Érdekes
13
(
2001.)
Egymillió
fontos bélyeg
London,
2001., november 21. (MTI-Panoráma) - Javában folyik
a nagy karácsonyi bélyegvadászat Nagy-Britanniában.
A kapitális "vad", a "gyémántbélyeg", egymillió fontot
ér.
A
bélyegvadászok "fegyvere" a pénz. Csupán venniük kell
a 12 darabos, első osztályú karácsonyi bélyegsorozatokból,
a többi már a szerencse dolga. A bélyegek között van
25 darab 10 ezer fontot érő úgynevezett zafírbélyeg,
5 darab 50 ezer fontos rubinbélyeg, és egy darab 1 millió
fontos gyémántbélyeg.
Annak
sem kell azonban elkeserednie, aki egyetlen "drágaköves"
bélyeget sem talál: 12 karácsonyi bélyege mindenképpen
lesz.
A
bélyegvadászat december 24-ig tart. Hogy mennyibe kerül
egy sorozat, arra nem tért ki a hír.
Télapó-akadémia
Moszkvában
Moszkva,
2001. november 21. (MTI-Panoráma) - Egy moszkvai iskolai
falai között a héten megnyitotta kapuit Oroszország
első "Télapó-akadémiája". Az intézmény hallgatói egyebek
mellett az orosz néprajzot, valamint a karácsonyi hagyományokat
fogják tanulmányozni.
A
kurzust elvégzők bizonyítványt is kapnak arról, hogy
ezentúl hivatásos Télapónak - oroszul Gyed Maróznak
- kell tekinteni őket.
Télapó-múzeumot
többet is számon tartanak a világon, Finnországban és
Norvégiában is van ilyen intézmény. Hivatalos Mikulás-
vagy Télapóképző viszont eddig csak az Egyesült Államokban
volt.
Az
iskola kezdeményezői között van Jurij Luzskov moszkvai
polgármester és az északi vologdai terület kormányzója,
Vicseszlav Pozgoljev is, akik 2000-ben elindították
a "Velikij Usztyug - a Télapó hazája" című rendezvény-sorozatot.
A vologdai területen fekvő ősi orosz város ugyanis a
"fő-Télapó", otthona, aki az új hagyomány szerint minden
évben Moszkvát is meglátogatja, az ő feladata például
a Kreml újévi fenyőfáján a gyertyák meggyújtása.
A
nagy befolyással bíró orosz ortodox egyház is kész elismerni
a Télapó-hagyományt, szeretné azonban, ha a mesefigura
keresztény tartalmat kapna. Makszimilian vologdai püspök
szerint számos olyan ortodox szent élt Velikij Usztyug
vidékén, akiknek jellembeli vonásaival "életrajzírói"
kiegészíthetnék Gyed Maróz személyiségét. Ahhoz nem
ragaszkodik az egyház, hogy a Télapó annak rendje és
módja szerint meg is keresztelkedjen. Egyáltalán nem
látják viszont szívesen környezetében az olyan "pogány"
személyeket, mint Baba-Jaga boszorkány.
Gyed
Maróz nemzetközi kapcsolatai viszont jól alakulnak:
1999 utolsó napjaiban látogatást tett a Mikulásnál,
a lappföldi Santa Clausnál, és a helyi adminisztráció
vezetője, valamint a vologdai kormányzó jelenlétében
együttműködési megállapodást írt alá finnországi kollégájával.
Széplányblokád
Sao Pauloban
Sao
Paulo, 2001. november 23. (MTI) - Gyönyörű lányok ezrei
bénították meg a forgalmat csütörtökön a brazíliai Sao
Paulo előkelő és üzleti negyedeiben, miután tömegesen
jelentkeztek egy modellügynökség 100 ezer dolláros álláshirdetésére.
Mintegy
10 ezer, 13 és 25 éves közötti hölgy gyűlt össze a Mega
modellügynökség székházának környékén, hogy elnyerje
a pályázatot, amelynek fődíja a tetemes pénzösszeg mellett
egy négy évre szóló szerződés volt. A rendőrség az egyre
növekvő tömeg miatt kénytelen volt lezárni a főbb közlekedési
csomópontokat a városrészben, több tíz kilométeres forgalmi
dugókat okozva ezzel Dél-Amerika legnagyobb városa körül.
A
széplányblokádot azzal sem sikerült felszámolni, hogy
az ügynökség szervezői egy idő után sorszámokat osztottak
ki a jelentkezők között. Az elégedetlenkedés jeleit
mutató közlekedők és lányokat kísérő anyukák bíráló
megnyilatkozásai mellett a járókelők jelentős része
hangos tetszésnyilvánítással értékelte a nem mindennapi
közlekedési akadályt.
Virtuális
betegellátás
Düsseldorf,
2001. november 24. (MTI-Panoráma) - A kamera, mobiltelefon
és komputer együttes használata a jövőben lehetővé teszi,
hogy operált betegek a műtétet követően az eddiginél
rövidebb időt töltsenek kórházban.
A
bochumi egyetemi klinikákon ugyanis hetek óta működik
már az úgynevezett "telegyógyászat" (Telemedizin) projekt,
aminek segítségével kísérleti személyeknél virtuális
"televíziós látogatás" helyettesíti az orvost.
Az
egészségügyi adatokat maga a páciens szolgáltatja és
otthonából eljuttatja a klinikának. Digitális kamerával
felvételt készít kezelt testrészéről, majd a fotót elektronikus
úton továbbítja a klinikára. Emellett az otthon tartózkodó
páciens hordozható televíziós képernyőn keresztül naponta
válaszol a hogyléte felől érdeklődő kérdésekre.
Szükség
esetén akár képtelefon kapcsolat is létrehozható a beteg
és orvosa között. A páciensnek csak abban az esetben
kell visszaérnie a klinikára, ha kezelésében komplikációk
lépnek el - áll a dpa jelentésében.
Gombócevő
világrekord Legyesbényén
Budapest,
2001. november 25. (MTI) - Pál László szobafestő egy
óra alatt 164 szilvalekváros gombócot evett meg a hét
végén a Szerencs melletti Legyesbényén rendezett versenyen,
s ezzel Guinness-rekordot ért el - tájékoztatták a szervezők
az MTI-t.
A
helyi illetőségű férfi közjegyző által hitelesített
teljesítménye 3 gombóccal szárnyalta túl a korábbi világcsúcsot.
A
rekordkísérletnek - több száz érdeklődő jelenlétében
- heten fogtak neki a község művelődési házában. A versenyszabályzat
szerint a legyesbényei asszonyok háromdekás gombócokat
főztek.A versengésre készülők az elmúlt napokban rendszeresen
tréningeztek, egy-egy nekifutásra 20-20 gombócot "tüntettek"
el.
Kötelező
idegennyelv-tanulás - parancsra
Peking,
2001. november 26. (MTI) - Nincs könnyű dolguk a kínai
főváros rendőreinek: a legújabb parancs szerint meg
kell tanulniuk négy idegen nyelvet a 2008-as olimpiára
történő felkészülés jegyében.
Hogy
a négy nyelv fejenként értendő-e, vagy egy-egy rendőrnek
elegendő egyet-egyet elsajátítania, az nem derül a pekingi
sajtójelentésekből, az viszont biztos, hogy a következő
hét évben a pekingi rendőrök rendszeresen járhatnak
majd angol, orosz, japán és arab órákra.
A
kínai főváros rendőrfőnöke hangsúlyozta, hogy a nyelvi
programnak köszönhetően a rendőrök könnyebben látják
el majd feladataikat az olimpiai játékok idején, amikor
is igencsak felszökik a külföldi vendégek száma. Hozzátette,
hogy minden rendőrnek kötelező a nyelvtanulás, függetlenül
rangjától, beosztásától és tevékenységi körétől.
Az
akció startjaként Peking rendőrei között már ki is osztottak
tízezer Angol nyelv rendőröknek című tankönyvet. A legbiztatóbb
számukra az, hogy a legnehezebb nyelvek egyikén - kínaiul
- könnyedén megtanultak, ráadásul még egészen kis gyermekként.
Mérgező
algák az Adriai-tengerben
Zágráb,
2001. november 26. (MTI) - Melegebb vizekben honos mérgező
algák jelentek meg az Adriai-tengerben és alkalmazkodtak
a valamivel északabbra eső földrajzi szélességhez -
jelentette a Dubrovacki list című dubrovniki lap.
A
Hvar-szigeti Stari Grad közelében már évekkel ezelőtt
felfedezett, több hektárnyi "caulerpa taxifolia" tengerfenéki
moszattelepek mellett még két mérgező algafaj tűnt fel,
a "caulerpa prolifera" és a "caulerpa racemosa" - írta
a dubrovniki újság. E házi akváriumokban is gyakori,
szemre szép trópusi moszatok genetikailag alkalmazkodnak
a nem trópusi övezetek életfeltételeihez. Mivel új letelepedési
helyükön nincsenek természetes ellenségeik, zavartalanul
terjednek, és kiölnek minden más életformát.
A
Hvar-sziget Stari Grad öblében megjelent nagy "caulerpa
taxifolia" telepek közelében észlelték a valamivel kevésbé
agresszív "caulerpa prolifera"-t, a sziget déli oldala
előtt húzódó Pakleni-szigetek mentén pedig tavaly a
"caulerpa racemosa"-t.
Eddig
főleg mésszel és rájuk borított fekete fóliával próbáltak
védekezni az algafajok ellen. A fólia meggátolja a fotoszintézist,
aminek hiányában kipusztul a moszat. Mivel Hvar-sziget
környékén algákkal táplálkozó trópusi csigát is találtak
a tengerben, felvetődött a gondolat, ajánlatos volna-e
esetleg ezeket telepíteni az Adriai-tengerbe. Nyílt
kérdés azonban, hogyan viselkednek majd e csigák, ha
felélik a moszatot és más táplálékra szorulnak.
Postai
újdonság: az önbélyeg - bárki csináltathat magáról
London,
2001., november 27. (MTI-Panoráma) - "Megbélyegezhetik
magukat", azaz saját képmásukat tetethetik postai bélyegeikre
újabban a britek.
Eddig
a brit királyi posta eleven halandóknak nem biztosította
ezt a halhatatlan lehetőséget, életükben csakis az uralkodó
család tagjai kerülhettek bélyegekre. Rajtuk kívül persze
mások is szerepelhettek bélyegeken, csak nekik előbb
meg kellett halniuk, ráadásul előtte még híressé is
kellett válniuk.
Mostantól
több brit postahivatalban is készítenek élő, kutya által
sem ismert személyekről olyan fényképeket, amelyek azután
az illető által vett bélyegeket díszítik - vagy csúfítják.
Ezeket a bélyegeket azután a vevő használhatja is a
normális levélpostai forgalomban.
A
brit királyi posta elsősorban a karácsonyi üdvözlőlapok
szezonjában számít nagy "önbélyegzési" lázra. A saját
képmású bélyegekből húsz darab 12 font 95 pennybe kerül,
alig két és félszer annyiba, mint normális bélyegből
ugyanannyi postai értékű.
Tabletta
helyett fogamzásgátló tapasz
Washington,
2001. november 27. (MTI-Panoráma) - Az amerikai egészségügyi
hatóságok zöld jelzést adtak a fogamzásgátló tapasz
alkalmazásához. A tapasz a bőrön át ugyanazokat a hormonokat
juttatja a szervezetbe, mint amelyeket az antibébi tabletta
is tartalmaz. A tapaszt hetente egyszer kell cserélni
és állandó használat esetén minden negyedik héten szünetet
kell beiktatni.
A
négyzet alakú tapasz hatását tekintve nagyon hasonló
a tablettához - jelentette be Dena Hixon, az FDA, az
amerikai élelmiszer- és gyógyszer-engedélyezési hatóság
munkatársa, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a
szer megbízhatóságát a 90 kilónál súlyosabb nők esetében
befolyásolhatja a testsúly. A klinikai tesztek ugyanis
azt mutatják, hogy az "Ortho evra" elnevezésű fogamzásgátló
tapasz alkalmazása ellenére néhány túlsúlyos asszony
teherbe esett. Az is igaz viszont, hogy kevesebb nő
feledkezik meg a tapasz használatáról, mint ahány elfelejt
tablettát bevenni.
Az
új fogamzásgátló módszer egyszerű: a tapaszt a terhességet
nem kívánó nő hasára, hátsójára vagy felső testére kell
ragasztani. Három egymás utáni héten hetente egyszer
cserélni kell, azután - akárcsak a tabletta esetében
- egy hetet ki kell hagyni.
Az
amerikai gyógyszer-engedélyezési hatóság, az FDA azt
ajánlja, hogy minden esetben a test más és más helyére
ragasszák a tapaszt, amely különben fürdés vagy uszoda
látogatása esetén is a testen marad. Ha ellenben a vízben
mégis leválna, úgy azonnal másikkal kell pótolni.
Az
ösztrogén és progeszteron hormont tartalmazó fogamzásgátló
tapasznak ugyanazok a mellékhatásai lehetnek, mint a
tablettának és - főleg dohányos nőknél - éppen úgy növelhetik
a trombózis, a szívinfarktus és az agyvérzés kockázatát.
Az
Ortho-McNeil cég által előállított fogamzásgátló tapasz
receptköteles és jövőre kerül kereskedelmi forgalomba
az Egyesült Államokban. Ára várhatóan hasonló lesz az
antibébi tabletták árához.
Nátriumos
légkörű bolygót fedeztek fel naprendszerünkön kívül
Washington,
2001. november 27. (MTI) - Első ízben fedeztek fel amerikai
csillagászok olyan, naprendszerünkön kívüli bolygót,
amelynek légkörében nátriumot találtak. A felfedezés,
mint azt az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA kedden
közölte, a Hubble űrteleszkóp felvételeinek volt köszönhető.
A
Jupiterhez hasonló méretű planéta a Pegazus-csillagképben
található, mintegy 150 millió fényévre a Földtől, és
a bolygó egy, a mi Napunkhoz hasonló csillag körül kering.
Mivel attól alig hatmillió kilométerre van, három és
fél naponta kerüli meg. A közelség miatt a felszínén
akár 2000 Celsius fok is lehet. Az új bolygót HD 209458-nak
keresztelték el. "Ez a felfedezés új, izgalmas szakaszt
nyit a naprendszerünkön kívüli bolygók felkutatásában,
és ennek során megkezdhetjük a más csillagok körüli
atmoszférák összehasonlítását" - jelentette ki David
Charbonneau, a pasadenai technológiai intézet csillagásza
egy sajtókonferencián, hozzátéve: immár nem tűnik lehetetlen
feladatnak olyan galaktikán kívüli planéták keresése,
amelyeken a földihez hasonló élet van.
Az
amerikai légkörkutató központ szerint a Hubble űrteleszkópon
keresztül a jövőben olyan, a Földre jellemző vegyületek
után kutatnak az újonnan megismert bolygón, mint például
a metán, a víz és a kálium.
Az
asztronómusok eddig 76 bolygót fedeztek fel a naprendszerünkön
kívül, s ezekből 15-nek ugyanolyan forró a légköre,
mint a Jupiter-típusúaknak.
Vágóhídi
tárlat - az anatómia páratlanul meghökkentő művészete
Brüsszel,
2001. november 28. (MTI) - Brüsszelben látható a világ
talán legkülönösebb kiállítása, amelyre szeptember óta
naponta ezrével tódulnak a megbűvölt látogatók. A német
nevével Körperweltennek (Testvilágok) nevezett kiállítás
az emberi test hatalmas, soha nem látott, páratlanul
meghökkentő panorámája.
Ez
a kiállítás olyan szemléletes közelségben és változatosságban,
hol egészben, hol részekre bontva, szoborszerűen és
mégis "élőn" mutatja be az ember testét és működését,
amit korábban nem hogy a hétköznapi ember, de az orvostanhallgató
vagy a tudós anatómus sem láthatott.
Itt
nem gyolcsba csavart, évezredek alatt szárazra aszalódott
egyiptomi múmiák vannak légmentesen zárt üvegkamrában,
nem Lenin bebalzsamozott testének feje látható tisztes
távolból, nem bonctermi holttestek vagy csontvázak sorakoznak,
hanem természetes helyzetekbe állított, körüljárható
és közelről, üvegfal nélkül tanulmányozható emberi testek,
melyeket egy ötletes eljárással romolhatatlanná preparáltak.
Az
ötlet és az eljárás egy kissé bogaras német anatómia
professzor, Günther von Hagens műve, aki jó húsz éve
dolgozta ki az emberi test plasztifikálással való preparálását
a heidelbergi egyetemen, és egyre bővülő kiállítását
a kötetlen formában való tanítás eszközének szánta.
A
plasztifikálás abból áll, hogy az emberi szervet vagy
az egész testet acetonfürdőben megszabadítják nedveitől
és zsírszöveteitől. Előbb mínusz 25 fokon kiszárítják,
majd szobahőmérsékletű acetonfürdőben zsírtalanítják.
A testet ezután polimeroldatba merítik, s az elpárolgó
aceton helyébe benyomul a rugalmas átlátszó műanyag,
amely aztán kitölti és végleges formát ad neki. A szilikonnal
feltöltött testek hajlékonyak, az epoxi gyantákkal és
más anyagokkal feltöltöttek merevek lesznek.
A
különleges brüsszeli kiállításon 200 teljes emberi test
és sok száz szerv, vagy részleges testtáj mutatja be
a csontozatot, az izületeket, a mozgás működését, az
idegrendszert, a szívet és az érrendszert, az emésztőrendszert
és szerveit, a légutakat és a tüdőt, a szaporodás szerveit,
az embrió fejlődését az anyaméhben.
Egy
sakkasztal előtt bőr nélküli, felnyitott koponyájú férfi
ül és elmélyülten mered műszemével a bábokra. Két másik
test úszó helyzetben mutatja egy nő és egy férfi testét,
az izmok játékával. Más preparátumok futó, dobó, vívó
helyzetben mutatják az izmok megfeszülését, az izületek
elmozdulását.
Rendkívül
látványos az a csontváz, amelyen csak a teljes érrendszert
és a szívet hagyták meg vagy amely hasonló módon az
idegpályák sűrű hálózatát mutatja. Nagy hatást tesz
a látogatókra egy nem dohányzó és egy dohányzó ember
tüdejének egymás mellé tett elrettentő példája, a kátránytól
szinte feketére pöttyöződött tüdő látványa.
A
kiállítás legnagyobb darabja egy ágaskodó lovat megülő
férfi, ahol ló és lovasa egyaránt bőr nélkül, felbontott,
látványosan megfeszülő izmokkal látható. Megbűvölő hatású
az oldalról metszetként felnyitott női testben látható
magzat.
Külön
elválasztott anatómiai részben ábrázolták a magzat fejlődését
a néhány napos embrióállapottól a születési helyzetig.
Ikermagzatokat és különféle fejlődési rendellenességeket
is bemutat a kiállítás ebben az elkülönített részben,
amely előtt tábla hívja fel a látogatók figyelmét, hogy
csak az lépjen be, aki fel van készülve az esetleg nehezen
viselhető látványokra is.
A
kiállításra este 23 óráig áradnak az érdeklődők, a gyerekeket
sem tanácsolják el a merőben szokatlan élményeket nyújtó
testvilágtól. Az sem rettenti vissza a látogatókat,
hogy a brüsszeli rendezők némileg bizarr módon az anderlechti
vágóhíd alagsori helyiségeiben rendezték be a kiállítást.
Egy felháborodott brüsszeli lakos bírósággal akarta
bezáratni a szerinte jó ízlést és közerkölcsöt sértő
látványt, de hiába.
Az
első, japáni bemutatót 2 és félmillióan nézték meg,
Bécsben félmillió látogatót vonzott a kiállítás, Bázelben
600 ezret, négy német városban összesen közel négymilliót.
Hagens professzor úgy véli, hogy többnyelvű magyarázatokkal
és katalógussal kísért, preparált emberi testei ismereteken
túl még bizonyos művészi élményt is adnak. Akár így
van, akár nem, a sokéves siker őt igazolja.
Az
idén székelyföldi fenyő lesz a Vatikán karácsonyfája
Csíkszereda,
2001. november 28. (MTI) - Kivágták a gyergyói havasokban
azt a hatalmas fenyőfát, amelyet az idén a Vatikánban,
a Szent Péter téren állítanak fel a karácsonyi ünnepekre.
Már hagyomány, hogy minden évben más és más európai
ország küldi ajándékként Rómába a Vatikán karácsonyfáját.
Tavaly az osztrák Alpokból érkezett a fenyő, az idén
Romániát érte a megtiszteltetés.
A
román erdészeti szakemberek alapos gonddal és körültekintéssel
hosszasan válogattak, míg úgy döntöttek, hogy a pontosan
meghatározott igényeknek a gyergyói Tölgyes nevű település
melletti erdőben található fa felel meg a legjobban
az "előzetes vizsgán" átesett 27 fenyő közül.
A
kiválasztott fa 22 méter magas jegenyefenyő, egészséges,
tökéletesen rendezett koronája alul 8 méter átmérőjű.
Az
erdészet szakemberei külön bekötőutat építettek a fáig,
majd rögzítették és becsomagolták az ágakat, hogy kivágáskor,
illetve a szállítás során meg ne sérüljenek.
A
fenyőt nyerges vontatóval szállítják a Székelyföldről
a Vatikánba. A majd 2 ezer kilométeres utat a tervek
szerint december 17-ig teszi meg a fát szállító jármű,
és a fenyőt Ion Iliescu román államfő vatikáni látogatása
alkalmával adják majd át Rómában.
Kínai
robotkígyó
Peking,
2001. november 28., szerda (MTI-Panoráma) - A legszélsőségesebb
körülmények között is működőképes robotkígyót fejlesztettek
ki a kínai Nemzeti Hadtudomány és Haditechnikai Egyetem
szakértői. A kétkilós műkígyó percenként 20 méteres
sebességgel képes előresiklani és behatolni bármilyen
szűk résbe földrengés, tűzvész vagy földcsuszamlás után.
A
héten Hunan tartományban, a Csangsa városhoz közeli
katonai gyakorlótéren bemutatott 1,2 méter hosszú példány
valódi kígyóbőrt visel és a megtévesztésig hasonlít
egy eleven hüllőre.
A
kínai robotkígyó mozgását mesterséges intelligencia
irányítja, a gépállat a fejrészébe beépített miniatűr
videokamera segítségével észleli az őt körülvevő környezetet
- jelentette az Itar-TASZSZ a kínai sajtó alapján.
A
konstruktőrök szerint a gépkígyó kiválóan helyettesítheti
az embert olyan helyszíneken, ahol radioaktív sugárzás
van, túl sűrű a por vagy mérges gáz szivárog.
"Sokkterápia"
az utcán
Bombay,
2001. november 29. (MTI-Panoráma) - Új eljárást alkalmaz
az indiai gazdasági metropolis, Bombay vezetése, miután
az üzlettulajdonosok és járókelők már-már tűrhetetlennek
tartották, hogy az utcai árusok ideiglenes pultjaikkal
elzárják az utcákat.
A
város vezetése kisebb áramütés leadására képes botokkal
szerelte fel a járőreit, hogy azok fájdalmat okozó elektromos
sokkolással bírják jobb belátásra az árusokat.
A
"sokkterápia" bevált. A főleg ruhaneműt és elektromos
készülékeket (de áramozó botot nem) forgalmazó árusok
száma a "sokkolás" bevezetése óta jelentősen csökkent
- jelentették a hírügynökségek.
Óvszer
a csokitojásban
Róma,
2001. november 29. (MTI) - Különleges meglepetésben
lesz része annak, aki ezekben a napokban Olaszországban
vásárol paviai csokitojást: műanyagburokba rejtett óvszert
talál majd benne.
Az
ötlet két csokoládégyártó vállalkozó fejéből pattant
ki. Marco Porri és Stefano Ianiro a "Szerelem és csokoládé"
címmel az AIDS ellen hirdetett egyik kampánynak a keretében
gondolta életre hívni az "EvaEgg" (Éva Tojás) elnevezésű
termékét.
Az
volt az elképzelésük, hogy a csokoládétojás édes íze
mellett megajándékozzák a vevőket ezzel a "mütyür" ajándékkal
is. Mivel Olaszországban az óvszer körül még mindig
sok a tabu (a katolikus egyház kifejezetten eltanácsol
a használatától), a vállalkozók szeretnék egy kis csáberővel
felruházni a gumiból készült védőszer "imázsát".
Másik
céljuk az volt, hogy a környezetvédelem iránt is érzékennyé
tegyék a fiatalokat. A használt óvszert ugyanis - mondják
-, vissza lehet helyezni a műanyagburokba, megkímélve
a természetet. Emiatt a WWF, a Természetvédelmi Világalap
támogatását is elnyerték.
Inkább
a bevásárlás, mint a szex
Hongkong,
2001. november 30. (MTI-Panoráma) - A hongkongiak többsége
inkább bevásárol, mint szeretkezik, azok közül pedig
akikben néha mégis testi vágy ébred, minden ötödik az
irodát tartja a legmegfelelőbb szextetthelynek - derül
ki egy felmérésből.
Az
óvszereket forgalmazó Durex SSL Healthcare cégnek a
szexualitás kérdésével foglalkozó évi jelentése szerint
a hongkongiaknak csupán három százaléka tartja a nemi
aktust a gyönyör legkívánatosabb forrásának, s azt messze
a bevásárlás okozta örömök mögé sorolja.
Az
egykori brit gyarmaton megkérdezettek mintegy 20 százaléka
a hivatalt tartja a szeretkezés legalkalmasabb színhelyének,
17 százalékuk pedig a tengerpartot.
Eleanor
Mok Vai-ting, az SSL Healthcare igazgatónője szerint
az adatok arra mutatnak rá, hogy a hongkongiak túl sokat
dolgoznak.
"Így
gondolkodnak: az egész napot a hivatalomban kell töltenem,
jobb tehát, ha ott szeretkezhetem, s azután folytathatom
a munkámat" - mondta a South China Morning Post című
lapnak. "Az emberek többsége túlórázik, ráadásul szombaton
és vasárnap is dolgozik. Ha pedig végre van egy szabad
órája, szívesebben jár tanfolyamra vagy a barátait meglátogatni"
- tette hozzá.
A
felmérés szerint a hongkongiak átlagosan évente 63 alkalommal
szeretkeznek. Tavaly ez a szám még 84 volt. Náluk ritkábban
- évente 36 alkalommal - csak a japánok bújnak ágyba
szeretkezési célból.
Több
ezer éves egyiptomi sírkamrába botlott
Kairó,
2001. december 1. (MTI-Panoráma) - Kairóban egy egyiptomi
földtulajdonos merő véletlenségből értékes régészeti
leletre, a Krisztus előtti VI. századból való két sírkamrára
bukkant. Az illetékes kairói minisztérium vasárnapi
közleménye szerint összesen 16 szobor került elő az
egyik sírkamrából. Valamennyin a 2600 évvel ezelőtti
földbirtokos, Uga-Hor neve olvasható. A másik kamrát
még nem nyitották fel.
A
"bot(lás)csinálta" régész földjének minőségét vizsgálta
Kairó egyik külső negyedében, amikor a szó szoros értelmében
belebotlott az egyik sírkamrába, amely mellett aztán
megtalálták a másikat is - jelentették a hírügynökségek.
16
milliméteres a világ legkisebb hüllője
Washington,
2001. december 3. (MTI) - 16 milliméter hosszú és a
Karib-tenger szigetvilágában él a világ legkisebb hüllője,
amelyet két amerikai biológus fedezett fel. A Jaragua
Sphaero nevet viselő törpegekkó a Dominikai Köztársaság
Jaragua nevű nemzeti parkjában és a Beata-szigeten él.
A
felfedező biológusok szerint a tapadógyíkfélékhez tartozó
törpehüllő méretében a Virgin-szigeteket benépesítő
S. Parthenopion nevű gekkóhoz hasonlítható.
-
Felfedezésünk bizonyítja, hogy még mindig nagyon keveset
tudunk a Földet benépesítő fajokról, legyen szó akár
olyanokról, amelyek az Egyesült Államokhoz közel eső
területeken élnek. Eddig nem is tudtunk arról, hogy
létezik ez az állatfajta, annak ellenére, hogy ezt a
térséget több száz éve kutatják már biológusok - hangsúlyozta
az egyik felfedező, Blair Hedges, a pennsylvaniai egyetem
kutatója.
A
kagylótól az euróig
2001.
december 3. (MTI-Panoráma) - Kagyló, "kőbankó", kakaóbab,
báránycomb-érme, euró - mind megannyi pénzfajta. Míg
az első négy a múlté, az utolsó a közeljövőé. Az EU-országok
többségében 2002. januártól megszűnik a nemzeti valuta,
és egy közös pénz, az euró lesz a törvényes fizetőeszköz.
Nem könnyű megtenni a lépést, jóllehet az emberiség
a történelem tanúsága szerint már hozzászokhatott ahhoz,
hogy a fizetési eszköz formában, anyagban gyakorta változik.
Novella
Vismara olasz numizmatikus kutatásai alapján a milanói
Corriere della Sera című lap közölt összeállítást e
témában. A világ legrégibb és legelterjedtebb csereeszköze
a kagyló volt. Már a történelem előtti emberek is használták
és különösen nagy becsben tartottak egy porcelánfényű
tengeri kagylót, amely hasonlítottak a női nemi szervhez.
Egy csendes-óceáni szigeten még az újkorban is ezzel
fizettek és megsokszorozódott értéke volt annak a kagylónak,
amelyet személyesen a király gyűjtött a tengerpartnak
egy meghatározott helyén egy bizonyos ünnepnapon.
A
legegzotikusabb pénzek kétségkívül a Mikronézia déli
részén lévő Yap-szigeten használt kőpénzek voltak. A
kerek, középen kilyukasztott kövek különböző nagyságban
készültek, a legkisebbek 5 centiméteresek, a legnagyobbak
- a "kőbankók" - három méter(!) átmérőjűek voltak. Alapanyagukat,
az aragonitot a szigettől 400 km távolságra lévő Palau-szigetcsoporton
bányászták.
Értéküket
a méret mellett a kő minősége, megmunkálhatósága, tulajdonosának
társadalmi rangja adta, valamint azok a veszélyek, amelyekkel
szembe kellett néznie, míg hazaért vele. Három évszázadig,
egészen 1930-ig voltak forgalomban. Míg a kis köveket
szokványos vásárlásoknál használták, a nagyok - melyek
persze nem fértek bele még a legnagyobb mellényzsebbe,
bukszába vagy "kőpénz-briftasniba" se - főképp a lányok
hozományának részei voltak.
A
maják kakaóbab szemekkel fizettek. Oviedo spanyol krónikás
szerint olyan értékesnek tartották, mint a keresztények
az aranyat. Inflációtól nem kellett tartani, mert a
feleslegből édes italt tudtak készíteni, a túlzott felhalmozást
pedig akadályozta romlékonysága.
Nem
mindig voltak kerekek a fémpénzek a régi korokban. Cipruson
például a kr.e. II. évezredben kiterített báránybőr
formájú rézpénzeket készítettek. A római köztársaság
idején dívott egy téglalap alakú, bikát ábrázoló pénz.
Az I. századból maradtak fenn báránycomb alakú, Augustus-fejjel
díszített fogadalmi pénzek. A kínaiaknál 2000 évig volt
forgalomban egy kard alakú pénz.
Fényes
porcelánpénzeket készítettek a XVII. század végén Meissenben,
alighanem csak azért, hogy a szomszédos államok, amelyek
még nem ismerték a porcelángyártást, irigykedjenek.
Vörös agyagpénzek voltak forgalomban a weimari köztársaságban
1925 és 1928 között, amikor a nagy gazdasági válság
miatt a fémekkel takarékoskodni kellett. 1975 és 77
között Olaszországban az aprópénz volt a hiánycikk.
Pótlására telefonérméket, karamellákat adtak vissza
a boltokban, sőt, esetenként a kereskedő is visszafogadta
azokat.
Feltétlenül
említést kell tenni egy problémáról, amely az államoknak
tetemes kárt okozott. Nem a közismert hamisításról van
azonban szó, hanem az érmék peremének kaparásáról. Tiltások,
szigorú büntetések sem riasztották el azokat, akik az
arany vagy ezüstpénzek külső pereméről ily módon vették
le a sápot, jelentősen megkárosítva ezzel az államkasszát.
IIyen kapirgálással gyengítették a pénzt évszázadokig
például Nápolyban, ahol végül a XVII. században IV.
Fülöp, Spanyolország és Nápoly királya kitalált egy
olyan ezüstpénzt, amelynek jeligéje méltán lehetett
volna "kaparj és veszíts".
Az
egy carlinós ezüstpénzre, amelyen az érték addig csak
a külső kerületén volt feltüntetve, vésetett még két
kisebbedő koncentrikus kört, mellettük az értékükkel:
10 grano, 5 grano (Nápolyi pénznem volt mind a carlino,
mind a váltópénz, a grano). Titok, hogy miként csinálták,
de a krónika szerint a nápolyiak azért megtalálták továbbra
is a carlino karcsúsításának módját.
A
karib-tengeri térség számos törpe állatfajnak ad otthont,
közülük azonban többet is a kihalás veszélye fenyeget.
A tudósok szerint, ha nem sikerül gátat szabni a természeti
környezet pusztításának a Karib-tenger szigetvilágában,
akkor néhány év múlva semmi sem marad a világ legváltozatosabb
állatfajait felvonultató szigetek élővilágából.
Kopasz
oroszlánok
Hamburg,
2001. december 3. (MTI) - Egy oroszlánnak attól még
nem kell nősténynek, vagy kölyöknek lennie, hogy nincs
sörénye. Léteznek ugyanis "skinhead" hím oroszlánok
is, például az Egyenlítő közeli síkságokon - mutatott
rá Tom Gnoske amerikai biológus a GEO magazin legfrissebb
számában.
Az
Egyenlítőtől minél távolabb és minél magasabb hegyek
közt élnek oroszlánok, annál hosszabb a sörényük. Ugyanakkor
a kisebb növésű, nomád életmódot folytató oroszlánok
sörénye kevésbé hosszú, nehogy a térségben élő falkavezér
hímeket túl bokros sörényükkel bosszantsák.
A
sörény kialakulása tehát nem annyira az állat nemétől
és életkorától függ, mint inkább földrajzi és közösségi
tényezőktől - állapította meg több éves tanulmányainak
eredményeként Gnoske, a chicagói Természettudományi
Field Múzeum munkatársa - jelenti az AFP.
A-vitamin
hiány miatt percenként egy gyerek megvakul
Bécs,
2001. december 3. (MTI - Percenként egy gyermek vakul
meg földünk szegénység sújtotta térségeiben. Az esetek
nagy többségében az A-vitamin hiánya miatt vesztik el
szemük világát. Alultápláltság és egyoldalú táplálkozás
következtében becslések szerint 250 millió gyermek vakul
meg világszerte. Ezeknek a gyermekeknek több mint a
fele két éven belül meghal.
"Egy
olyan közösségben, ahol a túléléshez minden dolgos kézre
szükség van, a vak ember teljes mértékben a család segítségére
van utalva. Ha egy gyermek megvakul, ezáltal többnyire
kirekesztődik a mindennapi életből és nincs esélye arra,
hogy iskolába járhasson. A vakság megfosztja a gyermekeket
minden arra vonatkozó esélytől, hogy valaha is kikerülhessenek
a szegénység ördögi köréből" - hangsúlyozta Rupert Roniger,
a vakokat gyámolító Christoffel szervezet munkatársa.
Az
osztrák szervezet szakemberei rendszeresen vizsgálatokat
végeznek iskolákban és falvakban. Azoknak a gyermekeknek,
akiknél A-vitamin hiányt állapítottak meg, vitaminkapszulát
adnak, ez fél évre megvéd a megvakulástól. A költségek
kapszulánként nem haladják meg a tíz schillinget - olvasható
az APA jelentésében.
Playboy-baba
felnőtteknek
New
York, 2001. december 3. (MTI) - Mindössze 50 dollárba
kerül, alig 40 centiméteres, mégis igazi Playboy-baba.
A híres erotikus magazin e miniatűr "játszótársnővel"
kedveskedik igazi élményhiányban szenvedő férfiaknak.
A
"kisasszonyt" ugyan meztelenül szállítják ki a címzettnek,
de aki akarja, fel is öltöztetheti. Mellékelnek hozzá
némi fehérneműt, egy kabátot, cipőt és egyéb kiegészítőket,
amelyek mind a nyulas emblémát viselik.
A
Playboy hangsúlyozza: az ajándékbabát kizárólag felnőtteknek
szánják. A gyerekeknek ugyanis lelki traumát okozhatnak
a "játszótársnők" buja formái, nem is szólva a műanyag
szeméremszőrzetről.
A
gyártó Stronghold vezérigazgatója szerint ez "minden
idők legrealistább babája. A tervezők minden részletre
figyeltek, még a tenyérvonalakra is. Pontosan olyan,
mint azok a lányok, akik a lap középső oldalán láthatók,
beleértve a mellüket és intim részeiket".
A
jelenleg kapható babának ihletője Victoria Silvstedt,
1997 "főnyuszija", színésznő, síbajnok, fotómodell.
A tervek szerint azonban évente legalább négyféle babát
akarnak piacra dobni, egyenként harmincezer példányban.
A rajongók már interneten is megvásárolhatják őket .
27
kilométeres sebességgel száguld az elemes roller
New
York, 2001. december 4. (MTI-Panoráma) - Egy amerikai
feltaláló azt ígéri, hogy rövidesen a múlt emlékei lesznek
csupán a kipufogógáztól szennyezett levegőjű, közlekedési
dugóktól zsúfolt belvárosok.
Hónapokon
át tartó titkolózás után a találmányairól ismert Dean
Kamen végre bemutatta a nyilvánosságnak a "Segway"-t:
egy elemekkel üzemelő rollert, amely óránként 27 kilométeres
sebességgel képes "száguldani". A 36 kiló súlyú jármű
utasa egyszerűen testsúlyának áthelyezésével szabja
meg a haladási irányt és a sebességet.
"A
Segway az autóhoz viszonyítva olyan lesz, ami az autó
egykoron a lóhoz viszonyítva volt" - jelentette ki Kamen
a Time magazinnak adott nyilatkozatában. Azt ugyan elismerte,
hogy hosszú utak megtételéhez továbbra is szükség lesz
autókra, de rámutatott: a városokban semmi értelme nincs
két tonna súlyú fémedényekkel közlekedni.
A
Time értesülése szerint az amerikai posta, a Nemzeti
Parkok és a General Electric vállalat már rendelt is
elemmel hajtott rollereket, darabját 8000 dollárért.
A városok közül Atlanta közölte, hogy érdekli az új
találmány. A feltaláló máris dolgozik egy könnyebb,
alig 29 kiló súlyú, 3000 dollárba kerülő változaton.
Dean
Kamen és vállalkozása, a DEKA Research and Development
nem ismeretlen az Egyesült Államokban. Kamennek mintegy
száz védett szabadalma van már - többek közt újszerű
kerekesszékek, az első hordozható dialízis-készülék
és az a szívkatéter, amelyet Dick Cheney alelnök használ.
Bill Clinton volt elnök tavaly Országos Technikai Díjjal
tüntette ki a feltalálót.
Seregély-segélykiáltásokkal
a seregélyek ellen
Róma,
2001. december 4. (MTI-Panoráma) - "Playback" seregély-segélykiáltásokkal
űzik el Rómából a seregélyeket, amelyek telente hatalmas
rajokban szállják meg az örök város műemléktereit és
barokk katedrálisait, arra kényszerítve a járókelőket
és turistákat, hogy esernyők alatt keressenek menedéket
az égből aláhulló madárpiszok elől.
A
LIPU olasz madárvédő liga e héttől Róma történelmi városnegyedéből
űzi el a seregélyeket a külvárosokban már sikerrel kipróbált
technológiával: hangszórók segítségével reprodukált
madár-segélykiáltásokkal.
Ornitológusok
hangszalagon rögzítették azokat kiáltásokat, amelyekkel
ezek a madarak a veszélyre figyelmeztetik társaikat,
és ezeket a seregély S.O.S.-jeleket hangszórók segítségével
városszerte lejátsszák alkonyatkor, amikor a hatalmas
madárrajok nyugovóra térnek.
-
A módszer nagyon hatékony és egyáltalán nem kegyetlen,
mivel az ily módon elijesztett madarak egyszerűen továbbállnak
külvárosi parkok vagy városszéli erdők felé.
Október
és február között Németország, Lengyelország és Oroszország
felől mintegy négymillió seregély vándorol az olasz
főváros térségébe, elsötétítve a horizontot és a bámészkodók
tekintetét vonzó különös alakzatokat rajzolva az égre.
A
gigantikus madárrajok ürülékkel borítják be az autókat,
az épületeket és bárkit, akinek nem sikerül időben fedezékbe
vonulnia. A turistáknak tanácsos esernyőt vagy esőkabátot
viselni alkonyatkor, a helyi lakosok pedig néha hónapokon
át kénytelenek tűrni a bűzt.
Tavaly
egy Hongkongba tartó sugárhajtású repülőgép, 250 utassal
a fedélzetén, röviddel a felszállás után egy seregélyrajba
ütközött és kényszerleszállást hajtott végre. Több mint
24 óráig tartott, amíg megtisztították a hajtóműveket.
Ornitológusok
1925-ben figyelték meg az első seregélyeket Rómában,
és azóta a metropolisz enyhe éghajlata, fákkal szegélyezett
úthálózata e kis madarak millióit vonzotta a belvárosi
negyedekbe, a világ egyik legnagyobb seregélyfészkelő-helyévé
változtatva az Örök Várost.
A
sok bosszúságot okozó madarak elűzése céljából a római
illetékesek már 1995-ben kifejlesztették az ál madár-SOS
technológiát és számos távolabbi elővárosban kipróbálták,
mielőtt a belvárosi alkalmazás mellett döntöttek.
A
múlt hónapban már a centrumhoz közeli Prati előkelő
lakónegyedben szólaltak meg a madár-hangosbeszélők.
Az eredmény látványos volt: három nap alatt százezerre
apadt az egymilliós seregélyállomány a kerületben. Mostantól
a történelmi városmag, különösképpen a Termini főpályaudvar
környékének madártalanítására összpontosítanak az olasz
természetvédők.
A
seregélyűző technológia iránt máris érdeklődnek a nagyvárosok
szerte a világban, sőt még hajók is, amelyek a hosszú
tengeri utakon szeretnék távol tartani az őket makacsul
üldöző madárrajokat.
Mikulásvonatot
indított a MÁV
Budapest,
2001. december 4. (MTI) - Elindult az első Mikulásvonat
kedden Szegedről a Budapesten a Vasúttörténeti Parkban
kialakított Mikulásfalva állomásra - közölte a MÁV Rt.
sajtószolgálata az MTI-vel.
Az
ország megyéiből naponta induló különvonatok december
4. és 13. között hatezer gyereket szállítanak a parkba.
A MÁV az idén hatodszor indította el a mikulásakcióját.
A
MÁV közlése szerint az utazás célja, hogy a gyerekekkel
megismertessék a magyar vasúttörténet legszebb emlékeit.
Az iskolások felügyelet mellett felszállhatnak a gőzmozdonyra,
kipróbálhatják a motorkocsizást, megszemlélhetik a különböző
vasúti eszközöket.
Ön
dönt: vezet vagy cigizik ?
Nicosia,
2001. december 5. (MTI-Panoráma) - Meg akarja tiltani
az autóvezetés közbeni dohányzást a ciprusi kormány.
A kabinet 1000 ciprusi font bírsággal - azaz több mint
negyvenezer magyar forinttal - sújtaná a tilalom megszegőit.
Az összeg igencsak magas, mivel kétszerese a ciprusi
havi átlagfizetésnek.
A
kormány az autóvezetők dohányzási tilalmával biztonságosabbá
akarja tenni az autóvezetést, továbbá védeni szándékozik
nem dohányzó utasaikat.
A
tilalom azonban csak parlamenti jóváhagyással léphet
érvénybe. A honatyák igencsak megosztottak a kérdésben,
akad, aki egyenesen "fajüldözőnek" minősítette a dohányzást
üldöző tilalmat és nem akarta elhinni, hogy a kormány
már elfogadta.
Az
egészségügyi miniszter viszont lelkesedik érte, és úttörőnek
kiáltotta ki, mivel a világ egyetlen más országában
sincs ilyen tilalom.
A
miniszter amúgy dohányzik. Hogy autót is vezet-e, arra
nem tért ki a hír.
Börtönből
kampányolt - megválasztották
Tajpej,
2001. december 6. (MTI-Panoráma) - A börtönből kampányolva
is győzni tudott a tajvani parlamenti választásokon
egy húsz évre elítélt politikus.
Jen
Csing-piaót korrupció, gyilkossági kísérlet és illegális
fegyvertartás vádjával csukták rácsok mögé. Választókörzetének
polgárai azonban mégis úgy érezték, hogy ő az emberük:
összesen 34 ezer 3 fő adta rá szavazatát, miután a politikus
családjának négy nemzedéke - az elítélt életnagyságú
fényképét magasba emelve - térden állva könyörgött a
választóknak, hogy voksoljanak rá. A család szerint
Jen politikai üldözés áldozata - ezzel szemben Csen
Suj-pien elnök kormányzata a "fekete arany", a gengszterizmushoz
kapcsolódó politikai korrupció elleni harcban elért
sikernek nevezte letartóztatását.
Jen,
aki elítéltetése előtt egy városi tanács elnöke és buddhista
templomi elöljáró volt, augusztusban kezdte meg húszéves
büntetése letöltését, ugyanakkor megfellebbezte az ítéletet.
Amennyiben a hatóság úgy dönt, hogy óvadék ellenében
szabadlábon védekezhet, parlamenti képviselőként is
tevékenykedhet. Ha viszont a legfelső joghatóság is
megerősíti a korábbi ítéletet, akkor át kell adnia honatyai
helyét másnak.
A
disznók fociznak, a csirkék zenét hallgatnak a holland
luxusfarmon
Velddriel
(Hollandia), 2001. december 6. (MTI) - Irigylésre méltó
sora van az állatoknak a hollandiai Velddriel kísérleti
farmon: a disznók fociznak, a csirkék zenét hallgatnak.
A háromcsillagos hotelekkel vetekedő baromfi- és disznóólakban
első a bentlakók egészsége és lelki egyensúlya.
-
A korábban a mennyiségi mutatókra alapozott követelmények
helyett mára a kutatásoknak, kísérleteknek igazodniuk
kell a fogyasztók új elvárásaihoz - fogalmazza meg ars
poeticáját Paul Gerardy, az állattenyésztésre szakosodott
holland társaság, a Provimi kutatási koordinátora. A
fogyasztók nem egyszerűen minőségi terméket akarnak,
hanem olyan minőségit, amellyel életükben jól, vidáman
tartott állatok szolgálnak.
A
Provimi elsősorban előkevert vitamintápokat, de teljes
tápokat, tápkoncentrátumokat és tejkiváltó termékeket
kísérletez ki az állateledel-gyártók és az állattenyésztők
számára. Velddrielben, a társaság egyik kísérleti farmján
például 600 tojós tyúkot nevelnek, valamennyi külön
ketrecben hallgatja egész nap a nekik szolgáltatott
zenét.
Nem
messze innen a disznók is a paradicsomban érezhetik
magukat. Nem túlzsúfoltan, hanem csupán ötösével élnek
egy-egy kifutóval - mondhatni előkerttel - kitágított
ólban. Hogy legyen mivel agyonütniük az időt, labdájuk
is van, és kedvükre focizhatnak. Bár egy-egy "hajtósabb"
meccs miatt talán kissé lassabban híznak, de a játékkal
elkerülhető, hogy egymással verekedjenek. A disznóólnak
természetesen a hőmérsékletét és a páratartalmát is
állandóan ellenőrzi a "személyzet".
Az
állatok mindent egybevéve a jó körülmények között kevésbé
idegesek, jobb hatásfokkal táplálkoznak, ami jó a tenyésztőknek,
hisz növeli profitjukat. Az 1930-ban alapított cég a
különböző régiók állattartási és klimatikus adottságai
szerint alakította ki különleges tenyésztési módszereit
és tápjait. Ez utóbbiakat akár az emberek is bátran
megkóstolhatják - mondja Gerardy és kedvcsinálóként
maga is elropogtat egy marékkal az egyik tápból.
A
Provimi egyre inkább a természet adta szerekkel igyekszik
kiváltani az antibiotikumokat és a hozamnövelőket. Ezek
helyett gyógynövényeket, fűszereket és szerves savakat
használ. A társaságnak tucatnyi kísérleti üzeme és telepe
van: három az Egyesült Államokban, hat Európában, egy
Brazíliában, egy Chilében, és akad egy még Indiában
is. Valamennyi központot a brüsszeli kutatási és technológiai
agytröszt irányítja.
Tévévetélkedők
- jutalomúttal a Nemzetközi Űrállomásra
London/Washington,
2001. december 6. (MTI-Panoráma) - A Nemzetközi Űrállomás
vendége lehet az a két szerencsés játékos, aki megnyeri
az Image World Media nevű amerikai informatikai-hírközlő
cég és a MirCorp orosz-amerikai vállalat által tervezett
televíziós vetélkedőket.
Gert
Weyers, a MirCorp szóvivője elmondta: az orosz űrhajózási
hatóságok nemrégiben beleegyeztek abba, hogy egy Szojuz
űrhajó fedélzetén eljuttassák a cégek által megálmodott
versenyek két győztesét a Földtől 400 kilométerre keringő
űrállomásra.
A
Nemzetközi Űrállomásra szóló első nyereményutat az a
játékos kapja, aki megnyeri a 13 részes "Ókori űrhajós"
nevű televíziós vetélkedőt. A második utast egy későbbi,
egyelőre nem meghatározott játék versenyzői közül választják
ki.
A
két szerencsés - az első űrturistához, az amerikai Dennis
Titóhoz hasonlóan - 8-10 napot tölthet majd el az űrállomás
fedélzetén.
A
BBC World internetes honlapjának tájékoztatása szerint
az Image World Media már hozzá is kezdett a lehetséges
űrturisták felkutatásához: az érdeklődők a contestant@imageworldmedia.com
elektronikus levélcímen jelentkezhetnek a versenyre.
8
nap alatt 6 autót nyert házaspár
Tajpej,
2001. december 7. (MTI-Panoráma) - Nyolc nap alatt hat
autót nyert egy tajvani házaspár egy bevásárlóközpont
akciója révén. A pár annak köszönhette a féltucat gépkocsit,
hogy bútort vett az áruház-együttesben. Először nem
akarták elhinni, hogy autót nyertek, azután azt, hogy
még egyet, azután azt, hogy már megint egyet és így
tovább.
A
hatodik után viszont már megelégelték a dolgot, és remélték,
hogy nem kell több nyereményautó átvételével vacakolniuk.
Szerencséjük
volt, nem kellett. Hetediket már nem nyertek.
Az
autók egyébként 12500 amerikai dollárba kerülnek - darabonként.
A
bevásárlóközpont összesen száz autót sorsolt ki.
Kávéillatú
kávés bélyeg a faszagú után
Rio
de Janeiro, 2001. december 7. (MTI-Panoráma) - Kávéillatú
bélyegeket bocsát ki Brazília. A bélyegek jól illenek
aromájukhoz: egy csésze gőzölgő kávé látható rajtuk.
Az illatot mikrokapszulás bevonattal sikerül produkálni,
és a bélyegek - ígéretek szerint - akár öt éven át is
megőrzik aromájukat.
Az
újdonság csakis külföldre címzett küldeményekhez lesz
érvényes, a cél velük a brazil kávé iránti keresletet
élénkítése. A kávébélyeg - vagy bélyegkávé ? - ára nagyjából
fél amerikai dollárnak felel meg.
A
Brazil Postának egyébként nem ez az első szagakciója.
1999-ben égett faszagú bélyegeket bocsátott ki az Amazonas
esőerdeinek felégetése elleni kampánya során.
Százezer
dollárba kerülne Britney Spears "lekoppintása"
New
York, 2001. december 7. (MTI) - Átlagáron százezer dollárba
kerülne a tinédzser popsztár, Britney Spears "lekoppintása"
fiatal hölgyrajongói számára, ha netán plasztikai sebésszel
próbálnának hozzá hasonló külsőre szert tenni - derül
ki a New York Post című bulvárlap kozmetikai sebészek
körében elvégzett felméréséből.
Ami
a részleteket illeti, Spears lemásolásának költségei
a következők: az orr átoperálása "a la Spears" fazonra
- 6500 dollár. Hasonló őzikeszemeket 4000 dollárért
"készítenek" a sebészek. Teltebb ajkak kialakításához
zsiradékot kell eltávolítani az "átoperált" hölgy hátsó
feléből - 10 000 dollárért. Ezek azonban még csak a
kisebb költségek. Tökéletes keblek kialakítása műtéti
úton ugyancsak 10 ezer dollárba kerül.
A
bálványukhoz való nagyobb hasonlatosság kedvéért a páciensek
átoperáltathatják hasukat, felső combjukat és térdüket
is. Ötezer dollárba kerül teljesen új hajgyökerek beültetése,
hogy "igazi Britney-sörény" ékesítse a fejet. A legtöbbe,
mintegy 25 000 dollárba a fogak porcelánbevonata kerül
- jelentették a hírügynökségek.
A
hosszú élet titka 109 év referenciával
Hongkong,
2001. december 7. (MTI) - Egy 109 éves kínai aggastyán
felfedte a hosszú élet, vagy legalábbis az ő élethosszának
titkát. Lu Zsi-csijan minden napra szóló receptje a
következő: reggeli: négy tojás,
hat szelet kenyér, egy pohár szójatej ebéd: a reggelinél
kevesebb vacsora: az ebédnél is kevesebb.
Lu
kedvenc étkei a zöldségek, és életvitelének szigorúan
pontos rendhez igazodó része - az étkezéseken kívül
- az alvás: minden nap este tízkor fekszik le és reggel
hatkor kel.
A
109 éves férfi hobbija a harcművészet, naponta legalább
egy órán át gyakorolja. A hosszú élethez létfontosságúnak
tartja, hogy sose aludjunk a bal oldalunkra fordulva,
mert ezzel akadályoznánk szívműködésünket, illetve vérkeringésünket.
Lu
amúgy Kína középső vidékén él, de sokat járja a világot,
a minap épp Hongkongban vendégeskedett egy harcművészeti
rendezvényen.
Bunkerépítési
láz az Egyesült Államokban
Springfield/New
York, 2001. december 8. (MTI) - Az Egyesült Államok
lakói a hidegháború óta nem látott mértékben házi bunkereket
építtetnek az atomterrorizmustól való félelmükben. Sok
amerikai lakóingatlanát is megterheli jelzáloggal, hogy
fedezhesse a bunkerépítés költségeit. Egyes vállalatoknál
a vezetőket bunkerral jutalmazzák.
A
családi bunkerek építése nem új jelenség a tengerentúlon:
a hidegháború korai éveiben amerikaiak ezrei építtettek
föld alatti bunkert kertjükben vagy házuk alatt, a szövetségi
kormány kész tervekkel is segítette az akciót.
A
nemzetközi terrorizmus jövőbeni csapásai ellen védekezik
a New York-i értéktőzsde is: létrehoztak egy titkos,
tartalék kereskedő területet.
A
tőzsde vezetői elmondták: ha egy támadás következtében
összedőlne a The Wall Street 11-es számú épülete - amely
1903 óta ad otthont a tőzsdének -, akkor 24 órán belül
vagy még hamarabb helyre lehet állítani a kereskedést.
A november elején próbának alávetett, teljes telefonos
és számítógépes felszereltségű titkos tőzsdeterem helye
nem ismert, csak annyit tudni, hogy New Yorkban van.
New
Yorkban a metróállomásokon, az alagutakban és a helyi
érdekű vasút megállóiban pedig a közeljövőben különleges,
vegyi anyagokat érzékelő berendezéseket fognak elhelyezni
az esetleges terrortámadások megelőzésére. Hasonló eszközöket
teszteltek a héten a fővárosban, Washingtonban is.
Az
Egyesült Államokban állítólag már kidolgozták a baktériumfegyverek
előrejelzésére - például a lépfene felismerésére - képes
detektorokat is, amelyeket először Salt Lake Cityben,
a 2002-es téli olimpiai játékok alatt fognak alkalmazni
februárban.
Kilencven
millió éves csontváz
Münster,
2001. december 10. (MTI) - Nem akármilyen felfedezést
tett - ötven éves késéssel - egy münsteri múzeum a saját
pincéjében. Preparálás közben derült ki, hogy a csontváz,
amelyen dolgoztak, egy 90 millió évvel ezelőtt élt,
úgynevezett "bulldog-hal" maradványa.
A
münsteri egyetem földrajzi-őslénytani múzeumában született
felfedezés a maga nemében meglehetősen páratlannak számít:
a világon a legrégibb - és egyben Közép-Európában a
legelső - ilyen leletről van szó - jelentették a hírügynökségek.
Harcok
a Lennon utcában
Újvidék,
2001. december 11. (MTI-Panoráma) - Utcanévharc kezdődött
John Lennon miatt Újvidéken.
A
néhai Beatles zenekar néhai tagjáról utcát neveztek
át halálának 21. évfordulóján -, ami nem mindenkinek
tetszik. Az ünnepségen nem tolongott nagy tömeg, mindössze
vagy ötvenen voltak, ám közülük tízen csakis ünneprontónak
mentek el. A főleg nyugdíjasokból álló "kemény mag"
szenvedélyesen ragaszkodott az utca régi nevéhez, amely
Blagoje Parovicnak, a spanyol polgárháború egyik szerb
harcosának állított emléket.
A
"parovicisták" - akik között több nyugalmazott katonatiszt
akadt - tojásdobálással fenyegették meg az ünnepségen
a város vezetőségét, amiért az Lennonnal akarja "modernizálni"
a település imágóját.
Tüzes
köveket lövell a Popocatepetl
Mexikóváros,
2001. december 11. (MTI) - A mexikói Popocatepetl tűzhányó
helyi idő szerint hétfő este vörösen izzó köveket, hamut
és gázokat lövellt ki, a környező falvakat azonban nem
veszélyezteti. Egy vulkánszakértő szerint a mérsékelt
erejű kitörés során az izzó kövek közel 1 kilométer
magasra repültek fel a Mexikóvárostól mintegy 65 kilométerre
fekvő tűzhányó 5.452 méter magas kráteréből.
Biztonsági
okokból a Popocatepetl környékén lezárták a forgalmat.
Visszatért
a riksa Varsóba
Varsó,
2001. december 12. (MTI-Panoráma) - A varsói Óvárosba
visszatértek a második világháború alatti időkből ismert
háromkerekű riksák, a több kelet-ázsiai országban használatos,
"emberhajtású" triciklitaxik korszerűbb változatai.
A
riksákat a német megszállás idején használták Varsóban,
miután a nácik elkobozták a gépkocsikat, motorkerékpárokat
és egyéb járműveket. Fontos közlekedési eszközök voltak
akkoriban, sokszor a titkos, földalatti lengyel egyetemek
diákjai hajtották őket.
A
kerékpáros riksákat, amelyeken az utas egy tetővel ellátott
padon ül elöl, a "kocsis" pedig mögötte pedálozik, a
lengyel főváros egy lódzi cégtől vásárolta (ott már
négy éve járnak a riksák).
Egyelőre
hét darab van belőlük Varsóban, az óvárosi Palota téren
várják a turistákat a kétlovas fiákkerek mellett. Két
zlotyért (140 forintért) tíz perces óvárosi körutat
lehet velük tenni a négy szabadon választható útvonal
valamelyikén. Egész évben közlekednek, kivéve a különösen
fagyos téli napokat.
Hitchkokra
emlékeztető varjúinvázió Szingapúrban, jobbkezes varjak
Szingapúr,
2001. december 13. (MTI-Panoráma) - Alfred Hitchcock
Madarak című horrorjába illő jeleneteket élnek át évek
óta Szingapúr lakói. A délkelet-ázsiai városállam magas
lakóépületeit valósággal elárasztották a dolmányos varjak.
Ugyanakkor a varjak "jobbkezesek" - legalábbis ezt állapította
meg az Új-Kaledónia Csendes-óceáni szigeten honos Corvus
moneduloides varjúfajtáról Gavin Hunt, az aucklandi
egyetem (Új-Zéland) kutatója.
A
helyi hatóságok szerint jelenleg mintegy 98 ezer varjú
szállja meg rendszeresen az épületeket: a kékesfekete
tollú, rosszhírű, ám fölöttébb, sőt, túlságosan is "emberközeli"
madarak lecsapnak minden ételmaradékra, és igen gyorsan
szaporodnak. Biológusok két éven át tartó tanulmányozás
után megállapították: legalább egy évtizedre van szükség,
hogy a varjúátkot legalább "keretek közé" lehessen szorítani,
de valószínűleg soha nem lehet teljesen kiirtani őket
Szingapúrból.
Navjot
Sodhl kutató professzor megállapította például, hogy
egy-egy lakótömböt éjjelente legalább 2-3000 varjú keres
fel, és hangjuk felülmúlja a legmodernebb nagyvárosi
zajártalmakat is. Az a legfélelmetesebb - mondta Sodhi
a Reuters-nak -, hogy számuk évente megduplázódhat,
szaporaságuk a legyekéhez hasonló. E folyamatot már
évek óta próbálják megfékezni: szabad a varjúvadászat,
igyekeznek lefedni az összes szemeteskukát, de ezek
az intézkedések mindeddig eredménytelenek voltak.
A
legmeglepőbb a történetben az, hogy a varjak nem is
őshonosak Szingapúrban. A biológusok szerint a múlt
század 40-es éveiben kezdtek el átköltözni Indonéziából
vagy Malajziából. Most, hogy "bemérték" repülési útvonalaikat
és feltérképezték szokásaikat, úgy vélik, hogy 10 éven
belül számukat 10 ezerre lehetne csökkenteni. Félő azonban,
hogy ebbe a varjak is beleszólnak.
"JOBBKEZESEK
AZ ÚJ ZÉLANDI VARJAK
A
varjak "jobbkezesek" - legalábbis ezt állapította meg
az Új-Kaledónia Csendes-óceáni szigeten honos Corvus
moneduloides varjúfajtáról Gavin Hunt, az aucklandi
egyetem (Új-Zéland) kutatója. Ezekről a varjakról köztudott,
hogy ügyes "szerszámkészítők". A pandanus-fák leveleinek
széleiből ugyanis kalapáló és tépő mozdulatok egész
sorával - csőrük segítségével - lándzsaszerű szerszámokat
készítenek, amelyekre azután a táplálékul szolgáló rovarokat
felnyársalják. Hunt és munkatársai megvizsgálták ennek
a "szerszámkészítésnek" a nyomait a faleveleken és azt
találták, hogy túlnyomórészt a levelek bal oldalát "munkálták
meg" a varjak. Ehhez pedig az kellett, hogy a levél
jobbra helyezkedjék el a fejüktől és jobbról balra mérjenek
rá csőrükkel csapásokat.
A
kutatók ennek okaként feltételezik, hogy a fákon az
óramutató járásával egy irányban növekvő levelek baloldali
széle inkább hozzáférhető a varjak számára. Ugyanakkor
azt is tapasztalták, hogy a kedvezőtlen helyen nőtt
leveleket a varjak mindkét oldalukon "megdolgozták",
ami arra utal, hogy képesek különbséget tenni "jobb-
és balkezesség", vagy inkább "jobb- és balfejesség"
között. Ilyen képességet - az ember mellett - eddig
csupán néhány esetben figyeltek meg: gorilláknál - mutat
rá a dpa jelentése.