell hagynia a Szilikon-völgyet
San
Carlos polgármesterének túl drága a városa: nem engedheti
meg magának, hogy benne lakjon, ezért aztán kiköltözik.
Az
egyesült államokbeli San Carlos a tehetős Szilikon-völgy
"fővárosa", amely a jó élet városának kiáltotta ki magát.
Polgármesterének, Dave Buckmasternek, azonban nincs
annyira jó élete, mert nem tud megélni az egyre drágább
településen, ahol az átlagos ingatlanár már 780 ezer
dollár.
A
- feltehetően nagyon becsületes - polgármester pénzügyi
helyzetére további magyarázatot ad, hogy felesége pedagógus.
Így aztán kénytelen kiköltözni városából a nejével Sacramentóba
- jelentette a Reuters. (MTI)
Születendő
csecsemő keresztneve árverésen
Árverésre
bocsátotta születendő gyermeke nevét egy Kaliforniában
élő házaspár.
Ezekben
a napokban várja első gyermekét a Saar-vidékről származó,
de a kaliforniai Oaklandben élő Isabel Reichert. A 32
éves asszony és amerikai férje, Sean Fletche már mindent
előkészítettek az örvendetes eseményre, csak egy valamit
nem tudni még: mi lesz az újszülött keresztneve. Ez
ugyanis internetes árveréstől függ.
Az
E-Bay aukciós háznál (ebay.com) ugyanis bárki jogot
szerezhet arra, hogy "megkeresztelje" a csecsemőt. Olcsónak
azonban nem mondható a megvásárolt névadás: a licitálás
egy millió dollárral kezdődik.
A
Kaliforniában letelepedett művész hajlamú hölgy történetesen
"provokációnak és kihívásnak" szánja az árverést. Arra
akarja késztetni az érdeklődőket, hogy elgondolkozzanak
azon, miként határozzák meg mindennapjaikat reklámkampányukkal
és márkaneveikkel a nagy cégek". Egyetlen korlátot szabott
csupán a leendő licitálók számára: az általuk választott
név ne legyen obszcén.
A
hatályos amerikai rendelkezések szerint a szülők teljesen
szabadon választhatnak keresztnevet gyermeküknek. Gondolkodás
nélkül anyakönyveznek Amerikában olyan neveket, mint
Love (Szerelem), Sunday (Vasárnap) vagy Muscle (Izom).
"Ismerek embereket, akik aminósavakról vagy csillagokról
nevezik el gyermekeiket. Vagy például a Destiny (Végzet)
nevet adják nekik" - emlékeztetett Isabel. (MTI)
Fehérterror
Kommunista
idők fehérnemű kiállítása
Egy
szentpétervári múzeumban először mutatják be kiállítás
formájában összegyűjtve a szovjet korszak hétköznapjainak
egy mind ez idáig leplezett, bár az emberekhez szerfölött
közel álló részét, a fehérneműket, amelyeket 1917 és
1987 között hordtak az óriási ország lakói.
A
Péter-Pál erődben kialakított múzeum három termét foglalják
el a kiállítási tárgyak a sztálini időszak minden erotikus
képzettársítást kizáró bugyogóitól a háború utáni évek
rákpáncélszerű melltartóin át a szovjet modern kor csipkehabos
műselyem ingecskéiig.
A
szovjet állampolgár fehérneműjének az volt a dolga,
hogy egyszerű, meleg és tartós legyen - idézte az AFP
Alekszandr Ivanov festőművészt.
A
bugyi- és gatyakiállítást naponta közel négyezren nézik
meg. Alig tíz évvel a szovjet birodalom összeomlása
után a hitetlenkedő álmélkodás hangjaival bámulják a
fiatalabbak a kiállított darabokat. Örülök, hogy én
már csinos és szexis fehérneműket vehetek magamnak.
Elszomorító, hogy anyáinknak, nagyanyáinknak ezeket
kellett hordani - mondta egy 17 éves diáklány, aki egyébként
a "muris" jelzővel összegezte a kiállítást. (MTI)
Hamis
a baba
Kaviárutánzat
Angliából
Piacra
került az első vegetariánus kaviár Nagy-Britanniában.
A
Finlay Foods manchesteri cég növényi algasavból gyártja
az úgynevezett hamis halikrát. A termék márkaneve Cavi
Art. A vegetáriánus kaviár igen olcsó, az igazi halikra
árának csupán a huszadába kerül. Megjelenését mégsem
fogadta osztatlan lelkesedés.
Szakértők
szerint a Cavi Art gyártójának fel kellene lapoznia
egy lexikont, ahonnan megtudhatná, hogy a kaviár meghatározása
halikra és semmi egyéb. A híres londoni luxusáruház,
a Harrods kaviár-beszerzője, Charles Ribeyro azt hangoztatta,
hogy el sem tudja képzelni, ki akarna vegetáriánus kaviárt
vásárolni. Neville Finlay, a Finlay Foods vezetője viszont
azt állította, hogy bekötött szemű kóstolók semmi különbséget
nem fedeztek fel a valódi és a hamis kaviár között -
emlékeztetett az AFP jelentése. (MTI)
Disznóölés
A
muzulmánok támadják Malackát
Micimackó
és Malacka, Milne elválaszthatatlan irodalmi párosa
számos brit üzletben lesz kénytelen külön tölteni az
idei karácsonyt.
A
The Guardian című brit napilap szerint a Mothercare
neves gyermekáruház-lánc központjába számtalan udvarias
felkérés érkezett muzulmán szülőktől arra, hogy a bájos
medvebocsot ábrázoló termékekről - a játékoktól a ruhákon
át a törölközőkig - távolítsák el legjobb barátját,
Malackát, mivel az iszlám vallásban a disznó tisztátalanságot
jelképez. A Mothercare jogászai éjt-nappallá téve bújják
a termék védjegyszerződések tömkelegét, hogy választ
találjanak arra, teljesíthető-e egyáltalán jogi felfordulás
nélkül a páratlan kérés. Milne regényeiben Micimackó
egyszer-egyszer ugyan felbukkan Fülessel vagy Bagollyal
az oldalán, de a medvebocs idejének legnagyobb részét
az tölti ki, hogyan mentheti meg barátját, Malackát
a különféle kellemetlenségektől.
A
Nagy-Britanniában élő muzulmán közösség egyik vezetője
elmondta, hogy a muzulmán otthonokban a képek többségének
vallási jelentősége van. Egyetlen muszlim sem akar sertést
ábrázoló képet látni otthonában, még akkor sem, ha az
egy olyan veszélytelen irodalmi személy, mint Malacka
- magyarázta. (MTI)
Arab
nem fogoly
Kémsólymot
fogtak el Indiában
Antennával
és nagy teljesítményű rádióadóval felszerelt sólymot
lepleztek le sasszemű indiai határőrök a radzsasztáni
sivatagban. A csúcstechnológiával felszerelt ragadozó
madár valószínűleg a pakisztáni hatóságok számára kémkedett
a határövezetben.
Az
indiai határőrség a pakisztáni határtól alig pár kilométerre,
hússal és kenyérrel csalta csapdába a szemlátomást különlegesen
kiképzett és felszerelt kémmadarat. A Reuters jelentése
szerint az indiai hatóságok azt gyanítják, hogy a kémsólymot
a pakisztáni vadőrök képezték ki arra, hogy kikémlelje
a határövezetben folyó indiai tevékenységet.
Ezt
bizonyítja az is, hogy a sólyom elfogása után ugyan
nem vijjogott pakisztániul, de 15 percen belül már találkozót
kértek pakisztáni részről egy, a határon áttévedt madár
ügyében.
Idén
ez már a harmadik olyan sólyom volt, amelyet elektronikai
szerkentyűkkel a szárnya alatt lepleztek le a sasszemű
indiai határőrök a térségben - jelentette a Reuters.
(MTI)
Orális
ügyfél
Megharapta
a kutyát
Állatkínzás
vádjával állt bíróság elé San Franciscóban a 24 éves
Steven Maul bútorszállító segédmunkás, aki a szemtanúkra
hivatkozó ügyész állítása szerint megharapta saját kutyáját,
a csaknem negyvenkilós, Boo nevű labradort.
Jasper
Monti, Maul ügyvédje a San Francisco Chronicle című
lapnak adott nyilatkozatában kategorikusan tagadta a
vádat. "Szó sem volt kegyetlenkedésről. Csak csókot
adott a kutyának. Ügyfelem nagyon orális" - fejtegette
az ügyvéd. Maga Maul viszont nem csóknak titulálja tettét,
hanem inkább figyelmeztető-fogbemélyesztésnek.
Azzal
védekezik, hogy akciója nem hogy vérzést nem idézett
elő, de még nyomot sem hagyott. Csupán "olyan kommunikáció
történt, amely a kutya értésére adja a gazda uralmi
helyzetét". A bíró november 21-re tűzött ki újabb tárgyalást
a fogas kérdésben, és addig is, óvintézkedésként állatmenhelyre
utalta be Boo-t. (MTI)
Mézizü
sörbet
Alkoholista
méhekkel kísérleteznek
A
házi méheknek és az embereknek van egy szinte egyedülálló
közös tulajdonságuk: mindketten megisszák az alkoholt.
Kutatók most azt vizsgálják, vajon a méheken ki lehet-e
próbálni az alkoholizmus megfékezésére kikísérletezett
gyógyszereket. Az állatokba többsége - nagyon helyesen
- visszautasítja az alkoholt. A méhek azonban önként
és zümmögve vedelnek.
Még
arra is rá tudjuk venni őket, hogy tiszta etilalkoholt
igyanak. Nem ismerek olyan élőlényt, amely meginná a
tiszta etilalkoholt. Még egy egyetemista sem teszi meg
ezt - mondta az AP-nek Charles Abramson oklahomai pszichológus.
Néhány
hónapon belül eldől, hogy megfelelő kísérleti alany-e
a méh. Ha igen, akkor a gyógyszer gyártóknak kevesebb
gerincest kell majd igénybe venniük a gyógyszertesztelések
első szakaszában. Charles Abramson elmondta, hogy kutatótársaival
együtt olyan gyógyszert is adtak már méheknek, amely
alkohol fogyasztása esetén rosszullétet okoz. Fokozatosan
adagolták nekik, hogy le tudjanak állni az ivással.
A jelek szerint ez a gyógyszer, az Antabuse hatással
van rájuk.
Az
eddigi kísérleti eredmények szerint az alkohol akadályozza
a házi méh helyváltoztatási és tanulási képességét,
épp úgy, mint az emberek esetében. A túl sok etilalkohol
épp úgy megöli a méheket, amint a túl sok alkohol az
embereket. (MTI)
©éhes
nők
Hűtlen
nők céges bulikon
A
nők a vállalati rendezvényeken kalandra éhesebbek, mint
a férfiak, nagyobb valószínűséggel készek félrelépni
- derült ki a német Bunte magazin megbízásából elvégzett
felmérésből.
A
megkérdezett nők hat százaléka ismerte be, hogy már
több alkalommal is intim kapcsolatteremtésre használta
fel a kollégákkal tartott ünnepségeket. A megkérdezett
férfiaknál ez az arány csupán egy százalékos volt. Ugyanakkor
a megkérdezett nők 86 százaléka azt válaszolta: nem
számít arra, hogy partnere vállalati rendezvényeken
hűtlen lenne hozzá.
A
Forsa közvélemény-kutató intézet a felmérés során több
mint ezer nő és férfi véleményére volt kíváncsi - áll
a Reuters jelentésében. (MTI)
Ellopott
ország
Mindent
ellopnak a volt SZU-ban
Az
orosz mondás szerint "mindennek lába kél, ami rossz
helyen van". A napi gyakorlat is ezt bizonyítja: a magasfeszültségű
kábelektől a fegyvereken át egészen a bronz síremlékekig
és emlékművekig mindent lopnak, ami hasznosítható és
eladható, akár színesfém-hulladékként, amelynek orosz
exportja az utóbbi években megduplázódott.
Igaz
ez a volt szovjetköztársaságok nagy részére is, így
a szomszédos Kazahsztánra, ahol a bajkonuri űrrepülőteret
őrző orosz katonák szinte kilátástalan harcot vívnak
az értékes kábeleket a földből is kibányászó helyi hordák
ellen.
Ezért
talán azon sem lehet csodálkozni, hogy a legendás, a
szovjet filmművészet által is megénekelt Csapajev emlékmúzeumából
a bolsevik hadosztályparancsnok Maxim-géppuskáját is
elemelték. A tolvajok tulajdonképpen csak visszajöttek
érte, ugyanis fél évvel ezelőtt a Bugyonnij első lovashadserege
25-ik hadosztályát vezénylő Csapajev díszszablyáját
és kozák egyenruháját vitték magukkal. Tehették, mert
az emlékmúzeum biztonsági berendezései már évek óta
nem működnek, a biztonsági őrök pedig a létszámcsökkentés
áldozatai lettek. A Komszomolszakaja Pravda című orosz
napilap egyébként azt sem zárta ki, hogy maguk a múzeumi
dolgozók akartak ily módon kis kiegészítő keresethez
jutni valamelyik gyűjtő megrendelésére. (MTI)
Időzavar
Az
időszámítások mást mondanak
A
2000. január elsején világszerte tartott millenniumi
ünnepségek elhamarkodottak voltak. Matematikai értelemben
ugyanis a harmadik évezred kezdete még előttünk áll,
hiszen időszámításunk nem a nulladik évvel, hanem minden
évszázad első esztendejével kezdődik. Ezért a Krisztus
utáni 2000. év csak december 31-ével ér véget - írja
a dpa.
Emellett
azonban egész sor másféle számítás is létezik a harmadik
évezred kezdetének meghatározására. Ha a történelmet
vesszük alapul, akkor tulajdonképpen már Jézus születése
után a 2004-ik évben járhatunk. A Biblia szerint ugyanis
ő Heródes király uralkodása idején született, aki viszont
a hivatalos időszámításunk előtt négy évvel halt meg.
Ha
pedig egy pillantást vetünk más vallások millennium
megjelöléseire, akkor teljessé válik a zűrzavar. A zsidó
vallás szerint a világ teremtése utáni 5761-ik évben
élünk. A buddhisták Buddha halálának esztendejével (Krisztus
után 483-mal), a muzulmánok viszont Mohamed prófétának
Mekkából történt menekülésével, azaz Krisztus után 622-vel
kezdik az időszámítást - emlékeztet a dpa jelentése.
(MTI)
Pingvinek
látogatják a riói strandokat
Szokatlan
vendégek érkeznek nap, mint nap Rio de Janeiro trópusi
strandjaira: pingvinek.
Valószínűleg
az éghajlati változásnak köszönhető, hogy egyre több
frakkos madár látogat el az örök fagy birodalmából az
örök napsütés fövenyére. A pingvinek csoportosan, tucatjával
érkeznek Rióba, bár igencsak legyengült állapotban,
félig éhen halva. Felbukkanásuk teljesen szokatlan,
de mivel már több százan vergődtek partra, lassan állandó
szereplői a Rio de Janeirót ábrázoló képeslapoknak.
Korábban
csak nyaranta, pontosabban a déli féltekén télnek számító
időszakban - június és augusztus között - volt egy kis
pingvinszezon Rióban, átlagosan 40 madár érkezett. Tavaly
óta azonban a rekkenő téli hőségben, azaz a tomboló
latin-amerikai nyárban is egyre több frakkos madár csatangol
el - mondták a Reutersnek brazil szakértők. (MTI)
A
fotósok megtorlásra számíthatnak a Gangesznél
A
Kumbh Maha zarándoklat szervezői megtiltották, hogy
sajtófotókat készítsenek a Gangesz és Dzsamúna folyókban
rituálisan megmártózó hindu fürdőzőkről. "Erővel fogjuk
megállítani őket" - jelentette ki kedden a szervezők
szóvivője.
Több
hindu zarándok érezte úgy, hogy a fotósok zavarják őket,
amikor vasárnap ruhátlanul fürdőt vettek. A rituális
fürdőzés több évszázados szokás a hinduknál, akik azt
tartják, hogy a Gangesz vize megtisztítja őket bűneiktől.
A zarándoklat szervezői hetvenmillió részvevőt várnak
a hat hétig tartó zarándoklatra. A szóvivő szavai szerint
a fotósoknak számítaniuk kell arra, hogy elkobozzák
sajtóigazolványukat, amennyiben nem tartják tiszteletben
a tiltó rendelkezést. Megkövetelik tőlük, hogy legkevesebb
ötszáz méteres távolságban legyenek a fürdőzőktől.
A
fürdőzők magatartása egyébként nem egységes: van, aki
lefröcsköli a fotósokat, mások ellenben élvezik, hogy
rájuk irányult a figyelem: beállnak a képbe és másolatot
kérnek róla. A szóvivő elismerte, hogy a zarándokok
általában egyszerű emberek, akik nem ismerik a bonyolult
újságírói munkát. (MTI)
Városatyakutya
Havi
hatszázezer magyar forintnak megfelelő fizetésért vett
fel egy kutyát napi hatórás munkaidőre a Rio de Janeiró-i
városháza.
A
zsíros álláshoz jutott német juhászkutya legfőbb munkaköri
feladata, hogy kísérgesse Maria Lucia Frotát, a városháza
állati jogi titkárát, amikor a hölgy helyszíni szemlét
tart állatbántalmazási ügyekben. A Doca nevű kutya heti
700 dollárnak megfelelő fizetését nem csontban vagy
tápban kapja. Frota elmondta, hogy a pénzt az eb gondozójának
és állatorvosának fizetik ki.
A
városházán a kutya fizetése - amely megegyezik a városatyákéval
- igencsak feldühített jó pár dolgozót. Frota minderre
csak annyit mondott, hogy reméli, felvehet még egy kutyát
ugyancsak napi hatórás munkaidőre, hogy legyen Docának
helyettese, ha nincs szolgálatban - jelentette a Reuters.
(MTI)
Férjét
nősülésre buzdító feleségtrió
Nősülésre
buzdítja közös férjét három libanoni feleség, mert már
nagyon elegük van a rengeteg szülésből.
A
47 éves földműves férfi összesen 42 gyermekkel - nejenkénti
átlagot véve 14-gyel - gyarapította eddig Libanon népességét.
A falubeliek csak úgy emlegetik a csemeték csapatát,
hogy a milícia. A nejtrió annyira belefáradt már férjük
csillapíthatatlan szexuális étvágyának csillapításába
és az állandósult áldott állapotokba, hogy újabb feleséget
szeretne erősítésül - jelentette a Reuters.
A
családfő alig múlt húszéves, amikor először nősült.
Néhány évvel és tucatnyi gyerekkel később felesége úgy
érezte, hogy unatkozik mellette az ura, és ezért az
asszony önzetlenül újabb asszony után nézett. A második
feleség ismét tucatnyi gyerekkel halmozta el a családot,
és egy idő után ugyancsak újabb nősülésre buzdította
a férfit. A harmadik asszony mostanáig derekasan állta
a sarat, de már ő is terhesnek találja, hogy mindig
terhes. Így a három feleség negyediket követel az urától,
aki úgy érzi, engedelmességgel tartozik nekik.
Mivel
az iszlám hit egy férfinak maximum négy nejet engedélyez,
így utolsó sanszként igencsak "strapabíró" hölgyet kellene
találniuk. (MTI)
Bőkezű
pénzkiadó automata
Bőkezűvé
vált egy pénzkiadó automata Franciaországban: mindenkinek
kétszer annyit adott, mint amennyit az illető kért,
de bankszámlájáról csak az eredeti összeget vonta le.
Az
adakozó automata Antibes-ban, a francia Riviérán hibásodott
meg egy áruházban. Miután kiderült, hogy "kettőt fizet,
egyet von le" elven működik, hamarosan hosszú sor kígyózott
előtte. Zömmel az áruház alkalmazottai éltek az "akciós"
lehetőséggel, ellenük lépéseket is fognak tenni főnökeik.
Mindazonáltal
éppen az áruház húzott igazán hasznot az egészből, mivel
a pénz nagy részét a szerencsés nyertesek feltehetően
az áruházban költötték el - adta hírül a Le Figaro.
(MTI)
Kutyaluxus
Amerikában
Az
őrkutyáknak nagyon nehéz a dolga Amerikában is, ezért
a Promise Anne Atkinson névre hallgató retriever különleges
bánásmódban részesül gazdája részéről. Tulajdonosa,
Jennifer Atkinson, aki rendőr Chicagóban, havonta profi
masszőrhöz viszi masszíroztatni, ami óránként 40 dollárjába
kerül. Ez talán különlegesnek tűnhet, de az amerikai
profi kutyamasszőrök puszta léte is azt bizonyítja,
hogy sok ebnek kutya jó dolga van az újvilágban.
Amerikában
sok kutya gondozóközpontban tölti a nappalt. Gazdáik
az internet segítségével tartják a kapcsolatot kedvenceikkel,
és videón követhetik nyomon, hogy állatuk éppen mivel
foglalkozik.
Az
amerikai kutyák a kedvenc ínyenc falatjaikat fogyaszthatják
a luxushotelekben. 8 dollárba kerül például egy tányér
felaprított, párolt bélszín rizzsel a chicagói Four
Seasons szállodában. A kutyák orvosi kezelése is nagyon
magas szintet ért el olyan műtéteket is végeznek már
rajtuk, amelyeket korábban csak embereken hajtottak
végre, például veseátültetést és szürke hályog operációt.
Amerikában nemcsak az állateledeleket árusító bolthálózatok
ösztönzik a gazdikat arra, hogy hozzák magukkal az kedvencüket,
hanem a bútorüzletek, a szállodák és más szolgáltatók
is. (MTI)
Karácsonyi
ajándék dúsgazdagoknak
Ha
Amerikában valaki nem tudja, hogy karácsonykor mivel
is ajándékozza meg dúsgazdag rokonát vagy barátját,
akinek mindene megvan, ötleteket meríthet a Robb Report-ból,
a dúsgazdagok magazinjából. Valószínű azonban, hogy
ehhez túl vékony a pénztárcája. Ha mégsem, akkor vehet
egy 30 millió dolláros jachtot, testedző teremmel és
márványpadlós előcsarnokkal. De ha ezt túl hivalkodónak
találja, vehet helyette egy 485 lóerős Ferrarit, potom
258 ezer dollárért.
"21
exkluzív ajándék a 21. századra" címmel tette közzé
decemberi számában a Robb Report sorrendben immár tizenhetedik
idevágó jegyzékét. A listán szerepel egy 325,285 dolláros,
21 napos szafari program, kiegészítve egy pár 12 lövetű
vadászpuskával és egy Range Rover-rel; továbbá egy 7,75
millió dolláros órakészlet, amely négy Patek Philippe
zsebórából áll - közülük az egyik hajszálpontosan utánozza
a londoni Big Ben toronyóra harangszavát.
A
magazin ajánlatai között szerepel egy férfi és egy női
ruhakészlet, az olasz Loro Piana kasmír és gyapjú ruházati
cikkeiből összeállítva, 55 ezer dollárért és egy 39
400 dolláros, két személyre szóló sí vakáció is. Egy
másik utazás résztvevői szupersztár szakácsokkal találkozhatnak,
és együtt főzhetnek velük: Daniel Bouluddal, a Daniel
vendéglőben, Jean-Georges Vongerichtennel a Jean Georges-ben,
az Aureole Charlie Palmer-ével és a Ryland Inn Craig
Shelton-jával. Az ilyen utak legolcsóbbika potom 25
ezer dollár, de már magában foglalja a kosztpénzt. (MTI)
Áruházi
férjmegőrző
A
gyerekmegőrzők mintájára férjmegőrzőt nyitott a karácsonyi
bevásárlási időszakra egy nagy brit bevásárlóközpont
London külvárosában.
A
Lakeside bevásárlóközpont 340 üzletében 25 millió vásárló
fordult meg tavaly. Richard Belt vezérigazgatónak az
adta az ötletet, hogy felméréseikből kitűnt: a férfiak
76 százaléka ugyan szívesen elkíséri nejét a bevásárlásra,
de a fennmaradó 24 százalékot hat ökörrel sem lehet
bevonszolni az áruházakban, bent tartani pedig szinte
lehetetlen.
A
férjmegőrző december 4-én nyitotta meg kapuit: itt nem
óvónők felügyelnek a játékaikkal elfoglalt gyerekekre,
hanem mintegy 30 számítógép várja különböző elektronikus
társasjátékokkal, sakk és bridzs-programokkal a teremtés
urait. A megőrző szabályai szerint a férjeket a nejek
legfeljebb egy órára írathatták be, érkezési sorrendben.
Később azonban - mivel a rendelkezésre álló kapacitást
nem használták ki kellően -, enyhítettek a rendelkezéseken:
tovább maradhattak, egyedül is jöhettek. Mi több, végül
nőket is befogadtak a férjmegőrzőbe.
Richard
Belt az AFP-nek nyilatkozva kísérletinek nevezte a férjmegőrzőt,
és elismerte, hogy jövőre talán szükség lesz a formula
módosítására. Lehetséges ugyanis, jegyezte meg, hogy
a férfiakat igazából jobban érdekli feleségük bevásárlása,
mint az a marketing-tanulmányokból kitűnt.
Így
előfordulhat, hogy jövőre a férjmegőrzőben is gyerekeket
fognak elhelyezni, vagy esetleg férj- és feleségmegőrzőket
is kialakítanak - a játékboltokban. (MTI)
Angliában
vizelettel hígítják a kölnit
Kölni-vizeletet
foglalt le Oxfordshire angol grófságban a fogyasztóvédelmi
felügyelőség.
A
Chanel No. 5 címkéjű üvegcsékben lévő parfümről kiderült,
hogy vizelettel hígították - adta hírül a The Independent.
A brit lap "termékleírása" szerint a vizelet színe hasonló
a legtöbb kölni színéhez. Ráadásul a parfümök elnyomják
a vizeletszagot, miközben megőrzik saját illatukat,
így a vizelet ezeknek az illatszereknek a hígítására
tökéletesen alkalmas.
A
felügyelőség szóvivője figyelmeztette a vásárlókat,
hogy a karácsonyi ünnepekre való tekintettel legyenek
óvatosak, ha kölnit vesznek. "Arra kérjük az embereket,
hogy ne vásároljanak olcsó parfümöt, és azt tanácsoljuk
nekik, hogy ragaszkodjanak a márka eredetiségéhez. Ha
a hamisítvány nem drága, annak jó oka lehet." - mondta
el a felügyelőség szóvivője a Star című lapnak. (MTI)