Érdekes
04
(
2001.)
Spanyol
macho-k: keveset és rosszul szeretkeznek
A
spanyolok keveset és rosszul szeretkeznek, derült ki
egy nemrég készült felmérésből. Eszerint a nemi aktusok
átlaga heti kettő, időtartamuk általában nem éri el
a 15 percet, sőt a behatolás után az esetek 75 százalékában
csak két percig tart.
Az
ügyben a sajtónak nyilatkozó Hernán Cancio klinikai
pszichológus kiemelte, hogy a nők legnagyobb többségénél
az okoz szorongást, hogy a testük nem olyan tökéletes,
mint a színésznőké vagy a manökeneké. A férfiak azért
keserednek el, mert egyre több pornográf lapot forgatnak
és filmet, meg videót néznek, ezek "hősei" pedig kizárólag
az átlagnál jóval potensebb(nek látszó) egyének, az
összehasonlítás tehát lehangoló. (MTI)
Harangot
öntenek a szupertitkos orosz atomközpontban
A
nyizsegorodi területen fekvő Szárov városában, a korábban
Arzamasz-16 kóddal jelölt, szupertitkos szovjet-orosz
atomközpontban harangöntéssel és gyémántcsiszolással
próbálják meghódítani a világpiacot - az orosz atomprogramra
ugyanis alig jut, nagyszabású nukleáris programokra
pedig egyáltalán nincs pénz.
A
szakemberek a meglévő szárovi tudományos potenciált
kihasználva, a matematikai modellezés korszerű számítógépes
technológiájának segítségével megfejtették a régi harangöntő
mestereknek a szovjet időkben teljesen elfelejtett titkait.
Az atomközpontban próbaképpen már öntöttek harangokat,
s az első darabok "művészi zúgása" megnyerte a helyi
zenei szakértők, mi több, az idelátogató Msztyiszlav
Rosztropovics, a világhírű karmester és gordonkaművész
tetszését is.
Az
1946-ban a szovjet atomfegyver-arzenál kifejlesztésére
létrehozott szárovi atomközpont másik reménysége a gyémántcsiszolás,
mivel Oroszország nem rendelkezik megfelelő csiszolókapacitással.
Ugyancsak matematikai módszerekkel dolgozták ki, hogy
milyen megmunkálás szükséges a briliánsok teljes fényű
ragyogásához. Szinte mellékesen lézertechnológiák is
kerekedtek a gyémántok darabolására, illetve jelölésére.
A
kutatóközpontban most külön ékszerrészleg is működik,
ahol évente már négyszáz darab remekmű kerül ki a mesterek
keze alól - de a termelést néhány éven belül meg akarják
tízszerezni. (MTI)
Mesés
karrier
Cipőpucolóból
tanácsos. Egyik napról a másikra az érdeklődés középpontjába
került Luis Eduardo Diaz, akit - miután húsz éven át
utcai cipőpucolóként dolgozott a kolumbiai főváros központjában,
nagy többséggel beválasztottak Bogotá negyven tagú városi
tanácsába.
Diaz
a 228 jelölt között a tizenegyedik helyen végzett. A
37 éves férfinak 10 testvére van, családja hulladékfeldolgozással
keresi kenyerét. Azt tervezi, hogy városi tanácsosként
minden erejével támogatja majd a rászorulókat, az utcai
árusokat, s általában a szegényeket. Szorgalmazni fogja
számukra közegészségügyi és oktatási program beindítását
is. Diaz, aki 2001. január elsejével lép hivatalba,
kijelentette, hogy nem tart igényt szolgálati autóra
és mobil telefonra.
"Ezek
különcségek, amikor olyan sok a szegény ember" - jelentette
ki. S hogy mit csinál addig, amíg elfoglalhatja új hivatalát?
"Cipőket pucolok fényesre" - mondta az AFP-nek. (MTI)
Hasas
pasas
A
sörhas kialakulásának okai. Brit kutatók olyan patkányokat
tenyésztettek ki, amelyek éltük delén "sörhast" növesztenek.
A kísérlet célja kideríteni, miért van az, hogy férfiaknál
a nagy has "a legszebb életkorban" növeli a szívmegbetegedés,
a cukorbaj, a magas vérnyomás és az agyvérzés kockázatát.
Sydneyben
az elmúlt napokban számolt be munkájáról a Iain Robinson,
a londoni National Institute for Medical Research professzora
vezetésével dolgozó szakértői csoport.
Véletlennek
köszönhetik, hogy rájöttek: patkányok is növeszthetnek
"sörhast" - fejtette ki Robinson professzor az AAP ausztrál
hírügynökségnek. Egy genetikailag megváltoztatott laboratóriumi
patkány ugyanis élete delén pocakot növesztett, míg
testének más részein nem rakódott le zsír. Az ebből
az egyedből kitenyésztett hímnemű patkányok - Robinson
professzor szerint - éppen úgy pocakot növesztenek,
míg a nőstények csak egészen idős korukban híznak el.
"Véletlenül
jöttünk rá arra, hogy létezik ilyen genetikai adottság.
De - és ez sokkal jelentősebb - következtethetünk belőle
arra, hogy miért a testnek éppen azon a táján rakódik
le a zsír, és hogy miért van különbség ebben a tekintetben
hímek és nőstények között" - mutatott rá.
Az
eddigi feltevések szerint a nők petefészke védelmet
nyújt életük delén az ellen, hogy hasra elhízzanak.
Laboratóriumi kísérletek során ugyanis azok a nőstény
patkányok, amelyeknek petefészkét eltávolították, éppen
úgy "sörhasúak" lettek, mint a hímek. A kutatócsoport
azt még nem tudta bebizonyítani, hogy létezne "sörhasgén".
Valószínű azonban, hogy sikerül majd meglelni ezt a
gént a hízást előidéző számos különböző gén között -
olvasható a DPA jelentésében. (MTI)
Forró
vonal
A
mobilos tinik nem gyújtják meg. Sok serdülőkorú a maroktelefon
iránti szenvedélye következtében leszokik a dohányzásról
- állítja egy közelmúltban elkészült tanulmány.
A
British Medical Journal legújabb számában a manchesteri
egyetem kutatói egy országos dohányzásellenes kezdeményezés
eredményei alapján arra a következtetésre jutottak,
hogy Nagy-Britanniában egyre kevesebb tizenéves gyújt
rá, és helyette mobiltelefont vesz kézbe.
A
tanulmány szerint Nagy-Britanniában 1996-ban a 15 éves
fiatalok mintegy 30 százaléka hetenként legalább egyszer
rágyújtott. Tavaly ezzel szemben mindössze 23 százalék
volt ez az arány, ugyanakkor pedig ebben a korcsoportban
tízről hetven százalékra emelkedett a mobiltelefon tulajdonosok
száma. A tanulmány szerzői szerint a serdülők számára
a maroktelefon helyettesíti a parázsló cigarettát abban
a törekvésükben, hogy felnőttnek tűnjenek.
A
kutatók azt is állítják, hogy a maroktelefon-reklámok
is hasonlítanak a cigaretta-reklámokra. Mindkét reklám
az individualitást, az imázs és és az egyéni stílus
kialakítását ígéri ugyanis. Annak, hogy a mobiltelefon
a serdülőkorúaknál esetleg kiszorítja a cigarettát,
egyik oka a tanulmány szerzői szerint a fiatalok zsebpénzében
látják. Zsebpénzükből ugyanis nem képesek egyidejűleg
fizetni a dohányzás és a maroktelefon költségeit - áll
az AFP jelentésében. (MTI)
Jó
kosz, jókor
Az
allergia új ellenszere. Aki gyermekkorában sok káros
anyag ráhatásának volt kitéve, azt felnőttként ritkábban
gyötri allergia - állítják bőrgyógyászok.
"Sarkosítva
azt mondhatnánk, hogy aki engedi gyermekeit mocsokban
felnőni, az elejét veszi az allergia kialakulásának"
- jelentette ki Erwin Schöpf freiburgi professzor, a
Német Dermatológiai Társaság elnöke. Különféle vizsgálatok
ugyanis azt mutatták, hogy pozitívan befolyásolja az
egészséget, ha a gyermekek korán átesnek különféle fertőzéseken.
Az
egykori NDK polgárai például ritkábban szenvedtek a
neurodermitis nevű bőrbajtól, a német újraegyesítés
óta ellenben fokozatosan növekszik ennek a betegségnek
az előfordulási aránya a lakosság körében. Milyen okokra
vezethető vissza, hogy káros hatású anyagokkal különösen
telített vidékeken kevesebben betegszenek meg? Erről
sok találgatást lehet hallani, de kevés bizonyíték áll
rendelkezésünkre" - hangoztatta Schöpf professzor. A
számok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy az NDK-ban
minden allergiás megbetegedés - beleértve a szénanáthát
és az asztmát is - ritkábban fordult elő.
"Túlságosan
steril környezetben neveljük fel gyermekeinket - folytatta
a professzor. - Ezáltal a szervezet immunrendszerének
később jut eszébe, hogy allergiával reagáljon a környezetben
előforduló olyan ártalmatlan anyagokra, mint a pollenek
és az atkák. Ahelyett, hogy a szülők túlzóan ügyelnének
arra, nehogy gyermekeik vírussal fertőződjenek, jobb,
ha a kicsinyek immunrendszere "megedződik". Igen alkalmasak
erre az óvodák és a sokgyermekes családok - áll a dpa
jelentésben. (MTI)
Amerika
papírjai
Nem
kis összeget, 14 millió dollárt igyekszik előteremteni
a washingtoni kongresszusi könyvtár (Library of Congess),
hogy megszerezhesse a német földrajztudós, Martin Waldseemüller
(1470-1518) híres világtérképét. Waldseemüller volt
ugyanis az, aki 1507-ben az "America" nevet adta az
új kontinensnek.
Öt
évszázados fennállása óta ez az első eset, hogy a kivételes
jelentőségű térkép, a reneszánsz nyomdatechnika remekműve
eladó. A washingtoni könyvtár kizárólagos vételi ajánlatot
kapott egy német hercegtől, de azzal a feltétellel,
hogy november 14-ig magánszemélyektől össze kell gyűjtenie
a 14 millió dolláros vételárat.
Ez
az első okmány, amelyben megjelenik az Amerika elnevezés
az egész kontinens vonatkozásában. Olyan ez, mint egy
születési anyakönyvi kivonat - magyarázta az AFP-nek
John Hebert, a kongresszusi könyvtár földrajzi és kartográfiai
osztályának vezetője. (MTI)
Magán-tengeralattjárók
A
magánrepülőgép már nem igazán jele a gazdagságnak. A
legújabb, valódi státusszimbólum a magán-tengeralattjáró.
Az
új hobbi első hódolója Paul Allen, a Microsoft társalapítója.
Az amerikai multimilliárdos, aki a 4. helyen áll a világ
leggazdagabb embereinek listáján, a tenger szerelmese.
A Sunday Times szerint olyan tengeralattjáró-modellt
rendelt meg a seattle-i Olympic Submarine Technologies-nél,
amelyben kényelmesen elfér tíz utas. És frissiben vásárolt
is hozzá egy "kis kelléket", egy helikopter fel és leszállására
is alkalmas yachtot, amelyhez tengeralattjárózás után
ki lehet kötni a búvárhajót.
Példáját
követve három arab mágnás is megrendelte a maga tengeralattjáróját,
sőt, az egyik mindjárt kettőt, méghozzá a legdrágább
fajtából, a Phoenixből, amely 8,5 millió dollárba kerül.
(MTI)
Péniszpantomim
a londoni színpadon
Viharos
sikere van London színházi világában egy - gyermeki
finomítással élve - "kukacos" produkciónak: két ausztrál
komikus kasszasiker-rekordokat döntöget virtuóz hímvessző-mutatványaival.
A
művészeti műfajt tekintve leginkább péniszpantomimnak
nevezhető produkció nyitányaként letolják nadrágjukat,
majd pedig saját kezűleg mintázzák meg egyebek közt
az Eiffel-tornyot, a Loch Ness-i szörnyet - abból, amijük
van. Az eredményt jókora kivetítőkön tárják a nézők
szeme elé.
Repertoárjukban
szerepel erszényből kikandikáló kis kenguru, elefánt,
héjából kikecmergő kagyló, de csinálnak kentucky sült
csirkét is. Annyira jól csűrik-csavarják a dolgot, hogy
a közönség tombolva ünnepli a produkciót, amelyet a
nagy érdeklődésre való tekintettel meg kellett hosszabbítani
egészen a jövő évig - jelentette a Reuters.
A
péniszpantomimnak a Whitehall színház ad otthont, Nelson
admirális emlékműve és a Big Ben között. Utóbbi kettő
feltehetően látható a műsorban is a két ausztrál feldolgozásában
- anyagi lehetőségeik határain belül.
A
két sztár egyébként óva inti attól a közönséget, hogy
otthon a saját szakállukra maguk is hasonlóan "nyakatekert"
produkcióval próbálkozzanak. (MTI)
Olvasó
kutya
Olvasni
tudó, levélszortírozó kutyával büszkélkedhet egy brit
hölgy. A Denver névre hallgató ötéves cocker spaniel
- gazdájának állítása szerint - képes elolvasni, vagy
legalábbis felismerni a társasházba beérkező levelek
címzését. Az eb minden reggel várja a postást - akivel
egyáltalán nincs haragban -, átveszi tőle a leveleket,
szétválogatja és szétosztja a ház három lakója között
- jelentette a dpa.
"Soha
nem keveri össze a leveleket" - állítja gazdája, a tolókocsihoz
kötött, 45 éves Jeannie Crangle, aki Denverrel együtt
Barnoldswickben (Yorkshire grófság) él. "Nem tudjuk,
hogy miként csinálja, de valamiképpen meg tudja különböztetni
egymástól a borítékokon olvasható neveket" - tette hozzá.
Denvert
testi fogyatékosokat segítő kutyának képezték ki. Egyebek
közt tud bevásárolni, "felveszi" a telefont, összegyűjti
a szennyest, és pótolja az elfogyott toalettpapírt a
vécében. "Arra azonban, hogy elolvassa a postát, soha
nem tanították" - erősítette meg Crangle asszony, megjegyezve,
hogy ha ember lenne, valószínűleg feleségül menne hozzá.
Egy
kutyakiképző magyarázata szerint a legvalószínűbb az,
hogy Denver a borítékokon szereplő nevek eltérő hossza
alapján képes köztük különbséget tenni.
A
kutya mindazonáltal a leveleket sohasem bontja fel,
hogy elolvassa, írni pedig egyáltalán nem tud. (MTI)
Milánó:
rablók királyi fogása a királynő ebédje alatt
Három
bűnöző a hivatalos itáliai látogatáson tartózkodó II.
Erzsébet angol királynő biztonsági emberének kiadva
magát Milánóban kirabolt egy pénzszállító autót.
Pénteki
olasz lapjelentések szerint a leleményes gengszterek
autójukon megkülönböztető jelzést használtak és 70 millió
forintnak megfelelő összeggel oldottak kereket.
A
rablást gondosan előkészítették. Mialatt az angol királynő
olaszországi hivatalos látogatásának záróaktusaként
csütörtökön a milánói prefektúrán részt vett a tiszteletére
adott díszebéden, a magukat polgári ruhás biztonsági
embereknek kiadó banditák néhány száz méterre az épülettől
megállították egy zürichi biztosítási ügynökség pénzszállító
autóját.
Mire
a kocsikísérők ráébredtek, hogy ezek a férfiak nem a
királynőt védik, már késő volt: a rablók fegyverrel
a pénz átadására kényszeríttették őket, majd ismét a
megkülönböztető jelzést használva elrobogtak.
A
brit uralkodó látogatásával kapcsolatban elrendelt rendkívüli
készültség légkörében, a biztonsági emberektől hemzsegő
forgalomban mi sem lehetett természetesebb, mint a szirénázva,
kékfényű lámpáit villogtatva száguldó gépkocsi. (MTI)
Adonisz-komplexus
Amerikában és Olaszországban
Az
amerikai férfi Adonisz-komplexusban szenved. Sok időt
tölt a fürdőszobában, nem átallja magát tükrökben nézegetni
minden oldalról, pomádézza a haját, krémekkel kenegeti
a testét és a női tekintetek alatt Michelangelo Dávidjának
pózába vágja magát. A jelenség nemcsak a fiatalokra,
hanem az érettebb korosztályra is jellemző. Legalábbis
ezt állítja két amerikai pszichiáter most megjelent
Az amerikai férfi rejtett válsága című könyve.
Tény,
hogy ma Amerikában 2,5 millió férfi jár rendszeresen
edzőterembe. Tíz-tizenöt millióan legalább hetente egyszer
gyúrnak, sokan otthon edzenek és diétáznak, hogy Stallonéra,
vagy Schwarzeneggerre hasonlítsanak.
A
szerzők az Adonisz-komplexus okát abban látják, hogy
a férfiak elvesztették biztonságérzetüket. "Az amerikai
nő agresszív - mondják - a férfi fenyegetettnek érzi
magát és azt hiszi, hogy izmaival még bizonyíthatja
férfiasságát. De ez patologikussá válhat náluk." Kutatásaik
során arra a megállapításra jutottak, hogy a férfiak,
izmaik növelésére fordított igyekezetükben csak külsejükkel
törődnek, az egészségükkel alig, így sokan gyomorbántalmakban
szenvednek, vagy cukorbetegekké válnak. A nőknél sem
érnek el azonban sok eredményt. Egyrészt a gyengébb
nem is kezd erre az útra lépni, egyre több a testépítő
közöttük, másrészt, egyre több lány utálja a "beefcake"-eket,
a "hústortákat", ahogy az amerikaiak becézik a túlfejlesztett
izomagyúakat.
Az
már kevésbé meglepő, hogy a tengerentúliak után a macho
hagyományokat ápoló olasz férfiak próbálnak minél szívdöglesztőbb
külsőt ölteni. A bálványok egyike Alessandro Gassman,
a nemrég elhunyt nagy színész fia. Az ifjú Gassman hetente
háromszor jár edzőterembe, és minden reggel bekeni túl
göndörnek tartott haját. 36 éves korára meztelenül állt
a híres fotós, Andreas Bitesnich gépe elé. Aktjai a
Max magazin naptárát fogják díszíteni.
"Nagyon
szépek ezek a fotók. És örülök, ha arra gondolok, hogy
fiam, Leo, amikor nagy lesz és nekem pocakom és ráncaim
lesznek, láthat majd jobb formában, mint amilyenbe akkor
leszek - mondta a Corriere della Serának Alessandro,
aki a közeljövőben keresztes lovagot alakít - szerencsés
vagyok, mert olyan a metabolizmusom, hogy sok kalóriát
éget el különösebb erőfeszítés nélkül."
Gassman
fia különben nem tartja magát szépnek, szerinte rossz
a tartása, túl nagy a lába, és karjai aránytalanul izmosak.
Ki szerinte az igazi Adonisz?
"Johnny
Depp. Ha nő lennék, beleszeretnék" - hangzott az "úrválasz".
(MTI)
Kutyaeledel-automaták
Amszterdamban
Ételautomatákat
állítanak fel kutyák számára Amszterdamban, a világon
elsőként.
Az
újítás október 4-én startol, az állatok napján, amikortól
a séta közben megéhező ebeknek süteményt és egyéb harapnivalót
vásárolhatnak gazdáik az utcán felállított automatákból
- írta a De Telegraaf című lap.
A
nyitás napja akciós: ingyen adják a falatokat az automaták,
azután pedig mintegy 400 magyar forintba fog kerülni
egy-egy adag "kutyasnack".
A
gyártó büszkén hirdeti, hogy a világ első kutyaeledel-automatái
az amszterdamiak - jelentette a dpa. (MTI)
Kipufogógázból
gyémánt
A
kipufogógázt gyémánttá alakító készüléket fejlesztettek
ki Ausztráliában.
A
New Scientist magazin leírása szerint a borosüveg méretű
készülék a kipufogógáz szennyező részének 70 százalékát
képes szénné alakítani, amelyből azután gyémánt nyerhető.
A szűrőszerkezet az acél olvadási hőmérsékletének háromszorosára
hevíti a hulladékgázt, hogy szennyező részecskéi ionokra,
pozitív és negatív töltésű atomokra bomoljanak. Amikor
azután lehűlnek, a végeredmény ártalmatlanabb matéria.
"Ideális
laboratóriumi körülmények között 90 százalékkal sikerült
csökkenteni a szénmonoxid-, széndioxid- és szénhidrogén-kibocsájtást.
Kint az utakon az arány feltehetően 70 százalékos lesz"
- mondta Elias Siores, a készülék egyik kifejlesztője,
a melbourne-i Swinburne Műszaki Egyetem kutatója.
A
kipufogógázból nyert szén átalakításával persze Dél
Csillaga nagyságú és szépségű drágaköveket nemigen lehet
nyerni, de ipari minőségű gyémántot igen - mikrohullámú
hevítéssel.
"Valahányszor
szervizbe visszük majd autónkat, kiveszik belőle a kipufogógáz-szűrőt,
és elküldik a gyárba, amely azután ipari gyémántot készít
belőle" - mondta Siores. Hozzátette, hogy a készülék
nem csak gépkocsik, hanem gyárak, erőművek, kőolaj-finomítók,
vegyi üzemek légszenny-kibocsájtásának csökkentésére
is alkalmas. (MTI)
"Letitánozzák"
London utcáit
Úttörő
módon légtisztító utcakövekkel fogják burkolni London
utcáit.
A
titánnal bevont utcakövek a remények szerint magukba
szívják majd a nitrogén-oxidokat, és átalakítják ártalmatlan
nitrogénné és oxigénné, jelentősen csökkentve a nagyvárosi
légszennyet. A ritkafémmel burkolt, légtisztító utcakövek
kifejlesztésébe a japán Mitsubishi cég is bekapcsolódott.
London
központjának útfelelőse, Frixos Tombolis a BBC rádiónak
elmondta, hogy ha a titános utcakő kiállja a próbákat,
akkor néhány éven belül erre fogják cserélni az útburkolatokat.
(MTI)
A
brit, aki 25 éve nem hagyta el a lakását
Egy
brit férfi már 25 éve nem hagyta el a lakását, mert
annyira kövér. Nem mintha Jack Taylor, a Bradfordban
élő volt birkózó 320 kilója ellenére nem tudna mozogni.
Attól tart azonban, hogy ha az utcán mutatkozna, rendkívüli
kövérségével elterelné az autósok figyelmét és balesetet
okozna.
A
dpa jelentése szerint az 55 éves exbirkózó 1975-ben
ment el utoljára hazulról. A The Sun című bulvárlapnak
elmondta: olyan régóta van otthon, hogy már teljesen
megszokta és nem kívánkozik el. Nem is magányos, mert
van egy barátnője, aki bár nem kövér, de "szép dundi".
A
hölgy viszont már kezdi unni, hogy mindig csak otthon
ülnek, és szívesen eljárna szórakozni. Jack ezért nem
tartja kizártnak, hogy egy napon mégiscsak kimozdul
hazulról barátnője kedvéért. (MTI)
Tévétlen
falu Indiában
Egy
nyugat-indiai faluban tévézési tilalmat rendelt el a
helyi muzulmán pap, miután a hívek egyre gyakrabban
maradtak távol a közös imától. Több család is engedelmeskedett
a felhívásnak és eladta a tévéjét.
Mint
az Indian Express című lap írta, Abdul Hamid Ibrahim
Patel imámot felháborította, hogy egyre több hívő marad
otthon a tévé előtt, ahelyett, hogy az istentiszteletre
járna a mecsetbe. Ezért néhány héttel ezelőtt egy prédikációjában
megparancsolta híveinek, hogy szabaduljanak meg tévékészülékeiktől.
A
helyi rendőrség adatai szerint 400 muzulmán család engedelmeskedett
a lelki vezető felhívásának és eladta tévékészülékét.
Az
imám a tévézés átkos szokásával magyarázta azt is, hogy
a fiatalok körében terjed az iskolakerülés és egyre
gyakoribb a bukás.
A
hírrel kapcsolatban az AFP emlékeztet arra, hogy két
évvel ezelőtt egy hasonló esetben a kelet-indiai Nyugat-Bengál
államban egy imám a tévével együtt kiátkozta a rádiót
és a zenét is. (MTI)
Aszaltból
szárított szilva, mint menedzsermenüsztár
Menedzsermenüsztárt
csinálnak az aszalt szilvából az Egyesült Államokban.
A gyümölcsétek tízmillió dolláros ráfordítással kap
új arculatot és új nevet.
A
sztárolás oka az, hogy az utóbbi tíz évben egyre kevesebb
fogyott belőle Amerikában, és jobbára csak hashajtó
hatásáról ismert. Mostantól az új marketing szerint
az aszalt szilvából vitaminokban gazdag snack lesz a
nagyon elfoglalt üzletemberek számára.
Az
(al)hashajtóból vitamingazdag egészségőrmesterré előléptetett
aszalt szilvának a nevét is megváltoztatják. A Kaliforniai
Aszaltszilva Tanács felmérése szerint ugyanis az amerikaiak
az Aszalt szilva helyett szívesebben ennének szárított
szilvát. Ami szinte teljesen ugyanaz, csak a neve más,
ám a szárított szilva hallatán - vagy "olvastán" - jobban
megjön a kedvük evéséhez. Az Aszaltszilva Tanács ugyanakkor
nem alakul át Szárítottá - tudatja a Reuters. (MTI)
Inkább
a kutya, mint az asszony
Minden
harmadik olasz jobban szereti a kutyája, mint felesége
társaságát, mert a négylábúak a legritkább esetben ugatnak
bele az esti tv-műsor kiválasztásába - ez derült ki
a Class című római magazin felméréséből.
Az
ebek bár némi konkurenciát jelentenek a feleségeknek,
a házasságok mégsem sínylik meg jelenlétüket. Ugyanez
a közvélemény-kutatás azt is kimutatta, hogy a kutyatulajdonosok
26 százaléka szerint a házaspárok együttélésének tartóssága
főként az ebeknek köszönhető azt követően, hogy a gyermekek
felnőnek és kirepülnek a családi fészekből. A megkérdezettek
15 százaléka elismeri viszont, hogy a kutyasétáltatás
közben szerelmi szálak is szövődhetnek.
Az
olasz felső tízezernek szánt havilap 655, 25 és 60 év
közötti itáliait szólaltatott meg felmérésében. (MTI)
Anyatejhevítés
az AIDS átadása ellen
Az
anyatej hevítése megakadályozza, hogy egy HIV-vírussal
fertőzött szülő átvigye a kórt saját tejével táplált
gyermekére.
A
Dél-afrikai Köztársaságban végzett tesztek megerősítették,
hogy az 56-63 Celsius-fokon húsz percen át melegített
anyatejben elpusztul az összes HIV-vírus, ugyanakkor
az antitestek és más tápanyagok 80 százaléka megőrződik.
Így szinte minimális tápanyag veszteséggel táplálhatja
saját tejével egy HIV-pozitív anya a gyermekét, ha nem
is közvetlenül szoptatva - jelentette a Reuters.
A
Dél-afrikai Köztársaságban igen magas a HIV-fertőzöttek
és az AIDS-betegek aránya, minden tizedik ember hordozza
a kórt, és becslések szerint számuk naponta 1700-zal
növekszik. (MTI)
Nem
seprűn, sárkányon
A
svájci Madeleine Borel szeret veszélyesen élni. Az illető
hölgy, aki százegy évével nem tartozik kimondottan a
bakfis korosztályba, a sárkányrepülés megszállottja.
"A
repülés boldoggá és fiatalabbá tesz" - mondta a vakmerő
idős hölgy, aki természetesen a százegyedik születésnapját
is a levegőben ünnepelte. Madeleine 96 esztendősen szeretett
bele ebbe a különleges sportba, mostanra pedig - saját
elmondása szerint - nem tudna nélküle élni.
A
repülő matrónának kifejezetten lesújtó véleménye van
fiatalabb (70-80 éves) rokonairól, akik félnek a sárkányrepüléstől.
A "Le Matine" című svájci lapnak nyilatkozva, nemes
egyszerűséggel "Gyáva nyulaknak" bélyegezte őket. (MTI)
Az
ember, aki mindenkit túlült...
A
müncheni illetőségű Peter Goldmann állította be a póznán
ülés új világrekordját.
A
33 éves férfi 2423 órán keresztül kuporgott egy pózna
tetején, a soltaui parkban megrendezett IV. Nemzetközi
Póznán Ülési Világbajnokságon, megdöntve ezzel a hesseni
Regina Odeh egy évvel korábbi 2394 órás rekordját. Az
idei világbajnokság győztesének 30 000 márka üti a markát,
ami, ha jól meggondoljuk nem is olyan sok több mint
három havi póznán ücsörgésért... (MTI)
Jutalmazás
- büntetésből
Beér-Seva
dél-izraeli városban a fiatalkorúak kifejezetten örülhetnek
majd, ha büntetést szabnak ki rájuk. A Maariv című lap
jelentése szerint egy eddig egyedül álló bírósági ítélet
arra kötelez több 12-18 éves bűnelkövetőt, hogy koncertekre,
színielőadásokra járjanak, szörfözzenek az interneten
és körbeutazzák a hazájukat.
A
szokatlan büntetés költségeit a város fedezi. A "jutalom"-büntetést
autólopásokért és betörésekért szabta ki a bíróság.
A büntetés célja, hogy visszavezesse a társadalomba
a bűnelkövető fiatalokat és csökkentse ezzel a visszaeső
bűnözők számát. (MTI)
23-szoros
gyilkos a dobogó legfelső fokán
Aranyérmet
kapott sorozatgyilkosságért az olasz Christiano Rizatto.
Ő nyerte az idei szabadfogású szúnyogagyoncsapó olasz
bajnokságot - férfi egyesben.
A
24 éves Rizattónak, a 15 perces versenyidő alatt összesen
23 szúnyoggal sikerült végeznie és az sem kizárt, hogy
ezen teljesítményével ő a világ jelenlegi legjobbja.
A
szúnyogölő bajnokság egyik szervezője - Simone Accardo
borbély - szerint a sokkal hevesebb mészárlás lett volna,
ha jobbak a feltételek. Az időjárás azonban nem kedvezett:
kicsit hideg volt, így a vártnál kevesebben vettek részt
a versenyen - a szúnyogok részéről. (MTI)
Vodkával
és szárított hallal fizettek a bizonyítványért
Szárított
halért cserébe állított ki bizonyítványokat egy Vlagyivosztok
közelében lévő iskola igazgatója. Az okiratokért a halakon
kívül vodkával is lehetett fizetni, de előfordult, hogy
készpénzt kapott az igazgató. Az Izvesztyija című orosz
lap jelentése szerint Szergej Fomin a bizonyítvány-árusítás
mellett a tanulók segélyezésére szolgáló iskolai pénzalapot
is megdézsmálta, hogy kifizethesse egyik barátjával
szemben fennálló tartozását. (MTI)
Levegőbe
temetkezett
Beteljesült
egy angol hölgy végakarata, hozzátartozói és barátai,
megható gyász-szertartás keretében, egy tűzijáték rakétáival
egyetemben "lőtték ki" a hamvait. A hölgy hamvait tizenöt
rakétába tömködték, és egy vasárnapi családi összejövetelen
lőtték fel. A tűzijátékot rendező lutoni (észak-angliai)
vállalkozó szerint ez volt a cég eddigi legszokatlanabb
megrendelése. A rakétás "légitemetéshez" a megbízást
a vállalkozó a 35 éves korában elhunyt nő legjobb barátjától
kapta. (MTI)
Nem
csiklandozhatjuk magunkat
Brit
csiklandozás-kutatóknak, úgy tűnik, sikerült megfejteniük
azt a rejtélyt, amely gyermekek millióit izgatja: miért
hatástalan az öncsiklandozás?
A
titok nyitja az agy hátsó részén lévő cerebellumban
van, amely megjósolja az illető mozdulatainak érzékelési
következményeit, és - öncsiklandozás esetén - üzen az
agy többi részének, hogy ne vegye figyelembe a keletkező
ingert. Az egyetlen megoldás: csiklandoztató gépet kell
vásárolni, és késleltetett cselekvésre kell beprogramozni.
Gombnyomás után kiszámíthatatlan lesz az idő, amikor
a masina dolgozni kezd, és így ismét átélhető a kellemes
borzongás. (MTI)
Sorsjeggyel
a keblekig
Kaparós
vetkőztetéssel rukkolt elő a Ché című flamand magazin:
szeptemberi számának címlapján az 1999-es Miss Belgium
fotója szerepel. Brigitta Callens kebleit vékony papírréteg
fedi, mint a kaparós sorsjegyeknek a szerencsét hozó
(vagy nem hozó) számait.
Brigittához
is kell szerencse. A 69 ezer példányos magazinból ugyanis
csupán 200 olyan akad, amelynek kapirgálása után feltárulnak
a mezítelen idomok. A nyeretleneknek csak a fürdőruha
látványa jut - ha napestig kapargatnak is. (MTI)
Fura
frigy
A
Texas állambeli San Antonióban örök hűséget esküdött
egymásnak két nő, akik közül az egyik korábban férfi
volt.
Robin
és a transzszexuális Jessica Wicks házasságkötésére
egy fellebbviteli bíróság adott engedélyt, amelynek
számára az egybekelő pár azonos neménél fontosabb szempont
volt az, hogy Jessica eredetileg férfinak született.
"A kromoszómák számítanak, nem a genitáliák" - idézte
a dpa az amerikai bíróság állásfoglalását.
A
férfiból lett feleség-feleség műtéti és hormonális úton
"változott nővé" néhány évvel ezelőtt. (MTI)
Az
anglikán egyház bank automatákat szeretne felállítani
a templomokban
Bankjegy
automatákat akar felállítani az anglikán egyház a brit
templomokban.
A
gépek arra hivatottak, hogy betöltsék azt az űrt, amely
a bankfiókok és postahivatalok bezáratása miatt keletkezett
a kisebb településeken. Az anglikán egyházfők azt remélik,
a pénzkiadók révén a templomok visszaszerezhetik középkori
státusukat - ismét a közösségek valódi központjává válnának.
A forradalmi ötlet mindenesetre mély felháborodást keltett
a hagyomány tisztelőiben. (MTI)
Összkomfortos
angol jégkocsma
Sokan
szerint túlságosan meleg az angol sör. Egy brit művész
arra vállalkozott, hogy megcáfolja a fenti tételt és
jégből épített fel egy egész pubot.
Jonathan
Lloyd jégszobrász három hónapi munkával faragta ki a
különleges ivót, minden apró részletet - a székektől
a darts játék apró dárdáiig - jégből készített el. Lloyd
húsz tonna jeget használt fel a 9 négyzetméteres pub
megalkotához, amely megkapta az engedélyt a sör (jég)
csapolására is. Az építmény 250 ezer fontba került,
a Guinness cég rendelte meg, hogy így reklámozza "extrahűs"
sörét. (MTI)
Szilikonklúzió:
nagyobb mell, kevesebb adó
Kevesebb
adót kell fizetniük a látványosan dús keblekkel rendelkező
hölgyeknek Dániában. A fenti kedvezményt azok a hölgyek
vehetik igénybe, akik masszázsszalonban dolgoznak, és
műtéti úton nagyobbíttatják meg a keblüket. Ők egész
egyszerűen leírhatják adóalapjukból a műtét költségeit.
Az új adószabály bevezetésére egy precedensértékű eset
szolgáltatta az okot, a dán adóhatóság fellebbviteli
osztálya engedélyezte egy masszőznek, hogy elszámolhassa
adója terhére kebelnagyobbításának kiadásait. Dániában
a vállalati adótörvények értelmében leírható az adóalapból
az olyan beruházás, amely javítja az üzletmenetet. Márpedig
- még ha a tömegvonzás fizikai törvényeit vesszük is
figyelembe csupán - a nagyobb kebel általában nagyobb
tömeg(ek)et vonz. (MTI)
Holttestekből
nyert hormonokkal doppingolnak a versenyzők
Egy
francia sportorvos szerint egyre gyakrabban használnak
a holttestekből nyert erythropoietint a doppingoló sportolók.
A természetes környezetből nyert anyagot sokkal nehezebb
kimutatni a doppingvizsgálatokon, mint a mesterségesen
előállított készítményeket.(MTI)
Brazil
szex: pornórekord, de csekély érdeklődés
Szexrekordot
készül felállítani egy éjszakai spanyol tévéműsorban
egy brazil pornószínésznő: 1000 férfival szeretkezne
egy hónap alatt, élő adásban.
A
kukkolóknak a Wa(h)re Liebe című hamburgi tévémagazin
híre szerint éjfél és hajnali 4 óra között sugározza
a Capital TV nevű regionális csatornán a Reality TV
spanyol részlege a rekordkísérlet részleteit.
Az
AP szerint a hölgy férfipartnerei álarcot viselnek,
ennek ellenére máris betelefonált több magányosan virrasztó
feleség, aki a férjét vélte felismerni az első adásokban.
A
brazil pornósztár azonban a megcélzott rekorddal alighanem
a kivétel, amely erősíti a szabályt: egy Rio de Janeiróban
közzétett friss felmérés szerint a testi szerelem a
legutolsó dolog, ami lázba hozza a közhit szerint pedig
tüzesvérű brazilokat.
A
legtöbb brazil számára az igazi öröm pillanata az, amikor
szabadságra mehet (51 százalék). Ezután a templombajárás
következik 38 százalékkal, a szexet a népszerűségi listán
megelőzi a koncertlátogatás (27 százalék) és az éttermi
vacsora (26 százalék) is. (MTI)
Szabadtéri
gránát-operáció
Élesgránátot
operáltak ki orosz orvosok egy Csecsenföldön megsebesült
katona lábából.
A
műtétet végzőknek a szokásosnál is jobban be kellett
öltözniük saját védelmükben, és a sebesültre is golyóálló
mellényt adtak. Az operáció szabadtéri volt, hogy a
gránát esetleges felrobbanása esetén ne okozhasson annyira
súlyos sérüléseket, mint zárt térben tenné. A gránát
a sebesült jobb lábának a térde alatt fúródott az izomzatba,
és bár műtéti szempontból a feladat nem volt bonyolult,
a robbanásveszély miatt jóval feszültebb légkörben zajlott.
A sebészek teljes csendben dolgoztak - jelentette a
Krasznaja Zvezda, az orosz hadsereg hivatalos lapja.
(MTI)
Női
mobilpiszoár
Női
mobilpiszoárral rukkoltak elő dél-afrikai fejlesztők,
olyannal, amely a hölgyek számára is végre lehetővé
teszi álló helyzetben a vizelést.
A
kis műanyag tölcsérből és csőből álló szerkezetet hatévnyi
áldozatos munkával tökéletesítgették. A találmányt a
világ 106 országában már le is védették, bár a boltokba
csak az év vége felé, karácsony előtt kerül.
A
fejlesztő cég kereskedelmi igazgatója szerint természetesen
az újra és újra hasznosítható női mobilpiszoárt felbecsülhetetlen
becsben tartják majd az utazgató, kempingező, autóstoppoló,
pecázó, vitorlázó, síelő hölgyek, mert rendkívül megkönnyíti
majd "folyó ügyeik" lebonyolítását.
A
női mobilpiszoárt diszkrét kis tokkal látják el, így
mindenhol a gazdájával lehet, mint valami zsebvécé -
jelentette a Reuters. (MTI)
Szomszédbüntető
Best of fűnyírózaj-CD
Szomszédbüntető
fűnyírózaj CD-t dobott a piacra egy új-zélandi férfi.
A
64 perces albumon kiváló hangminőségben nem csupán gépi
fűnyírás hallatszik - ha kell, fortissimóban -, hanem
ahogy a hagyományos CD-ket, úgy ezt is meg-megszakítják
a "számok" között szünetek. Így például jól felismerhető
a gyűjtőtartály ürítésének nesze, de előfordul, hogy
a gép kése és egy alá akadt kő "duettje" színesíti fülkínzón
a repertoárt - írja "lemezbemutatójában" a Reuters.
A
korongot kiadója elsősorban azoknak ajánlja, akiknek
elegük van a szomszédjukból. "Ha hajnalba nyúló házibulit
tartanak, keljünk fel reggel hétkor, nyomjuk a CD-lejátszóba
a Best of fűnyírózajt, és adjunk nekik! Mi meg közben
menjünk ki a konyhába kávézni" - javasolja Geoff Marsland
producer és fűnyíróhangmérnök.
Legújabb
lemeze 5 ezer példányban jelent meg. A legújabból következik,
hogy volt már előzmény: korábban Városi támadás címmel
adott ki egy válogatást 4200 példányban. E korábbi művén
autóriasztók kórusától a motorkerékpár-bőgetésig rengeteg
"fülcsemege" hallható. Háromperces betétként szerepel
rajta egy baba bömbölése. A szólószám címe (és funkciója):
Fogamzásgátló. (MTI)
Spermagyilkos
pelenkák ?
Az
eldobható pelenkák térhódítása magyarázhatja, hogy a
férfiak nemzőképessége drámaian csökkent az elmúlt 25
évben, állítják egy brit tudományos folyóiratban német
kutatók.
A
műanyag bevonatú, eldobható pelenkák a hagyományos pamutpelenkákhoz
képest jelentős mértékben megnövelik a test hőmérsékletét
azon részen, amelyet befednek. Ez problémákhoz vezethet
a szervezet fejlődésekor, és felnőttkorra csökkenti
a nemzőképességet - írták a Kieli Egyetem tudósai a
British Medical Journal legújabb számában közzétett
tanulmányukban.
A
tudósok rámutatnak arra, hogy az átlagos európai férfi
ondósejtjeinek száma 25 százalékkal csökkent az elmúlt
25 évben. Nagy-Britanniában évente például 27 ezer pár
keresi a mesterséges megtermékenyítés lehetőségét, ami
55 százalékos növekedést jelent az elmúlt öt év alatt.
Felnőtt
férfiak esetében bizonyított, hogy a magas testhőmérséklet,
például láz vagy szaunázás esetén, csökkenti az ondósejtek
számát. A hőmérséklet tartós növekedése, amit az eldobható
pelenka vált ki a befedett területen, a korai gyermekkorban
fontos szerepet játszhat a herék fejlődésében és működésében,
és férfikorra meddőséget okozhat - írták a német tudósok
tanulmányukban.(MTI)