Érdekes
12
(
2001.)
A
világ első hiperszonikus hajtómű-kísérlete Ausztráliában
Sydney,
2001. október 30. (MTI) - Ausztrál kutatók kedden végrehajtották
a világ első repülési kísérletét a világ első hiperszonikus
hajtóművével, amelytől azt várják, hogy a hangsebességnél
nyolcszor gyorsabb repülőgép megépítését teszi lehetővé
a jövőben.
A
dél-ausztráliai Woomera katonai bázis közelében fekvő
pusztaság felett próbálták ki helyi idő szerint kedd
kora délután a rakétához csatlakoztatott speciális motort,
a próbarepülést követő néhány órában azonban a kísérletvezetők
még nem tudták pontosan meghatározni, hogy vajon beindult-e
egyáltalán. A berendezés rögzített adatait jelenleg
is tanulmányozzák.
"Dr.
Paul Allen kutatásvezető szerint a műszaki adatok nem
elég meggyőzőek, a kísérletről holnap (szerdán) pontosabban
lehet majd nyilatkozni" - áll a hiperszonikus hajtómű
prototípusát kifejlesztő Queenslandi Egyetem internetes
honlapján.
A
speciális motort angol mozaikszóval "scramjetnek" nevezik,
amely teljes meghatározása szerint hangsebesség feletti
torlósugár-hajtóművet jelent.
A
kísérlet során a rakéta először felviszi a szerkezetet
a felső légkörbe, 314 kilométer magasságba, ahonnan
a hajtómű szabadesésben hull vissza a Föld felé. A zuhanás
közben a beléje áramló oxigén a torlónyomás következtében
- mintegy 37 kilométerre a Föld felett - begyújtja a
hidrogén hajtóanyagot, és az ennek nyomán bekövetkező
hirtelen gyorsulás miatt a repülő szerkezet a becsapódás
előtt elérheti a hangsebesség 7,6 - szorosát.
Az
első próbarepülésre eredetileg augusztusban került volna
sor, de a rakétakilövő berendezés Ausztráliába szállításának
nehézségei miatt elhalasztották. A kísérletnek az ad
megkülönböztetett jelentőséget, hogy júniusban az amerikai
űrkutatási hivatal, a NASA sikertelen próbálkozást tett
egy pilóta nélküli X-43A típusú hiperszonikus gép működtetésére.
Gyerekek
vagy kígyó ?
Vancouver,
2001. október 31. (MTI-Panoráma) - Előreláthatólag választania
kell gyermekei és óriáskígyója között egy anyának a
kanadai Brit Columbia tartományban. Mint a CBC televíziós
adó jelentette, erre azért kerülhet sor, mert az anyát
látogató szociális gondozók a kelownai bírósághoz fordultak:
véleményük szerint a lakásban tartott ötméteres piton
veszélyt jelent Kery-Ann Koop hat gyermekére nézve,
főleg a kisebbekre.
A
hat gyermek közül három még nincs négyéves.
Az
anya azzal érvel, hogy a kígyó immár négy esztendeje
"minden problémától mentesen", üvegkalitkába zártan
él a ház lakószobájában, sőt a gyermekek időnként a
kalitkán kívül is eljátszanak a kedves pitonnal. Ez
nem mérges kígyó, és Koop asszony példánya kizárólag
házinyulakkal táplálkozik.
A
szociális gondozók ezzel szemben attól tartanak, hogy
a hüllő bármikor a gyermekek valamelyikének nyakára
fonódhat és megfojthatja a kicsit.
A
tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
Ritka
csillagászati jelenség szombaton
Budapest,
2001. november 1. (MTI) - A Hold több, mint egy órára
elfedi a Naprendszer második legnagyobb bolygóját, a
Szaturnuszt szombat este; a ritka alkalom kapcsán rendkívüli
nyitva tartással várják az érdeklődőket a Polaris Csillagvizsgálóban,
Óbudán - tájékoztatta a Magyar Csillagászati Egyesület
csütörtökön közleményben az MTI-t.
A
jelenség, amely Magyarország teljes területéről látható
lesz, szabad szemmel nézve este 9-kor kezdődik, amikor
a Szaturnusz egyre jobban megközelíti a Holdat. A Szaturnusz
gyűrűrendszere 10 óra után 2 perccel éri el a holdperemet
a megvilágított oldalon az Oceanus Procellarum és a
Hevelius kráter környékénél. Kevesebb, mint másfél perc
alatt "kebelezi be" a Hold a távoli óriásbolygót.
A
Szaturnusz csaknem egy órát tartózkodik a Hold mögött,
majd annak sötét pereme mögül 11 óra után 10 perccel
bújik elő.
A
közlemény szerint a Polaris Csillagvizsgálóban emellett
bemutatják az őszi égbolt csillagképeit, a Jupiter bolygót,
kettőscsillagokat és számos más égi objektumot.
A
német nők merészebben flörtölnek, mint a férfiak
Hamburg,
2001. november 2. (MTI-Panoráma) - Sok olyan német nőnek,
aki megcsalta párját, egyáltalán nincs lelkiismeret
furdalása, ráadásul a nők merészebben flörtölnek, mint
a férfiak. A tartós párkapcsolatban élő, ám mégis kalandba
bocsátkozó nők 43 százalékának cseppet sem okoz fejfájást,
ha közben hosszabb időn át viszonya volt egy másik férfival.
Legfeljebb 26 százalékukat gyötri emiatt néha a lelkiismeret.
Ez
derül ki a Forsa közvélemény-kutató intézet felméréséből,
amelynek során 4645 - 18 és 60 év közötti - nőt kérdeztek
meg. A felmérés eredményeit a Stern magazin közölte
szerdai számában.
A
Stern magazin számára készült felmérés tanúsága szerint
a megkérdezett nők 11 százaléka kerek-perec beismerte,
hogy egyszer már megcsalta partnerét. Nyolc százalékuk
megtagadta a válaszadást a kérdésre, 81 százalék pedig
- azért erre is figyeljünk - tagadta, hogy valaha is
félrelépett volna. Igaz viszont, hogy szakértők szerint
ennél a kényes kérdésnél meglehetősen nagy a hibalehetőség
a százalékarányokat illetően.
Mindezek
alapján a Tapasztalattudományra Alapozódó Társadalomkutatás
Hamburgi Társasága abból indul ki, hogy a 25 és 60 év
közötti nők 42 százalékának legalább egyszer már volt
viszonya harmadik személlyel. A férfiaknál ez az arány
46 százalék - olvasható a dpa jelentésében.
Egy
sokatmondó pillantás, egy mosoly, egy félreérthetetlen
célzás - a nők csaknem kétharmada merészeli megtenni
az első lépést flörtölés terén. Mégpedig annak ellenére,
hogy a férfiak 40 százalékának véleménye szerint az
első lépést nekik kellene megtenniük. Ez a Forsa másik
felméréséből derült ki, amelyet a "Max" című képeslap
megbízásából készített 18 és 49 év közötti 1003 nő és
1002 férfi megkérdezésével.
A
megkérdezett nők 59 százaléka azt akarja, hogy az első
este maradjanak meg a beszélgetésnél. Csak két százalékuk
kész azonnal szerelmi kalandra - a férfiaknak viszont
20 százaléka szeretné, ha már első este szexuális kapcsolat
jönne létre a hölggyel.
A
svájci Blick szinte csak jó hírekkel
Bécs,
2001. november 3. (MTI) - A Blick című svájci lap szombati
számát a jó híreknek szentelte: 27 oldalon csak pozitív
híreket közölt, s a nemzetközi helyzet rossz híreit
egyetlen oldalra tömörítette. A címoldalon Werner de
Schepper főszerkesztő azt írta indoklásként, hogy az
utóbbi idők súlyos eseményei - a terror, a Swissair
csődje, a Zug kanton parlamentjében lövöldöző ámokfutó,
a Szent Gotthárd-alagútban bekövetkezett baleset kiszorította
a lap oldalairól a kedvező híreket.
A
címlapon Karin Rothen Meyer sífutó anyai boldogságát
taglalja az újság, a belső oldalakon egyebek között
ismert személyiségek válaszolnak arra a kérdésre, hogy
számukra mi a boldogság, s a rossz hírek az újságban
csupán egyetlen oldalt foglalnak el.
Csokoládémúzeum
nyílik Budapesten
Budapest,
2001. november 5. (MTI) - Várhatóan Mikulás ünnepére,
de a legkésőbb január első napjaiban megnyílik Magyarország
első csokoládémúzeuma, amely vetítéssel, előadásokkal,
kóstolókkal és sok meglepetéssel várja majd az ínyenceket
a főváros XVI. kerületében, egy hajdani nemesi kúriában.
"Az
édességek királya a csokoládé" néven megalakuló Millenniumi
Kereskedelemtörténeti Csokoládé Múzeumot - a Magyar
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal karöltve -
a mintegy százötvenféle terméket, köztük csokoládét
is forgalmazó Féda Kft. hozza létre.
A
cég tájékoztatása szerint a század eleji környezetben
a látogatók filmvetítéseken ismerkedhetnek meg a csokoládé
történetével, előadásokat hallhatnak a kakaóültetvényekről
és magáról az édességről, továbbá láthatnak és kóstolhatnak
különleges, régi receptek alapján készült finomságokat.
Választ
kaphatnak arra is, hogyan készítik a nugátot, melyik
mandulafajta a legalkalmasabb a desszerthez, illetve
mi a különbség a különféle marcipánok között.
A
kóstolás során egy-egy terméknek, például a marcipánnal
töltött csokigolyónak akár többféle változatát is megízlelhetik,
s a múzeumban a különböző csokoládéfajtákhoz illő likőrt,
bort, teát vagy kávét is kínálnak. A kezdeményezők szeretnének
megemlékezni a régi idők híres magyar csokoládékészítőiről
és gyárairól is.
Az
árpádföldi, Bekecs utca 22. szám alatt létesülő intézmény
mindemellett gyermekprogramokkal (csokirulett, csokoládé-pénzverés,
csokoládégolyó-készítés), és egy különleges ínyencséggel,
lábasban sült csokoládéval várja majd az érdeklődőket.
Mégse
mérgezte magát halálra a mérges hal
London,
2001. november 6. (MTI-Panoráma) - Egy brit óceanárium
dolgozói szó szerint attól tartottak, hogy mérgében
elpusztul, illetve hogy a saját mérgébe pusztul bele
egyik haluk, ám egy dobókocka megmentette az életét.
A
borsószemnyi hal neve Dotty, és nem csupán szervezetét
tekintve mérges, hanem vérmérsékletére értve is. Ez
a fajta hal - amelyet szögletes alakja miatt dobozhalnak
hívnak - ha ideges, mérget bocsájt ki magából. Dotty
annyira nem állhatta magányos fogságát, hogy szinte
állandóan "mérgedzett", és gondozói attól féltek, megöli
magát a saját mérgével.
Hogy
társat kapjon, végső próbálkozásként bedobtak hozzá
egy dobókockát, amely meglehetősen hasonlít erre a halfajtára,
és amely azután csodát tett. Dotty és a műanyag dobókocka
- amely egyelőre még jóval nagyobb nála - elválaszthatatlanok.
A hal feltehetően az anyjának hiszi, és ha valaki közelít
az akvárium felé, azonnal anyja szoknyája, illetve a
kocka mögé bújik.
Ezek
a halak egyébként bő harminc centi hosszúságúra is megnőnek.
Balkezességet
okoz az ultrahang ?
Stockholm,
2001. november 7. (MTI-Panoráma) - Az ultrahangos magzatvizsgálatok
befolyásolhatják az agy fejlődését és balkezességhez
vezethetnek az újszülöttnél - állítják svéd kutatók.
Felmérésük
180 ezer, a hetvenes években született férfira terjedt
ki, s kiderült, hogy azok között, akiket magzati korukban
ultrahanggal rutinvizsgáltak, több a balkezes, mint
a jobb, azaz a balkezesek aránya 50 százalék feletti.
Ez a hányad igen magas, hiszen a lakosság egészét tekintve
mindössze 6 százalékos a balkezesek aránya.
A
tanulmány az uppsalai Egyetemi Kórház és a Karolinska
Intézet közös munkája.
Önmagukat
fényképező orrszarvúk
Majna-Frankfurt,
2001. november 7. (MTI-Panoráma) - Önmagukat fényképező
orrszarvúi vannak az Indonéziához tartozó Jáva szigetének.
Az állatok nem narcisztikus öntetszelgésből fényképezik
magukat, hanem akaratlanul: bele-beleszaladnak egy "fotócsapdába"
és az önkioldóval ellátott kamera egész sor "családi
felvételt" készít a ritka orrszarvúakról.
Az
így készült képek megmutatták, hogy örvendetesen szaporodnak,
az elmúlt két évben négy borjú született - számolt be
Roland Melisch, a Természetvédelmi Világalap (WWF) szakértője.
Jáva
szigetének délnyugati csücskében, az Udzsung Kulon Nemzeti
Parkban 18 hónapon át álltak speciális kamerák kiválasztott
helyeken. Az önkioldót adott magasságú pontról szórt
infravörös sugárzás megszakadása hozta működésbe.
Fajtavédelmi
szakemberek az így készült felvételekben bizonyítékot
látnak fáradozásaik sikerére, amelyekkel a jávai orrszarvúak
túlélését biztosítani igyekeznek. Melisch szerint az
ehhez a fajtához tartozó orrszarvúakból ma már összesen
csak mintegy hatvan példány él Indonéziában és Vietnamban.
Ellentétben valamivel nagyobb növésű afrikai rokonaikkal,
ezeknek az orrszarvúaknak nem a szavannák, hanem a sűrű
esőerdők az életterük, amelyre nézve a legnagyobb veszélyt
az illegális tűzrakások és az erdőirtások jelentik.
Tehén
személyazonossági Indiában
Újdelhi,
2001. november 8. (MTI-Panoráma) - Személyazonossági
"igazolvánnyal" látják el Indiában azokat a teheneket,
amelyeket az a veszély fenyeget, hogy kicsempészik őket
bangladesi vágóhidakra.
A
hatóságok azt tervezik, hogy a két ország határvidékén
minden tehénnek azonosító jelet sütnek a fülébe. India
keleti határvidékén ugyanis gyakoriak a lövöldözések
határőrök és marhacsempészek között - jelentette szerdán
a Times of India című lap.
Indiában
a tehén szent állat és ezért csaknem minden indiai államban
tilos levágni. Ezért aztán sok elöregedett, már nem
tejelő tehén kóborol gazdátlanul a falvakban, a marhahúsnak
pedig még ott is nevetségesen alacsony az ára, ahol
megengedett a tehenek levágása.
A
főként iszlám vallásúak lakta Bangladesben azonban egészen
más a helyzet és ez jól jövedelmez a csempészeknek.
Ezért
az indiai hatóságok a jövőben elkoboznak minden tehenet,
amelyet a bangladesi határon "személyazonossági fülbélyeg"
nélkül fülelnek le.
25
millió éves erszényes oroszlán
Brisbane,
2001. november 9. (MTI-Panoráma) - 25 millió évvel ezelőtt
élt erszényes oroszlán csontvázára bukkantak régészek
az északnyugat-ausztráliai Queensland szövetségi államban.Benita
Chambers őslénykutató elmondása szerint a régészeti
szempontból rendkívül ritka csontváz néhai "tulajdonosa"
feltehetőleg húsevő volt, és közeli kapcsolatban állt
az Ausztráliában őshonos koalákkal és vombatokkal.
Ennek
ellenére az erszényes oroszlán, amely rokonaihoz hasonlóan
kicsinyeit a hasán található erszényben nevelte, valószínűleg
sokkal inkább a kardfogú tigrisekhez hasonlított, mintsem
a koalákhoz.
"Az
erszényes oroszlán egyáltalán nem hasonló egyetlen ma
élő állathoz sem. Annak ellenére, hogy egyik-másik példányuk
valószínűleg a macskafélék jellegzetességeit hordozta
magán, semmiféle kapcsolat nem mutatható ki az erszényes
oroszlán és a ma élő nagymacskák között" - mondta Chambers.
Hozzátette: a régészek most abban reménykednek, hogy
a Queenslandben előkerült csontmaradvány hozzásegítheti
a tudományos világot az egykor az ausztráliai őserdőkben
élt állat jobb megismeréséhez.
A
kutatók feltételezése szerint az erszényes oroszlán,
amelynek mérete nem haladta meg egy közepes kutyáét,
körülbelül 50 ezer évvel ezelőtt halt ki.
Árverésre
bocsátják Napóleon falikárpitjait - mérgező kincsek
?
Párizs,
2001. november 9. (MTI) - Negyedmillió forintért kínálják
a londoni Phillips aukciósház árverésén Bonaparte Napóleon
utolsó éveinek titkokat rejtő néma tanúit: négy falikárpitot.
A
zöld alapszínű, aranyfényű, barna pöttyökkel díszített
tapétatekercsek nyilván akkor is érdeklődést keltenének,
ha csak az tenné őket nevezetessé, hogy ugyanabból a
szobából származnak, amelyben a waterloo-i vereség után
Szent Ilona szigetére száműzött egykori császár utolsó
öt évének hosszú napjait töltötte el. A relikviák azonban
állítólag nemcsak hallgatag szemlélői, hanem tulajdonképpen
gyilkosai is voltak Európa egykori leigázójának.
A
Phillips egyik szakértője meggyőződéssel állítja, hogy
a festett tapéták mindegyikét arzénnal kenték be, s
a méreg tartós kipárolgása ölte meg lassan az elszigeteltségében
egyre depressziósabb bukott uralkodót.
Napóleon
megmérgezésének hipotézise közel kétszáz éve foglalkoztatja
a történészeket és tudósokat. A halálos ágyánál jelen
volt orvosok gyomorrákról állítottak ki hivatalos dokumentumot,
Napóleon erőszakos elpusztításának gyanúja azonban már
halála évében, 1821-ben felmerült.
A
császár utolsó éveinek szemtanúi közül sokan állították,
hogy felfedezni vélték rajta az arzénmérgezés összes
tüneteit. Egyesek egyenesen arra esküdtek, hogy a Bourbonok
küldtek ügynököket a császárnak otthont adó Longwood-házba,
hogy eltegyék láb alól az egykori félelmetes ellenfelet.
Magyar
Guinness-rekord: harcjármű-makettek óriás terepasztalon
Hódmezővásárhely,
2001. november 10. (MTI) - Óriási harcjármű maketteket
bemutató terepasztalt készített a hódmezővásárhelyi
Toldi Makettező Kör, a nem mindennapi alkotással Guinness-rekordot
szeretnének felállítani.
A
makettet bemutató kiállítást szombaton nyitották meg
a hódmezővásárhelyi Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár
laktanyájában. Az erre a célra felállított katonai sátorban
négy méter széles és 45 méter hosszú, 180 négyzetméteres
terepasztalon láthatóak a makettek.
Az
első világháborútól napjainkig használatos harci járművek
a dimbes-dombossá kidolgozott terepen az eredeti körülményeket
és helyzeteket felidézve láthatók. A földi, vízi, légi
járművek mellett felsorakoznak a fegyverek is. A repülőgépek
száma 77, egyéb katonai járműből 417 darabot, az embereket,
katonákat megjelenítő, korhű figurákból pedig 304-et
helyeztek el a terepasztalon.
A
kör tagjai részben saját gyűjteményükből, részben helybéli
lakosoktól kölcsönkért makettekből állították össze
a monumentális terepasztalt. Felhasználtak hozzá 28
köbméter homokot, 280 darab élő mini tuját, 40 kilogramm
porfestéket, 300 darab makett bokrot és fát, 250 kilogramm
kavicsot és sziklát, valamint 12 négyzetméter palát.
Nagykarácsonyban
már várja a gyerekeket a Mikulás
Nagykarácsony,
2001. november 10. (MTI) - Nagykarácsonyban szombaton
ismét megnyitotta kapuit a Mikulásház.
-
Az ősz szakállú, jóságos ajándékosztóval nagyon sokan
akarnak találkozni, így december végéig már dugig van
a Mikulás előjegyzési naptára - mondta el az MTI-nek
Feketéné Szabó Erzsébet, a Mikulásház vezetője.
Közölte:
előzetes bejelentkezés alapján naponta három gyerekcsoportot
fogad a ház, a kicsik általában két-három órát töltenek
el a Mikulás társaságában, játszószobákban, a számítógépes
kuckóban.
Nagykarácsony
- a nevében rejlő lehetőséget kihasználva - lappföldi
példára 1995-ben nyitotta meg a Mikulásházat. Az ötlet
bevált: tavaly már tízezernél is többen látogattak el
a faluba, a gyerekeknek számos csodát kínáló házacskába.
Az
idén még több látogatóra számítanak. Az előrejelzések
szerint az ország minden részéből, sőt külföldről is
érkeznek majd csoportok, több városból pedig különvonat
szállítja majd a Mikuláshoz a látogatókat.
A
Mikulásnak egyébként lehet levelet írni, fel lehet hívni
telefonon és van e-mail címe is. A leveleket Mikulás
Nagykarácsony 2425 címzéssel kézbesíti a posta, a telefonszám:
25/241-206. Az e-mail cím a következő: mikulashaz.nagykaracsony@dunaujvaros.com
Guinnes-rekorder
magyar dobos
Békéscsaba,
2001. november 11. (MTI) - Egyhuzamban harmincnyolc
órán keresztül dobolt, s ezzel megdöntötte a Kanadában
élő Steven Darvill tavaly felállított világrekordját
a Békés megyében, Szabadkígyóson élő Szamosi Viktor.
A
47 éves magyar dobos az Interneten jelentkezett a Guinnes-szervezetnél,
s pénteken délutántól vasárnap reggelig, egy békéscsabai
szórakozóhelyen püfölte a bőröket. A majdnem kétnapos
produkció során négy zenekar, mintegy húsz muzsikusa
segítette, hogy minél gyorsabban teljen az idő. A kiírásnak
megfelelően nyolc óránként tizenöt perces szüneteket
tartott. A kísérletről jegyzőkönyv és videofelvétel
készült. A hitelesített dokumentumokat a közeljövőben
eljuttatja az angliai központba, s ha elfogadják attrakcióját,
akkor új első helyezettje van a maratoni dobolásnak.
Forma-1
- 55 ezer dollárért kelt el Michael Schumacher sisakja
New
York, 2001. november 12. (MTI) - Egy névtelen licitáló
55 200 dollárért vette meg a négyszeres Forma-1-es világbajnok
Michael Schumachernek (Ferrari) az Amerikai Nagydíjon
viselt fejvédő sisakját.
A
szeptember 30-i futamon győztes Mika Häkkinen (West-McLaren-Mercedes)
ruhájáért 30 ezret fizettek.
A
jótékonysági árverésre mind a 22 pilóta felajánlotta
egyik ereklyéjét. A bevételt a szeptember 11-i New York-i
és washingtoni terrortámadásban elhunytak hozzátartozói
között osztják szét.
Négyezer
kilométeres kényszercsónakázás
Sydney,
2001. november 13. (MTI) - Csaknem fél éven át hánykolódott
kis fémcsónakján két halász a Csendes-óceánon, de két
társukkal ellentétben, élve megúszták a megpróbáltatást.
A mindössze hét méter hosszú csónak majdnem 4000 kilométert
sodródott Nyugat-Szamoától egészen Pápua Új-Guineáig.
A két halász esővizet ivott, kisebb halakat és madarakat
evett.
A
szerencsétlenség június 20-án történt. A halászok -
akkor még négyen voltak életben - túl nagy fogást csináltak,
mert amikor hálójukat ki akarták emelni a vízből, a
csónak vészesen merülni kezdett. A hálót tartó kötelek
elvágásával és a két külső motor leszerelésével sikerült
ugyan megint felszínre hozniuk a csónakot, de hajtómű
és evezők nélkül maradtak.
Hányattatásuk
alatt ketten meghaltak. A két életben maradt halász
a hullámok kénye-kedvére sodort csónakkal számos hajó
és sziget közelében haladt el, de senki nem vette észre
őket.
A
végül mégis szerencsés partot érésüket követő orvosi
vizsgálat megállapítása szerint mindkét halász egészségi
állapota stabil.
Csillaghullásos
hétvégénk lesz - meteoreső, mint égi látványosság
Budapest,
2001. november 15. (MTI) - A most következő hétvége
- november 17-e és 18-a - viszonylag egyedülálló csillagászati
látványosságát ígér a Tempel-Tuttle üstököshöz tartozó
Leonida meteorraj jóvoltából.
A
Leonidák "szülője" a Tempel-Tuttle üstökös, amely megnyúlt
pályáján haladva 33 év alatt kerüli meg a Napot. A Nap
közelébe érve gáz- és poranyaga a felmelegedés következtében
elillan, a belőle származó szilárd részecskék pedig
lassan szétszóródnak kozmikus útja mentén és törmelékfelhőt
alkotnak, amelyen bolygónk minden esztendő novemberében
áthalad.
A
felhőt alkotó részecskék, amelyek lehetnek a milliméter
töredékei, vagy néhány centiméteresek is, rendkívül
gyors, akár másodpercenkénti 70 kilométeres sebességet
is elérve (252 ezer kilométer/óra) veszik az irányt
a Föld felé, ám annak felszínét - szerencsére - nem
tudják elérni, mert a bolygónkat övező légkörbe bevágódva
elégnek a súrlódás miatt.
Épp
ez a folyamat szolgáltatja a nem mindennapi látványt:
a részecskék felizzanak, fényes csíkot húzva maguk után,
és fényességük egy időre vetekszik a legfényesebb csillagokéval.
A földi szemlélőnek tehát úgy tűnik: csillagok hullanak
égboltról. Nem véletlen, hogy ezt a jelenséget a népnyelv
csillaghullásnak nevezi.
A
Földet ugyan nem érik el az üstökös elégő maradványai,
ám az óriási sebességgel száguldó részecskék ütközhetnek
a bolygónk körül keringő számtalan űreszközzel, és elvileg
kárt is tehetnek egyikben vagy másikban. Gesztesi Albert,
a Budapesti Planetárium igazgatóhelyettese azonban úgy
vélekedik, hogy a Leonida meteorraj várhatóan nem okoz
komoly kárt a Föld körül keringő műholdakban.
Az
elővigyázatosság mindenesetre nem árt. A világűr immár
folyamatosan lakott térség, és jelenleg is három űrhajós
tartózkodik a Nemzetközi Űrállomáson, így akár ők is
karambolozhatnak a raj törmelékeivel. Három éve - amikor
igen nagy "záporra" számítottak a csillagászok - az
akkor még szolgálatban lévő Mir orosz űrállomás két
kozmonautája a meteorrajon való áthaladás idejére áttelepedett
az űrbázishoz csatlakoztatott Szojuz űrhajóba, hogy
vészhelyzet esetén azonnal visszatérhessenek a Földre.
Gesztesi
Albert szerint az idén az európai földrész fölött 7-15
ezer "hullócsillagra" is számítanak az idén a csillagászok.
A szakemberek szerint november 17-én és 18-án (szombaton
és vasárnap) a hajnali órákban érdemes figyelni az égboltot,
mert vélhetően számos hullócsillag látványában gyönyörködhet
majd az, aki korán kel ezeken a napokon.
Mobiligények:
tükrös, tűzjelzős, fogyókúrás telefon
Stockholm,
2001. november 16. (MTI-Panoráma) - Egyebek közt tükrös
mobiltelefont szeretne sok hölgy, hogy rohanás közben
is ki tudja igazítani sminkjét, a férfiak inkább tűzjelzős
maroktelefonra vágynak - adta hírül a mobiltelefonok
továbbfejlesztésének svéd lakossági igényeit a Dagens
Nyheter című lap.
A
tűzjelzővel ellátott mobilokat elsősorban olyan üzletemberek
tartanák hasznosnak, akik sokat utaznak és szállodatüzektől
tartanak. Ha maroktelefonjuk - akár egy ébresztőóra
- riasztani tudná őket tűz esetén, nyugodtabban hajtanák
álomra fejüket.
Akadnak,
akik fogyókúrás telefont szeretnének. Elképzelésük szerint
készülékük kijelezhetné, hogy pontosan hány kalória
van az éppen előttük lévő ételben. Ehhez a maroktelefont
egy high-tech "ételbökővel" kellene kiegészíteni, ez
mérné meg a tányéron lévő falatokba döfve azok kalóriaértékét.
Az
igények között szerepel, hogy jelezze ki a mobiltelefon
a tengerszint feletti magasságot, a szél sebességét,
a légnyomást.
A
legegyszerűbben teljesíthető vágy, hogy világítson is
a maroktelefon, azaz elemlámpaként is szolgáljon.
Tölténydarabokat
találtak a boxmenedzser fejében - ő nem tudott róla
Las
Vegas, 2001. november 16. (MTI) - Egy komputertomográfiás
vizsgálat során öt tölténydarabot találtak profi ökölvívás
egyik legismertebb mérkőzésszervezője, a híres amerikai
bokszmenedzser, Don King fejében.
A
70 éves King szerint még egy 1959-es lövöldözés során
találhatták el, fájdalmat azonban az eltelt időszakban
nem érzett.
Az
üzletember most is csak azért fordult orvoshoz, mert
beütötte fejét. Los Angelesből Las Vegas felé tartott
magánrepülőjén, amikor lecsúszott az ülésről, és megsérült.
A
híres bokszmenedzser többek között a nehézsúlyú világbajnok
Hasim Rahman menedzsere. Korábban Mike Tyson összecsapásait
is intézte.
Hatalmas
jéghegy szakadt le az Antarktiszról
Washington,
2001. november 17. (MTI) - Hatalmas, mintegy 600 négyzetkilométer
kiterjedésű jéghegy szakadt le az Antarktiszról - jelentette
az amerikai nemzetközi jégfigyelő központ. A 40 kilométer
hosszú, 14 kilométer széles jégtömb valószínűleg november
10-11-én vált le és északkelet felé sodródik.
Műholdakkal
a déli szélesség 75. és a keleti hosszúság 103. foka
körül fedezték fel.
Az
amerikai haditengerészet jégfigyelő központja a tengeri
jégviszonyok alakulásával kapcsolatban készít jelentéseket
és előrejelzéseket.
"Az
vagy nekem, mint testnek a kenyér": szép nők a férfiagyban
Boston,
2001. november 18. (MTI-Panoráma) - Egy gyönyörű nő
látványa a férfi agyában olyasfajta örömet vált ki,
mint amikor egy éhes ember ételhez, vagy pedig egy drogfüggő
kábítószerhez jut.
A
Massachusetts állambeli Sloan menedzseriskola technológiai
intézetének kutatói, akiknek tanulmányát a Neuron című
szaklap közölte, úgy vélekednek, hogy a női szépség
nagyon is primitív szinten érinti meg a férfi agyát,
nem pedig, ahogyan sokan hiszik és vallják, egy magasabb,
intellektuálisabb szinten.
"A
szépség úgy működik, mint a kábítószer" - jelentette
ki Dan Ariely, a tanulmány egyik szerzője. A kutató
huszas éveikben járó heteroszexuális férfiaknak mutattak
különböző külső vonzerejű férfiak és nők képeit, és
számítógép-képernyőn vizsgálták a felmértek agyának
válaszait.
Mint
Hans Breiter, egy másik társszerző az AP-nek elmondta,
a szép nők ugyanazokat az agyáramköröket hozták náluk
működésbe, mint az étel vagy kokain. Ugyanakkor ezek
az agyak negatívan reagáltak a jóképű férfiak képeire,
mintha fenyegetést éreztek volna tőlük. Breiter úgy
vélekedett: még soha nem tudták bebizonyítani, hogy
az elsődleges agyáramköröket csigázza a szépség.
A
mostani kísérlet ellentmond azoknak az érveknek, hogy
a szépség nem más, mint a társadalmi értékek terméke.
Inkább Shakespeare fogalmazott pontosan híres szonettjében:
"Az vagy nekem, mint testnek a kenyér..."
A
tudósok szerint vizsgálatuk eredményei komoly hatással
lehetnek az emberi motivációk kutatásaira.
Nepálban
hazatértek a szétválasztott sziámi ikrek
Katmandu,
2001. november 18. (MTI) - Hazatért Nepálba vasárnap
az a sziámi ikerpár, akiknek összenőtt koponyáját 90
órás műtéttel még áprilisban választották szét Szingapúrban.Basant
Pant, a katmandui kórház vezető sebésze, aki a Szingapúrból
Katmanduba vezető úton végig a gyermekekkel volt, elmondta:
Ganga és Dzsamuna Sreszta jól viselték a repülést, állapotuk
kielégítő.
Ganga
és Dzsamuna az elkövetkező időben állandó orvosi felügyelet
alatt állnak majd a katmandui kórházban, nyugat-nepáli
otthonukba csak teljes felépülésük után térhetnek vissza.
A
külön-külön aggyal rendelkező ikerpár közös koponyával
született, s így műtét nélkül nem lett volna semmi esélye
az életben maradásra. (A szűk helyen agyuk a növekedés
közben torz formát vett fel.) A műtétet végrehajtó szingapúri
orvosok szerint a gyermekeknek most csupán szeretetteljes
gondoskodásra van szükségük ahhoz, hogy a normális kisgyermekek
életét élhessék.
A
gyermekeknek egy-két éven belül majd ismét vissza kell
térniük Szingapúrba, hogy további plasztikai műtéteket
hajtsanak végre deformálódott koponyájukon.
Vécé-világkongresszus
Szingapúr,
2001. november 19. (MTI-Panoráma) - Vécé-világkongresszus
kezdődött hétfőn Szingapúrban. A háromnapos tanácskozás
célja a vécé-világszervezet megalakítása. Ez gondoskodna
majd arról, hogy a fejlődő országok lakosságát is ellássák
a higiéniai követelményeknek megfelelő illemhelyekkel.
A
kongresszus megnyitó ülésén a részvevők megállapították,
hogy a világnépesség 40 százalékának nem jut vízöblítéses
toalett. "A XXI. században élünk, de a vécék terén lemaradtunk,
mert a probléma tabu téma" - jelentette ki Jack Simm,
a kongresszus szervezője.
A
tanácskozás napirendjén szerepel továbbá az illemhelyek
célszerűségének és ízléses tervezésének kérdése is.
A kongresszus fináléjaként a küldöttek meglátogatják
a patikatisztaságáról híres Szingapúr nyilvános vécéit.
Bagolyláz
Harry Potter miatt
London,
2001. november 19. (MTI-Panoráma) - Harry Potter gondot
okoz az angol természetvédőknek - és a baglyoknak. A
"regényszülött" kis varázsló sok rajongója ugyanis nem
elégszik meg vállon átvethető köpenyeggel, nikkelből
készült szemüveggel, vagy seprűnyéllel, hogy bálványához
hasonlíthasson: baglyot is akar magának, olyat mint
Hedwig, Harry hűséges kísérője és levélhordója.
A
londoni Daily Mail című lap a napokban hírül adta, hogy
leendő vásárlók árasztották el a solymászokat és természetvédelmi
központokat.
Nagy-Britanniában
nincs olyan rendelkezés, amely tiltaná, hogy gyermekek
baglyokat tartsanak. A háziállatként tartott gyöngybaglyok
száma ma már meghaladja szabadban élő mintegy négyezer
ragadozó madár számát. Egy gyöngybagoly átszámítva mintegy
ötven euróért kapható az üzletekben. Egy hóbagoly -
mint amilyen Harry baglya a filmben - ezzel szemben
háromszáz eurónál is többe kerül.
Az
állatvédők eltanácsolnak mindenkit attól, hogy baglyot
vásároljon. "Egy bagoly nem közönséges háziállat. Nem
hasonlítható kiskutyához vagy kiscicához" - hangoztatja
Mike Everett, a madárvédelmi szövetség tagja.
"Nálunk
egy asszony leadott már egy baglyot, amelyet 9 és 12
éves fiainak vásárolt. Csalódást okozott neki, hogy
a ragadozó madár nem telepedett a vállára, mint ahogyan
az a filmben látható. Aztán azt is megtapasztalták,
hogy meglehetősen éles karmai és hegyes csőre van" -
mondta Holmes solymász.
Nem
tetszenek a német nőknek a német nők
München,
2001. november 14. (MTI-Panoráma) - A német nők elégedetlenek
az alakjukkal - bizonyítja egy nemrég elvégzett felmérés.
Minden második nő túl kövérnek találja magát, derül
ki abból a felmérésből, amely 1100 - 18 és 40 év közötti
- nő megkérdezésével készült. Minden negyedik német
hölgy szebb kebleknek vagy hosszabb lábszáraknak örülne,
minden hatodik pedig sokallja arcának ráncait.
Minden
ötödik német nő pedig egyszerűen ki nem állhatja a testét
- olvasható a "Wellfit" magazin legújabb számában.
Pszichológusok
szerint a nőknek ilyen irányú elégedetlensége csökkent
önbecsülésükből ered. Ez pedig valamilyen formában hátrányosan
befolyásolja az élet minőségét. Ezért a pszichológusok
fizikai igénybevételt tanácsolnak azoknak a nőknek,
akik elégedetlenek alakjukkal.
Sport
és mozgás révén ugyanis jobban megismerhetik és megkedvelhetik
testüket. Akár javíthatnak is alakjukon.
Tehénluxus,
avagy a világ legdrágább marhájának napjai
Sao
Paulo, 2001. november 20. (MTI) - Brazíliában él a világ
legdrágább tehene. A Farinai névre hallgató kérődző
családi ház nagyságú luxusistállóban egymaga lakik -
jelentette vasárnap a "Veja" című magazin.
Külön
háziorvos vizsgálja naponta a tehenet. Az állat napjában
három óra hosszat napozik, istállóját három ízben is
kitakarítják minden áldott nap.
A
"2000-ik év legjobb tehene" büszke címet viselő Farinai
a jelentés szerint nem kevesebb, mint 400 000 dollárjába
került gazdájának, aki ezért az összegért 3600 "mezei"
tehenet vásárolhatott volna. Ami viszont nem lebecsülendő:
a díjnyertes négylábú utódai szép pénzt hoznak a házhoz,
jobban mondva az istállóhoz, mert egy borjú akár 36
000 dollárt is megér. A most három éves "Farinai" immár
ötödször néz anyai örömök elé.